Termékfejlesztés vs. adóelkerülés
Ezzel a kormányzati kommunikáció által is hangsúlyozott célkitűzéssel a HELL Energy Magyarország Kft. maximálisan egyetért, hiszen a cég fejlesztései is ebbe az irányba mutatnak. Ugyanezen cél vezérelte a száz százalékban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalatot is, amikor pénzt, időt, energiát nem kímélve olyan fejlesztésekbe fogott, amely hatásában a koffeinnel megegyező, de a természetes növényi összetevők – a mate tea és a teobromin – miatt élettanilag kedvezőbb hatású energiaital gyártását teszi lehetővé. Több mint egy éves fejlesztési folyamat eredményeként szeptember elsjén mutatta be forradalmian új energiaitalát. A HELL New Generation egy olyan egészségesebb összetevőket tartalmazó energiaital, amely hatását tekintve megegyezik a korábbi koffein hozzáadásával készült energiaitallal.
A hosszú fejlesztést követően az új energiaitalnak az ébrentartó hatását (a koffeines italhoz képest) a HELL Energy klinikailag is letesztelte. Tudomasunk szerint a világon semmilyen más energiaital nem végzett ilyen klinikai vizsgálatokat – így külön örülünk, hogy magyar cég lehet ebben a világelső kedvezményező.
Forradalmi termékével egy új irányvonalat, az egészségesebb összetevők felhasználásával készülő élelmiszereket kívánja képviselni a jövőben, egyetértésben és támogatva a kormány egészségesebb fogyasztói magatartásra ösztönző intézkedéseit.
Mint hazai gyártó, a Hell Energy azt is fontosnak tartja, hogy egy új fejlesztést, mint minden szempontból egyedi, egészségessebb megoldást először hazánkba vezesse be, és ezzel a saját országában élő fogyasztókat hozza előnyösebb helyzetbe. A cég vezetői büszkék arra, hogy ez a fejlesztés teljesen magyar, hazánkban került bemutatásra és a hazai fogyasztók kóstolhatják majd meg elsőként az új típusú energiaitalt!
A sajtóban megjelent félreérthető információkra tekintettel szeretnénk leszögezni, hogy a piacvezető Hell Energy termékfejlesztése – összhangban a kormány törekvéseivel – a fogyasztók egészségesebb életmódra való törekvésének, igényének kielégítését, támogatását szolgálja.
A HELL Energy Magyarország Kft. tudatos és időigényes fejlesztése nem az adóelkerülésre irányuló összetevő csökkentésével, vagy cukorhelyettesítő alkalmazásával elért kényszermegoldás, hanem egy teljesen új fejlesztésű termék.
A Hell Energy piacvezetőként feladatának tekinti, hogy az egész szektor érdekeit és törekvéseit szem előtt tartva egyeztetést kezdeményezzen a kormány illetékes szakembereivel, a bevezetett népegészségügyi termékadó hatásairól és várható eredményeiről.