Több okból is az adótervezők kedvence maradhat a TBSZ

Az év eleji szigorítás ellenére is hatékony szja-optimalizálási eszköz maradt a Tartós Befektetési Számla (TBSZ), hiszen az nyrt-k részvényei, illetve a zrt-k papírjaira vonatkozó származékos ügyletek továbbra is rákerülhetnek, a keletkező jövedelmek pedig 5 év után adómentesen felvehetők – állítja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. A vezető adójogi specialista rámutat: a jövő januártól belépő számlahordozhatóság – és az ebből adódó szolgáltatói verseny – még tovább növelheti a TBSZ népszerűségét.

A TBSZ – 2010-es bevezetése óta – elterjedt megtakarítási formává vált. A konstrukció lényege, hogy a TBSZ számlára a tulajdonos pénzt fizethet be, és ebből , „pénzügyi eszközöket” vásárolhat, amelyeket hozamukkal együtt a TBSZ-en írják jóvá, ha pedig a számlatulajdonos ezeket legalább 5 évig nem vonja ki a TBSZ-ről, akkor a teljes állományhoz adómentesen juthat hozzá. Az eredeti törvényi szabályozás szerint akkor lehetett egy befektetést TBSZ-re helyezni, ha az értékpapírnak minősült és az ügyletet befektetési szolgáltatón keresztül kötötték meg. 


A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója szerint – adó- és befektetési tanácsadók sugallatára – hazai cégtulajdonosok százai alakították kft-iket zrt-vé, majd vették az így kibocsátott részvényeket TBSZ-re, hiszen a részvények értékpapírnak minősülnek, a befektetési szolgáltatóknak pedig nem tiltja a törvény, hogy zrt-k adásvételénél működjenek közre. A módszert alkalmazók így 5 év elteltével szja-mentesen vehették fel a cégük által megtermelt nyereséget. Ez nyilvánvalóan ellentétes volt a jogszabályalkotó eredeti céljával, ezért a jogalkotó 2013. január 1-jétől kizárta azt a lehetőséget, hogy magánszemélyek a zrt. által kibocsátott részvényeket TBSZ-re helyezzék – teszi hozzá a jelentés. 
 
Slágermegoldások
 
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda jelentése szerint a TBSZ-szel kapcsolatos adótervezési lehetőségek továbbra sem szűkültek be véglegesen, hiszen a nyilvánosan működő részvénytársaságok részvényei a továbbiakban is tartós befektetési számlára helyezhetők. Ugyan egy nyrt. átvételének és működtetésének a költségei lényegesen magasabbak, mint egy zrt-é, valamint az nyrt. számos jogszabályi közzétételi kötelezettségnek köteles megfelelni, és emellett a nyilvános működés is nyilvánvalóan számos hátránnyal jár, az adótanácsadók napjainkban egyre gyakrabban javasolják az nyrt. közbeiktatásával és részvényei TBSZ-re helyezésével megvalósuló adóstruktúrákat – derül ki az összefoglalóból. 


 „Lényegében csak az a kérdés, hogy a magánszemélynél az adóelőny ellensúlyozza-e azt a többlet macerát és költséget, amivel egy nyrt. átvétele és működtetése jár” – foglalta össze dr. Jalsovszky Pál, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda irodavezető partnere. 


Jövő év márciusától ugyan a nyilvánosan működő társaságoknak tőzsdére kell menniük, Jalsovszky Pál szerint azonban a Budapesti Értéktőzsdén bevezetett ún. „technikai” kategória lényegében többletkövetelmény nélkül teszi majd továbbra is lehetővé a valósan forgalmazni nem kívánt részvények tőzsdei bevezetését, és így a TBSZ számlák ilyen jellegű felhasználását. 
 
Nem feltétlenül kell azonban lemondani a zrt-kről sem a TBSZ-szel összefüggésben, mutat rá a jelentés. Az szja-törvény TBSZ-re vonatkozó szabályai ugyan a zrt-k részvényeit kizárják a TBSZ alkalmazhatóságából, de nem zárják ki a zrt-részvényekre kötött származékos ügyleteket.


„Ha a számlatulajdonos nem magát a zártkörűen kibocsátott részvényt, hanem egy ahhoz kapcsolódó származékos pozíciót vesz TBSZ-re, az adómentességtől nem esik el. Persze az ilyen ügyletek alaposabb előkészületet igényelnek egy saját tulajdonú vállalkozás TBSZ-re vételének biztosíthatósága érdekében, hasonlóan a vállalkozás nyrt-be viteléhez” – magyarázza Jalsovszky Pál.
 
Az ügyvédi iroda összefoglalója szerint a TBSZ-ek népszerűségét várhatóan ugyancsak növeli a januártól induló számlahordozhatóság. Eddig ugyanis a szabályozás a TBSZ-eket röghöz kötötte: ha a TBSZ-t egy adott befektetési szolgáltatónál nyitották meg, onnan többé nem volt elvihető. 


„Ez értelemszerűen kizárta a befektetési szolgáltatók versenyét a már létező számlák tekintetében, aminek elsősorban az alacsony hozamot produkáló szolgáltatók ügyfelei látták kárát” – magyarázta Jalsovszky Pál. 


 A TBSZ-ek januártól a hozzájuk kapcsolódó kedvezmények elvesztése nélkül átvihetőek lesznek egy másik befektetési szolgáltatóhoz, ezáltal a TBSZ-en elérhető adóelőny várhatóan egyre magasabb szolgáltatási színvonallal lesz kombinálható – tette hozzá a szakértő.


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: