Tizenhét területi listáról még nincs döntés

(MTI) - Tizenhét területi listáról még nem hoztak döntést az illetékes területi választási bizottságok - mondta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Virág Rudolf emlékeztetett arra: a területi listákat hétfőn 16 óráig lehetett benyújtani az illetékes területi választási bizottságokhoz. Összesen 119 területi listát nyújtottak be a határidő lejártáig a pártok, a bizottságok 102-ről már döntöttek, a 17 "függőben lévő" területi listáról csütörtökig kell döntést hozni.

 

Mint mondta, három jelölőszervezet - az MSZP, a Fidesz-KDNP és a Jobbik - tudott mind a 20 területi választókerületben (a 19 megyében és a fővárosban) területi listát állítani, az LMP-nek és az MDF-nek 16-16, a Civil Mozgalomnak 7, a Magyar Kommunista Munkáspártnak (Munkáspárt) 4, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak 3 területi listája van eddig. A párt területi listáján legfeljebb 174 jelölt neve szerepelhet, eddig 1938 jelölt neve került fel a listákra.

 

A legtöbb listát, kilencet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében állították, de ezek közül egyelőre csak hatot vett nyilvántartásba a területi választási bizottság. Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nyolc-nyolc listát jelentettek be, ebből hét, illetve nyolc listát már nyilvántartásba vettek.

 

A legkevesebb listát, négyet Somogy megyében jelentették be. Négy éve, 2006-ban összesen 153 területi listát tudtak állítani a jelölőszervezetek. Virág Rudolf utalt arra: pénteken 16 órakor járt le az egyéni képviselőjelöltek bejelentésének határideje, összesen 814 jelölt (köztük 19 független) indulhat a 176 egyéni választókerületben. 2006-ban 998 jelölt indult a megmérettetésen.

 

Az országos listákat kedden 16 óráig lehet bejelenteni az Országos Választási Bizottságnál (OVB), eddig két jelölőszervezet (MSZP, Fidesz-KDNP) országos listáját vette nyilvántartásba a bizottság. A Jobbik is leadta már a szükséges dokumentumokat, a bizottság várhatóan csütörtökön dönt a lista nyilvántartásba vételéről. Az egyéni jelöltek száma alapján országos listát állíthat még a Lehet Más a Politika (LMP), az MDF és a Civil Mozgalom is.

Estek a vezető európai indexek a hét utolsó kereskedési napján, a BUX minimális mínusszal búcsúzott

Az amerikai regionális bankok hitelproblémái vetettek árnyékot a pénteki európai kereskedésre.
2025. 10. 20. 10:00
Megosztás:

Magyarország élen jár a rákstatisztikában: A biológiai kor mérése hozhat áttörést a megelőzésben?

Miközben Magyarországon minden negyedik haláleset hátterében daganatos megbetegedés áll és a halálozási ráta 30%-kal meghaladja az uniós átlagot, egy friss amerikai kutatás a felgyorsult biológiai öregedést azonosította a rákkockázat egyik lehetséges kulcstényezőjeként. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a megelőzésről alkotott képünket.
2025. 10. 20. 09:30
Megosztás:

Korlátok nélkül nincs szabadság – a befektetési alapkezelők profiltisztasága

A profiltisztaság követelménye olyan, a teljes tőkepiaci szolgáltatói szektorra vonatkozó elv, amely garanciát jelent arra, hogy a felügyelt intézmények nem végeznek más tevékenységet, mint amelyet számukra a jogszabály kifejezetten rögzít. Áldás és átok egyben ez az elvárás, attól függően, melyik oldalról nézzük. Az intézmények szemszögéből meglehetősen szigorú korlátozás, az ügyfelek oldaláról viszont a biztonság záloga, mivel a szolgáltatók figyelmét nem vonja el más tevékenység, a működéssel összefüggésben nem jelentkezhetnek egyéb nem ismert kockázatok. Nincs ez másként a befektetési alapkezelők tekintetében sem, amelyek esetében ugyancsak rögzített a végezhető tevékenységek listája.
2025. 10. 20. 09:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban

Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2025. 10. 20. 08:30
Megosztás:

Mindenki az Otthon Startra figyel, pedig nagyon kemény a verseny a piaci lakáshiteleknél is

Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
2025. 10. 20. 08:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: $5 alatt marad, miközben a Digitap ($TAP) 100-szoros növekedést vetít előre a VISA-kártyás integrációjának köszönhetően

A kriptovaluta piac ismét fordulóponthoz érkezett, és ezúttal nem a Bitcoin vagy az Ethereum diktálja a trendet.
2025. 10. 20. 07:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás: