Új vezetők a HEINEKEN Hungária élén

Új vezérigazgató irányítja a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt-t. A távozó Oladele Ajayit a holland Joris Huijsmans váltja, aki Szingapúrból érkezik, ahol az Asia Pacific Breweries (APB) integrációs menedzsereként dolgozott a Mexikóban töltött éveket követően. További szervezeti változás, hogy a marketing igazgatói pozícióba Jan-Willem van Wensem kerül Bram Westebrink után, aki a HEINEKEN holland leányvállalatánál folytatja pályafutását - olvasható a HEINEKEN Hungária sajtóközleményében.

2013 júliusától a holland származású Joris Huijsmans irányítja a HEINEKEN Hungáriát. Az új vezérigazgató korábban az Asia Pacific Breweries (APB) integrációs menedzsereként dolgozott Szingapúrban, ahol hatékony integrációs folyamatot valósított meg. Ezt megelőzően Mexikóban és Hollandiában töltött be vezető pozíciókat. Mexikóban az ő nevéhez fűződik a FEMSA Cerveza és a HEINEKEN integrációja, majd később a Cuauhtémoc Moctezuma vállalat igazgatósági tagjaként felelősségi körébe tartozott a Trade Marketing, a Nemzeti Láncok és a vállalat 10 000 boltot számláló kiskereskedelmi hálózatának irányítása. Ezt megelőzően Hollandiában a HEINEKEN Országos Értékesítési és Disztribúciós Igazgatójaként dolgozott. Joris Huijsmans 1993-ban szerezte diplomáját a Leideni Egyetemen.
 
„Erős piaci pozíciójának köszönhetően a HEINEKEN Hungáriának és Magyarországnak kiemelt szerepe van a HEINEKEN vállalatcsoporton belül. Magyarország legerősebb sörmárkájának tulajdonosaként elsőszámú feladatomnak tekintem, hogy ebben a kihívásokkal teli piaci környezetben megőrizzük az előző évek lendületét és céljainkat összehangoljuk a minőség, a vevőink, a márkáink és munkaközösségünk iránti elhivatottságunkkal” – mondta Joris Huijsmans vezérigazgató.
 
Joris Huijsmans Oladele Ajayit váltja, aki mostantól a HEINEKEN globális szervezetében tölt be ügyvezető igazgatói pozíciót és az Afrika-Közel-Kelet régióért felel. Oladele Ajayi 2010-től irányította a HEINEKEN Hungáriát vezérigazgatóként. Magyarországi munkája során szem előtt tartotta, hogy a vállalat értéket teremtsen termékeivel, a nyújtott szolgáltatásaival és kommunikációjával is. Stratégiája hozzájárult a sörpiac csökkenésének megállításához és a vállalati portfóliójának megerősítéséhez. Olyan innovatív kezdeményezéseket támogatott, mint a radler és cider (Strongbow Gold) kategóriák fejlesztése. Irányítása alatt lett piacvezető a Soproni sör.  
 
Változás következett be a marketing igazgatói pozícióban is, ahol a karrierjét Hollandiában folyatató Bram Westenbrinket Jan-Willem van Wensem váltja. Az új marketing igazgató a Dél-Afrikai Brandhouse Sör-Portfolió Menedzseri pozíciójából érkezett, ahol vezetői irányítása alatt lépésváltás történt a sör portfolió teljesítményében a piacon s a vállalat piaci részesedése is nőtt a „győztes prémium” stratégiájával. Jan-Willem van Wensem 1996-ban csatlakozott a HEINEKEN-hez. Hollandiában először mint a sörkülönlegességekért felelős Márka Menedzser, majd Nemzetközi Üzleti Menedzserként dolgozott. 2002-ben a Kelet-Karibi térség Területi Menedzserévé nevezték ki Puerto Rico-ban, majd Ország Menedzser pozíciót töltött be a HEINEKEN chile-i vállalatánál.
 
 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: