További esésre számíthatunk Európában
Nicolas Sarkozy tegnap megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral és az új olasz miniszterelnökkel, Mario Montival az eurózóna válságáról, melynek tartalmáról nem kívánt beszélni. Angela Merkel annyit elárult, hogy a reformok nem fogják érinteni a Európai Központi Bank (EKB) státusát és jogköreit az eurózónát jelenleg sújtó adósságválság kezelésében.
Merkel ismét azt hangsúlyozta, hogy a többi között az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso által szorgalmazott eurókötvény nem megfelelő eszköz az euró-, illetve az adósságválság megoldására. Állást foglalt az Európai Központi Bank függetlenségének biztosítása mellett, és elutasította, hogy a bank közvetlen pénzügyi támogatói szerepet töltsön be az adósságkrízis megoldásában. Párizs és Berlin között immár két éve a legnagyobb konfliktust az EKB szerepének megítélése okozza.
Sarkozy a francia kormánytagok részéről az elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatokkal szemben ezúttal kijelentette, hogy ezentúl Párizs, Berlin és Róma is tartózkodni fog attól, hogy akár pozitív, akár negatív kéréseket fogalmazzon meg az EKB szerepére vonatkozóan.
Az európai kereskedés kezdete előtt szakértők a londoni FTSE-100 indextől 19-21 pont, 0,4 százalék körüli, a frankfurti Xetra DAX indextől 8-10 pont, 0,2 százalék körüli, a párizsi CAC-40 indextől 9-10 pont, 0,4 százalék körüli veszteséget vártak.