Több ezer munkanélküli kaphat ingyenes segítséget

2014 nyarán minden egyes eladott korsó csapolt Soproni árából 10 forintot az álláskeresők segítésére fordít Magyarország legnépszerűbb sörének gyártója, a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. A vállalat a mai napon stratégiai megállapodást kötött az Ökumenikus Segélyszervezettel. Az együttműködés keretében indul el a Soproni Jóleső Segítség elnevezésű program, amely munkanélküliek ezreinek, köztük pályakezdő fiataloknak ad a jövőben ingyenes segítséget a sikeres álláskereséshez. A szeptemberig tartó akcióból származó támogatás mértéke az előzetes számítások szerint akár a 100 millió Ft-ot is elérheti.

Több ezer munkanélküli kaphat ingyenes segítséget

Nyári akciója keretében minden korsó csapolt sör árából 10 forinttal járul hozzá az álláskeresők segítéséhez a HEINEKEN Hungária. A mai napon elindított Soproni Jóleső Segítség akció nem csak egyszerűen csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet 2009 óta – a fiatal és pályakezdő munkanélküliek álláshoz jutását segítő – „Ygen” programjához, hanem új nagyságrendet ad neki: a várakozások szerint a program hatékonysága jelentősen nőhet a Soproni rekordösszegű támogatásnak köszönhetően.

 

„Azért döntöttünk amellett, hogy Soproni márkánkhoz kötődően az álláskeresőknek nyújtunk támogatást, mert a munkanélküliség, különös tekintettel a munkaerőpiacon nehezen  állást találó fiatalok problémájára, egész Európát sújtó jelenség, amelynek megoldása közös ügyünk. Az Ökumenikus Segélyszervezet csapatában pedig tapasztalt és hiteles partnerre leltünk, akik hozzánk hasonlóan a hosszútávra szóló, szemléletformáló programokban hisznek” – mondta Joris Huijsmans, a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója.

 

„A munkanélküliség okai különbözőek lehetnek, de egy dolog minden esetben közös: nagyon fontos, hogy az álláskereső ne adja fel, tegyen meg mindet, ami rajta múlik, hogy számára megfelelő munkát találjon. Ehhez szeretne minél több álláskeresőnek segítséget nyújtani, a Soproni Jóleső Segítség Program” – tette hozzá.

 

Az Ökumenikus Segélyszervezet egyik legfontosabb célkitűzése a szegénység elleni küzdelem, ennek jegyében nyújtanak segítséget munkanélkülieknek. A szervezet 2009-ben egy külön álláskeresőket segítő centrumot hozott létre Ygen Humánerőforrás Központ néven, amely az elmúlt években 2000 álláskeresőnek segített jellemzően több hónapon át tartó személyre szabott egyéni foglalkozások keretében. Ezeken a foglalkozásokon a központ szakemberei feltárják a sikeres elhelyezkedés akadályait, és minden támogatást megadnak azok leküzdéséhez. A program hatékonyságát egyedülálló eredményei mutatják: az résztvevők 60-70 százaléka sikeresen és tartósan elhelyezkedett. 

 

„Szervezetünk kiemelt célja: képessé tenni az embereket arra, hogy ők maguk tehessenek sorsuk jobbra fordulásáért. Ebben az esélyteremtő munkában fontos stratégiai partnerre találtunk a HEINEKEN Hungáriában, aki példaértékű elkötelezettséggel csatlakozott a Segélyszervezet közösségéhez” – mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Hozzátette: „A Soproni Jóleső Segítség Programnak köszönhetően 2014 és 2016. között újabb több ezer álláskereső kap ingyenesen lehetőséget a programban való részvételre” 

 

A csapolt korsó sörökből befolyó összegből, amely akár a 100 millió Ft-os nagyságrendet is elérheti majd, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai ősztől az ország 10 különböző pontján egész napos rendhagyó állásbörzéket szerveznek, ahol nem a munkaadók, hanem az álláskeresők lesznek a fókuszban. Minden kilátogató ingyenes álláskeresői „kiképzést” kaphat az előadásokon elsajátítható alapoktól egészen a tapasztalt szakemberekkel történő személyes konzultációkig.  Az ország négy városában pedig irodát tartanak fenn, ahol egész évben várják a munkakeresőket.

 

Akik nem tudnak személyesen eljutni egyik állásbörzére vagy irodába sem, azok számára álláskereső forródrót indul: a telefonvonal végén nagy tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak azonnali és ingyenes tanácsokat az álláskeresők, de a program internetes oldaláról álláskereső kisokos is letölthető sok hasznos információval.

 

A program nyújtotta lehetőségre a szervezet szakemberei számos felületen igyekeznek felhívni az érdeklődők figyelmét: munkaügyi kirendeltségeken, állásbörzéken valamint Sopronit csapoló helyszíneken kihelyezett eszközökön (tábla, söralátét) és a médián keresztül is népszerűsítik majd a segítő akciót. A Soproni és a Segélyszervezet honlapjain, facebook oldalán is megtalálhatóak a szükséges információk.

 

A Soproni Jóleső Segítség programnak köszönhetően a Segélyszervezet szakemberei a tanácsadópontokon évente 5-600, a forródróton keresztül pedig 3000-3500 álláskeresőnek tudnak átfogó segítséget nyújtani, míg az Álláskereső roadshow alkalmain 10 helyszínen mintegy 5000 ember tud részt venni, tréningen, egyéni tanácsadásban és előadáson.

 

A sajtótájékoztatón Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta: „A kormány kiemelten fontos ügyként tekint a munkanélküliség elleni küzdelemre, és örül annak, hogy az Ökümenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária csatlakozik a kormány ezen törekvéséhez. Kiemelte, hogy a rendszeres sport hozzájárulhat az útkereséshez, hiszen a sport kitartásra nevel.” Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy ez a program sokaknak nyújt majd segítséget.

 


Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás: