Új gyártócsarnokot épített a kiskőrösi Agro Line Kft.

Új gyártócsarnokot épített és bővítette eszközparkját a gép- és gépalkatrész gyártással foglalkozó Agro Line Kft. Kiskőrösön - közölte a cég kereskedelmi vezetője az MTI-vel.

Tóth Péter elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 499 millió forint támogatásból és ugyanekkora összegű saját erőből valósították meg.
   
Az elmúlt három évben zajló fejlesztések keretében kiskőrösi telephelyükön egy új, 1850 négyzetméteres, több híddaruval is ellátott gyártócsarnok épült, valamint vásároltak egy 800 tonna/6 méter élhajlító és egy 6 méteres palettaváltós lézervágó gépet, nagy méretű, szintén 6 méteres portálmaró gépet, robothegesztőt, CNC-esztergát, hegesztő gépeket, festőberendezéseket és darukat.
   
A kereskedelmi vezető emlékeztetett, az 1992-ben alakult Agro Line Kft. több mint ezerféle, elsősorban szénacélból készülő alkatrészt, hegesztett és megmunkált gépszerkezeteket gyárt. Termékei között megtalálhatóak a kisméretű, forgácsolt alkatrészek éppúgy, mint a tíztonnás, hegesztett, megmunkált szerkezetek.
   
Tóth Péter szerint, a fejlesztéseknek köszönhetően bővült cégük termelési kapacitása, és erősödött piaci pozíciójuk, egy kedvező gazdasági helyzetben akár 15-20 százalékos növekedést is realizálhatnának.
   
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 200 munkavállalót foglalkoztató kiskőrösi székhelyű Agro Line Kft. árbevétele 2019-ben mintegy 4,6 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 4,5 milliárd forint volt. A társaság árbevételének 96 százaléka külföldi értékesítésből származik. Exporttevékenységük elsősorban Németországba, Svájcba, Svédországba illetve Csehországba irányul. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 678 millió, 2018-ban 552 millió forint volt.

Hozzászólások

A BÁV szerint javult a háztartások pénzügyi tudatossága

A járvány kitörése óta egyre többen tartanak a nagyobb kiadásoktól, de ezzel együtt a háztartások pénzügyi tudatossága is javult - közölte a BÁV az MTI-vel szerdán.
2020. 11. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három belvárosi park újult meg Szegeden

Uniós támogatással több mint 1,6 milliárd forintból megújult a Stefánia, a Móra park és a Roosevelt tér Szeged belvárosában - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2020. 11. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a belföldi gumiabroncspiac

Több éves bővülés után visszaesett a belföldi gumiabroncspiac, a csökkenés az első 9 hónapban 5 százalékos volt - közölte a Continental az MTI-vel szerdán.
2020. 11. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymillió tabletta favipiravir ékezett Kínából

Újabb egymillió tabletta favipiravir érkezett Kínából szerda hajnalban - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2020. 11. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe plusz várható a hazai tőzsdén

Enyhe emelkedéssel, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2020. 11. 25. 08:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Többet telefonáltunk és interneteztünk a koronavírus hatására

Körülbelül hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom 2020 első felében a koronavírus-járvány miatt, az SMS-ek száma viszont negyedével csökkent 2019 végéhez képest – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből – ezt ma tette közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
2020. 11. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány alatt rekordszámú versenyző vett részt Magyarország legnagyobb informatikai versenyén

Az online zajló e-Hód versenyre tanáraik nevezhettek be általános-, és középiskolás diákokat, akiknek informatikai gondolkodást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk. Idén 249 iskola több mint 29 ezer diákja csatlakozott a megmérettetéshez.
2020. 11. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen kötnének biztonságban biztosítást

A biztosítások piacán is érződik a koronavírus hatása. Az OTP Mobil megbízásából és a MABISZ szakmai támogatásával készült kutatás szerint a megkérdezettek 20 százaléka kifejezetten a járványhelyzet hatására kötött új biztosítást. Emellett az is megfigyelhető, hogy a jelenlegi helyzetben egyre többen választanának az online lehetőségek közül.
2020. 11. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Home office kérdés: lapostévé vagy projektor a jobb?

A háztartások egyre jobban felfedezik, a vállalkozások viszont kevéssé élvezik a projektorok nyújtotta vizuális élményeket. Ennek megfelelően a home office terjedése felemásan hatott a gyártók bevételeire. Pedig a projektor egy bizonyos képméret felett üzleti felhasználás esetében is ár-érték arányt nézve egyértelműen olcsóbb megoldás a modern televízió készülékeknél.
2020. 11. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatpontos pénzügyi csomagot fogadott el az operatív törzs

A Magyar Bankszövetség és a tárca javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs kedden, ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdaságvédelmi operatív törzs ülését követően kedden Budapesten.
2020. 11. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikai és adatközpont üzemeltető céggel bővülhet a 4iG cégcsoport

A versenyfelügyeleti jóváhagyást követően a 4iG Nyrt. megvásárolja a DTSM Kft. 100 százalékos üzletrészét, az adásvételi szerződést a cégek tulajdonosai kedden írták alá - közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 11. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több mint tízezren kérték az ingyenes internetet

Már több mint tízezer lakossági előfizető kérte az ingyenes internethozzáférést az arra jogosultak közül - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
2020. 11. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A csomagszállítók bírják, de egy boltzár fennakadásokat okozhat

Egyszerre kell megbirkóznia a csomagszállító cégeknek az ünnepi szezonnal és az online vásárlások növekedése miatt amúgy is egyre nagyobb forgalommal - írta a hirado.hu kedden.
2020. 11. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 727,44 pontos, 1,90 százalékos emelkedéssel, 39 046,50 ponton zárt kedden.
2020. 11. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres kötvényaukciót tartott a Magyar Telekom

A Magyar Telekom a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2020. 11. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Abnormális! Emelkedik a fapados légitársaságok árfolyama a tőzsdéken

Emelkedik a fapados légitársaságok árfolyama a tőzsdéken, a Wizz Air papírjainak értéke már elérte a járvány előtti szintet; úgy tűnik, az eddig bejelentett Covid-vakcinák hatására kezd visszaállni a légi közlekedésbe vetett bizalom - írta a hirado.hu kedden.
2020. 11. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre válogatósabbak az emberek az újépítésű ingatlanok vásárlásakor

Érzékenyebbé váltak az újépítésű ingatlanok után érdeklődők és egyre nagyobb jelentősége van, hogy milyen plusz szolgáltatásokat kapnak a pénzükért, mennyire lesz hosszú távon kifizetődő a befektetésük. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a vásárlók szeretnének a lehető legtöbbet megtakarítani a közös költségen és a rezsin is, mert ha kiadják, magasabb összeget tudnak a lakásért elkérni. Mint mondta, az északi fekvésű ingatlanoktól sokan tartanak, így ezek esetében akár több millió forint árengedményt kell adnia a beruházónak.
2020. 11. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban

„A precíziós mezőgazdaság hozzájárul a gazdálkodás jövedelmezőségéhez és a fenntartható mezőgazdasághoz egyaránt” - mondta Andreas Huber, a Corteva Agriscience EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által szervezett „Az adatvezérelt hatékonyság és fenntarthatóság a precíziós mezőgazdaságban” című webináron, amelyre 2020. november 11-én került sor.
2020. 11. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis tenderét

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét, így a társaság decembertől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere. Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton bizonyult legjobbnak a Főtaxi ajánlata - közölte a cég kedden az MTI-vel.
2020. 11. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadulna az Adidas a Reebok márkától

Média értesülések szerint az Adidas felkérte a JPMorgan befektetési bankot, hogy segítsen a Reebok üzletág jövő évben esedékes értékesítésében.
2020. 11. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: