Tovább kapargatná az Eclipse Zrt. szerződéseit az MDF

Az MDF felszólítja a kormányt, hogy vizsgálja felül az összes Eclipse Zrt-vel kötött szerződést - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője szerdán a Miniszterelnöki Hivatal előtt. (MTI)

Az MDF szóvivője a Zöldkártyások Érdekképviseleti Egyesülete és az Eredetiség Ellenőrzés a Gépjármű Bűnözés Ellen Egyesület békés demonstrációján úgy fogalmazott: mára a hatósági vizsgálatok is bizonyítják, hogy többmilliárd forintnyi közpénzt csaltak el az Eclipse-hez köthető üzleti körök. Kiemelte: az MDF több mint egy hónapja kéri, hozzák nyilvánosságra az Eclipse Zrt. 20 milliárd forintra becsülhető állami szerződéseit és a beszerzés körülményeit.

 

Felidézte, hogy az Eclipse Zrt. tavaly december 31-én kötött 4,95 milliárd forintos szerződést az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének megalkotására, majd négy nap múlva üzembe is helyezte a rendszert. Mint emlékeztetett: a gépjárművek eredetiségvizsgálatáról a Figyelő című hetilapban jelent meg cikksorozat, és az ügyben a Fővárosi Főügyészség hűtlen kezelés miatt rendelte el a nyomozást.

 

Sarlayné Nemes Anita, a Zöldkártyások Érdekképviseleti Egyesületének elnöke elmondta: a demonstrációt egyebek közt a gépjármű környezetvédelmi felülvizsgálatot végzett (zöldkártya) vállalkozások és az eredetiség vizsgálati szakma megmentéséért hirdették meg. Közölte azt is, a megmozdulás célja, hogy visszavonassák azt a három miniszter által jegyzett, és 2009 decemberében megjelent rendeletet, amely összevonja az időszakos műszaki vizsgát a környezetvédelmi felülvizsgálattal.

 

Elmondta, hogy petíciót írtak a miniszterelnöknek, melyben kérik a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 2009-es rendelet azonnali visszavonását. A petíciót a Miniszterelnöki Hivatal egyik munkatársa vette át. Az ügyhöz tartozik, hogy a Fővárosi Főügyészség indítványára hivatkozva szombati számában a Népszabadság azt írta: az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetői és segítői fiktív számlákkal és pénzügyi műveletekkel 1,35 milliárd forint áfa- és 636 millió forint társaságiadó-fizetési kötelezettségük alól bújtak ki.

 

A lap úgy tudja, hogy az Eclipse - a nyomozás adatai szerint - 2007 és 2009 között összesen 8,1 milliárd forint értékű állami megbízást nyert el titkos közbeszerzési pályázatokon. Ezen informatikai beszerzések ellenértéke után azonban - a nyomozás jelen állása szerint - nem fizetett adót. Az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. 2009. december 31-én hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során nyert el nettó 4 milliárd 950 millió forintot a járművek előzetes eredetiségének hatósági megállapítását támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére.

 

A korábban eredetiségvizsgálattal foglalkozó cégek szerint ezt az tette lehetővé, hogy a kormány 2009. december 22-én egyeztetések nélkül hozott rendeletben mondta fel 2011 januárjáig szóló szerződésüket. Az érintett vállalkozások szerint a jogilag is megkérdőjelezhető döntés több ezer munkahelyet sodort veszélybe, ezért januárban petícióban követelték Bajnai Gordon miniszterelnöktől a rendelet visszavonását.

 

A cégek emellett januárban feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, gazdasági titok megsértése és hivatali visszaélés miatt. A Fővárosi Főügyészség ezután nyomozást rendelt el az ügyben. Az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. ellen az MDF már többször szót emelt az elmúlt hetekben.


Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás: