Tudja-e, hogyan kell meghatározni az autóabroncsok korát?

Az abroncsok a gépjárműmotorok által kifejtett teljesítményt hivatottak közvetíteni az út vagy egyéb felület felé, épp ezért közvetlenül befolyásolják a jármű gyorsulását, a fékezési jellemzőit és összességében a kezelését.

Az abroncsok és az útfelület érintkezési területének méretei nagyjából egy emberi kéz méretének felelnek meg, ezért a biztonságos vezetés szempontjából kulcsfontosságú a minőségi abroncsok megválasztása a megfelelő karbantartással együtt. A Goodyear Dunlop készített egy összefoglalót azokból az alapinformációkból, melyeket minden felelősségteljes autóvezetőnek tudnia kell az abroncsokról.


A személyabroncsok típusai
A személygépjárművekre tervezett abroncsok három alapkategóriába sorolhatók. Ezek a nyári, téli és az egész évben használható személyabroncsok, melyek részben futófelületükben, részben pedig a gyártásukhoz felhasznált keverékeikben különböznek egymástól. Az abroncs keverékét kifejezetten az adott évszakra és az évszak hőmérsékleti jellemzőire fejlesztették ki. Az optimális határértéknek számító napi átlaghőmérséklet, melynél a gépjármű-tulajdonosoknak az abroncsok lecserélése mellett kell dönteniük, 7 °C. Az egész évben használható abroncsok kompromisszumot jelentenek, mivel az év minden szakában használhatóak, ennek ellenére az abroncsok paraméterei nem érik el az adott évszakra - legyen akár nyári vagy téli - tervezett abroncsok paramétereit.
 
Az abroncsok jelölései
Minden abroncsmodellt több tucatnyi különféle méretben gyártanak. Az abroncsok megválasztásakor minden vevőnek tisztában kell lennie azzal, mit jelent pontosan az abroncs oldalfalán látható jelölés. Az első háromjegyű szám jelenti az abroncs szélességét, milliméterben megadva. Ezután következik egy perjel és két számjegy. Ez az oldalarány, mely a magasság/szélesség százalékos arányát fejezi ki. Emellett a szám mellett „B” vagy „R” betű áll az abroncsfelépítés típusától függően, megmutatva, hogy diagonál (B) vagy radiál (R) típusú abroncsról van-e szó. A jelölés utolsó eleme számok és betűk kombinációja, melyek az abroncs tömegét és sebességindexét jelentik. A forgalmi engedélyben találhatók az előírt abroncstípusok, melyeket a vezető a járművön alkalmazhat.

 

 
Az abroncs gyártási dátuma
Minden abroncs oldalfalán szerepel a „DOT kód”, mely azonosító adatokat tartalmaz többek közt arról, hogy hol és mikor gyártották az adott abroncsot. Ezért fontos tudnivaló a gépjárművezetők számára, hogy a DOT kód utolsó négy száma az abroncs gyártási dátumát jelenti, az első két számjegy pedig sorrendben a gyártás hetét és utolsó évét.

 

 
Az abroncsok címkézése 

2012. november 1-től kezdve minden 2012. július 1. után gyártott és eladott új abroncsot szabványosított európai EU abroncscímkével kell ellátni, mely tájékoztatja a vevőt az abroncs három teljesítmény-paraméteréről: a gördülő ellenállásról, a nedves tapadásról és a gördülési zajkibocsátásról. A szabványosított európai abroncsjelölés objektív, megbízható és összehasonlítható információt nyújt a vevőknek három fontos paraméterről, ennek ellenére a címke nem adja meg az abroncs összes teljesítmény-jellemzőjét, különösen, ami a téli körülményeket illeti.
 
Az abroncsok tárolása
Minden abroncsot számos szezonon át használnak a járművön, épp ezért nagyon fontos gondoskodni megfelelő tárolásukról a használaton kívüli időszakokban. Tárolás előtt az abroncsokat szemrevételezni kell sérülések megállapítása céljából. Az idegen anyagokat, törmeléket el kell távolítani, az abroncsokat lemosni, majd hagyni megszáradni. A legjobb, ha az abroncsokat a felnin hagyjuk és vízszintesen tároljuk, hogy oldalfalaik érintkezzenek. A felnire szerelt abroncsok mindvégig nyomás alatt vannak, így még az alsó abroncsot se fenyegeti a deformálódás veszélye. A felni nélkül tárolt abroncsokat függőlegesen álló helyzetben kell tárolni és a tárolási időszak alatt egyszer-kétszer meg kell őket fordítani. Mindkét esetre vonatkozik, hogy az abroncsokat sötét helyen és, ha lehetséges, állandóan alacsony hőmérsékleten kell tárolni.
 
Abroncsnyomás
Az abroncsok csak akkor nyújtják a legjobb teljesítményt, ha az előírt nyomásra fújják fel azokat. Szabály, hogy az előírt nyomás a jármű tanksapkájának belsején vagy a vezető felőli ajtóoszlopon található. Az előírtnál alacsonyabb vagy magasabb abroncsnyomás egyenetlen kopáshoz vezet, és ezzel egyidejűleg negatív hatást gyakorol a jármű kezelésére. A Goodyear a mobil alkalmazásához mellékelt egy a mai járművek többségét lefedő táblázatot, ezzel még inkább megkönnyítve a járművezetők dolgát a vonatkozó információ meghatározásában. 
 
Az abroncsok futófelülete
Az abroncs futófelülete a profil legfelső részét jelenti, vagyis azt a részt, amelyik érintkezik azzal a felülettel, melyen a jármű halad. Az egyes abroncsmodellek futófelülete eltérő. Kerületi mintaárkaik, lamelláik számban és alakban különböznek. A nyári abroncsokhoz viszonyítva a téli abroncsok futófelületein több a lamella, mely mindenekelőtt nedves körülmények között, hóban és jégen javítja a húzóerőt. Téli abroncsokon a minimálisan elfogadható futófelület mélysége 4 mm. Nyári abroncsok esetében ez 1,6 mm, ennek ellenére a szakemberek azt ajánlják, hogy nyári abroncsok esetén is cseréljük le az abroncsokat, ha elérik a 4mm-es mélységet.
 
Féktávolság
A féktávolság az abroncsok egyik legfontosabb biztonsági paramétere. Különféle felületeken tesztelik az abroncsokat: száraz és nedves felületen, adott esetben havon és jégen is, melynek során általában a jármű 80 vagy 100 km/h-s sebességről állóra fékez. Az abroncsok féktávolságával kapcsolatos információk az EU abroncscímkéin olvashatók. A vevők bővebb információkat olvashatnak szakmai magazinok és független szervezetek által lebonyolított független tesztek eredményeiről. 
 
A vízen felúszás (aquaplaning)
Az aquaplaning - azaz a vízen felúszás - azt az állapotot jelenti, amikor az abroncs nem képes elvezetni a vizet a mintaárkain át, így az fokozatosan felgyülemlik, és vízréteg képződik az abroncs és az útfelület között. Az abroncs elveszti közvetlen érintkezését az útfelülettel, minek következtében a vezető nem tudja többé irányítani a járművet. A vízen felúszás veszélye fokozódik nagy sebesség vagy erősen kopott futófelület esetén. Épp ezért alapvető fontosságú a lassítás, ha nagymennyiségű víz borítja az útfelületet és még inkább, ha az abroncsok kopottak.

 

Forrás: goodyear.hu


Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás: