Negatív indexek Nyugat-Európában
Közép-európai idő szerint 12 óra után a londoni FTSE-100 0,02 százalékos csökkenéssel 5.853,56 ponton, a frankfurti Xetra-DAX 0,03 százalékos eséssel 7.106,97 ponton, míg a párizsi CAC-40 0,58 százalékos hanyatlással 3867,95 ponton állt.
A negatív ázsiai kereskedői hangulat Európára is jellemző hétfőn. A Deutsche Bank értékelése szerint a gazdasági növekedés, amit látunk, meglehetősen vérszegény azt figyelembe véve, hogy Amerikában két mennyiségi enyhítési program is volt és két évben is 10 százalék körüli deficitet termelt a kormány; a pénteki munkanélküliségi adatok megerősítették, hogy vannak gondok a kilábalással.
A bankház elemzői kiemelték, hogy a válságból való kilépés nem tipikus, ezért a növekedési pályára vonatkozó előrejelzések kisebb bizonyossággal bírnak, mint amihez a piaci szereplők korábban hozzászoktak. Németországban a Bayer árfolyama 2,9 százalékkal erősödött azt követően, hogy a társaság bejelentette: sikerrel zárult a prosztatarák kezelésére kifejlesztett Alpharadin gyógyszer harmadik próbafázisa. (MTI)