Újabb GVH bírság a Flavin-ügyben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében feltárta, hogy a Crystal Institute Kft., a Dunai és Társa Bt. és a Flavinárium Zrt. nem teljesítették a versenyhatóság által előírt kötelezettségeiket. A három vállalkozás nem tett közzé helyreigazító nyilatkozatot honlapján arról, hogy a Flavin termékek reklámozása során megtévesztették a fogyasztókat. Emiatt a Crystal Institute Kft. 40 ezer, a Dunai és Társa Bt. 5 ezer, a Flavinárium Zrt. esetében pedig 30 ezer forint végrehajtási bírságot fizet minden nap addig, amíg kötelezettségét nem teljesíti - olvasható a versenyhivatal honlapján.

A GVH 2008. május 13-án megállapította, hogy a Crystal Institute Kft., a Dunai és Társa Bt. és a Flavinárium Zrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak, amikor a Flavin termékeknek gyógyhatást tulajdonítottak. A versenyhatóság a Crystal Institute Kft., a Dunai és Társa Bt. és a Flavinárium Zrt. vonatkozásában a jogsértő magatartás további folytatását megtiltotta. A GVH kötelezte a három vállalkozást, hogy internetes honlapjaik nyitó oldalán, fél éven át jól láthatóan, észrevételek hozzátétele nélkül, tegyék közzé a következőt: "A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Zrt., valamint a Dunai és Társa Bt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak azzal, hogy a Flavin termékek forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során a termékeknek gyógyhatást tulajdonítottak. A GVH bírság kiszabása mellett az eljárás alá vontakat a jogsértő magatartás további folytatásától eltiltotta." A GVH mindezen felül kötelezte a Crystal Institute Kft.-t 59.359.700 forint, a Dunai és Társa Bt.-t 300.000 forint a Flavinárium Zrt.-t 60.874.900 forint bírság megfizetésére.-

A GVH 2009. március 23-án utóvizsgálatot indított. Ennek célja az volt, hogy kiderüljön a vállalkozások teljesítették-e előírt kötelezettségeiket. Az utóvizsgálat során az eljárás alá vontak nem igazolták, hogy a versenyhatóság előírásának megfelelően internetes oldalaikon közzétették volna az elvárt helyreigazító nyilatkozatot. A honlapok nyitó oldalán a 2008. augusztus 22. és 2009. február 22. közötti időszakban kellett volna közzé tenni a meghatározott szöveget. A három vállalkozás egy olyan beadványt készített, amelyből csak az derül ki, hogy a www.flavin7.com honlap menüpontjai között 2009. május 14-én szerepelt egy "Vers.Hiv." menüpont, amelyre rákattintva 2009. május 14-én megnyitható volt a GVH határozatának teljes szövege. A Flavinárium Zrt. és a Crystal Institute Kft. semmilyen bizonyítékot nem adott arra, hogy a többi honlapon ( www.gportal.hu /portal/vitacrystal, www.vitacrystal.gportal.hu ) bármilyen helyreigazító nyilatkozat megjelent volna. A Dunai és Társa Bt. sem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot annak igazolására, hogy eleget tett a határozatban rögzített kötelezettségnek.

Emiatt a GVH elrendelte határozata végrehajtását, azaz a helyreigazító nyilatkozat közzétételét. A versenytörvény szerint, ha a GVH döntésében az ügyfelet meghatározott cselekmény elvégzésére, vagy meghatározott magatartás tanúsítására kötelezte, a végrehajtás elrendelésével egyidejűleg végrehajtási bírságot szab ki. A végrehajtási bírság napi összege ötvenezer forintig terjedhet. A végrehajtási bírságot a végrehajtás elrendelésétől a határozatban foglaltak teljesítésének igazolásáig eltelt időszakra köteles megfizetni.

A végrehajtási bírság napi összegének meghatározása során a GVH figyelembe vette, hogy a jogsértő magatartás különösen sérülékeny, nagy számú fogyasztót érhetett el. Ráadásul a Flavin termékkel kapcsolatos kommunikáció egészének középpontjában a jogsértő tájékoztatás állt. A GVH tekintettel volt arra is, hogy az egyes vállalkozások felelőssége hány internetes honlappal kapcsolatban került megállapításra, illetve az egyes vállalkozásoknak milyen súlyuk volt a Flavin termékek reklámozásában.

Figyelemmel a fentiekre a versenytanács a végrehajtási bírság napi összegét a Crystal Institute Kft. esetében 40 ezer forintban, a Dunai és Társa Bt. esetében 5 ezer forintban, a Flavinárium Zrt. esetében pedig 30 ezer forintban határozta meg.


Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás: