USA - Az utolsó fél órában fordultak mínuszba az indexek
A DJIA index 22,71 ponttal, 0,19 százalékkal 12.197,88 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 3,61 ponttal, 0,27 százalékkal 1.310,19 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 12,38 ponttal, 0,45 százalékkal csökkent és 2.730,68 ponton zárt. A nap folyamán mindegyik index 0,4 százalékos emelkedésben is tartózkodott.
Hétfőn még a kereskedés kezdete előtt jelentették be, hogy februárban négy hónapja legnagyobb mértékben nőtt a lakossági kiadás az Egyesült Államokban. Emellett a kereskedés idején látott napvilágot az az adat, amely szerint nőtt a várt csökkenés helyett a folyamatban lévő amerikai használtlakás-eladást jelző mérőszám februárban. A nyersolaj ára csökkent, miután a hétvégén a líbiai felkelők kezére került néhány kulcsfontosságú kikötő, és ennek alapján felerősödött az a várakozás, hogy heteken belül újraindulhat az olajexport az észak-afrikai országból.
Jól szerepeltek a távközlési papírok, miután Robert W. Baird feljavította több ágazati cég, köztük a Dow-tag AT&T és a Verizon részvényének a besorolását. Várakozások szerint az AT&T és a Verizon is nyer azáltal, hogy az AT&T megvásárolja a T-Mobile USA-t és ennek eredményeként egy versenytárssal kevesebb lesz a piacon. Az AT&T árfolyama 1,7 százalékkal, míg a Verzion papírja 1,2 százalékkal erősödött.
A májusi szállítású WTI olajfajta árfolyama 1,42 dollárrall 103,98 dollárra csökkent hordónként, míg az áprilisi szállítású arany jegyzése 6,60 dollárral 1.419,90 dollárra csökkent unciánként.