Új Széchenyi Terv - Újabb milliárdok váltak elérhetővé

Az összesen 1100 milliárd forintos forrást jelentő Új Széchenyi Terv első pályázatai január 17-étől nyíltak meg, február 10-én újabb 77 uniós pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel. Március elsejétől pedig összesen 510 milliárd forint áll rendelkezésre foglalkoztatási programokra, a gyógyító Magyarország egészségügyi programra, közlekedésfejlesztésre, a tudomány, innováció támogatására, vállalkozás-, valamint zöldgazdaság-fejlesztésre.

Míg korábban elsősorban előkészítést és közvetítést tartalmazó kiírások, illetve a nagyléptékű városi és regionális közlekedésfejlesztési programok lettek elérhetők az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében, márciustól már a kisebb cégek is pályázhatnak pénzekre. Bár a benyújtás végső határideje nemritkán december, érdemes sietni, különösen a beérkezési sorrend szerinti automatikus pályázatok esetében, mert a kis- és mikrovállalkozások fejlesztését érintő kiírások többsége ilyen. A kormányzat azt állítja, hogy a könnyítéseknek köszönhetően a korábbinál gördülékenyebben, gyorsabban kerülnek a családi, kis- és középvállalkozásokhoz az uniós és hazai fejlesztési források.

 

Jó pont

Az Új Széchenyi Tervet bemutató országjárás során a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős kormányhivatalnokok kiemelték a közreműködő szervezetek bürokratikus rendjének egyszerűsítését, az ügyfélbarát pályázati rendszert, az ellenőrzési funkciók megerősítését. Az, hogy ezek a változások mennyire fogják gördülékenyebbé tenni az eljárásokat, illetve az érintett vállalkozások valóban egyszerűbben és gyorsabban jutnak-e majd fejlesztési forrásokhoz, néhány hónap múlva derül ki. Az viszont már ma is érzékelhető, hogy a pályázatok részletes kiírását tartalmazó honlap kifejezetten jól használható.

 

Vállalkozásfejlesztés kicsiknek

A Vállalkozásfejlesztési Program égisze alatt 16 pályázat jelent meg 147 milliárd forintot meghaladó keretösszeggel mikrovállalkozások, kkv-k fejlesztésére, vállalati klaszterek létrehozására, technológiafejlesztésre és munkahelyi képzésekre. A legkisebbekre szabott új Széchenyi-hitelprogramok, valamint a kombinált mikrohitelek célja, hogy a kereskedelmi banki módszerekkel nem vagy nem kellő mértékben finanszírozható, de hitelképes vállalkozások egy összegyúrt finanszírozási formában vissza nem térítendő forráshoz, illetve kedvezményes kamatozású hitelhez jussanak.

 

A vissza nem térítendő támogatás 1-4 millió forint között mozoghat, amelyhez 1-8 millió forintos visszatérítendő támogatott hitel kapcsolódhat. A 2011-2013 közötti időszakra 15 milliárd, illetve 20 milliárd forintos tervezett keretösszeggel meghirdetett programokban való részvételhez 10 százalékos önerő szükséges. A támogatásintenzitás vissza nem térítendő konstrukció esetében legfeljebb 45, a visszatérítendő támogatásnál pedig 60 százalék lehet, de a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét. Az MV Zrt. honlapján felsorolt irodákban kizárólag személyesen benyújtható pályázatokban vállalni kell, hogy a projekt befejezését követő két üzleti évben a személyi jellegű ráfordítások összege eléri a vissza nem térítendő támogatás 50 százalékát.

 

Ebbe a blokkba került az összesen 6,05 milliárd forintos kerettel megnyílt „Vállalati együttműködés és klaszterek támogatása" című pályázat, amely mind a hét régióban pályázható. Minimum 10 millió forintot - a felső határ régiónként és projektenként eltérő - igényelhet legalább három mikro- és kisvállalkozás közös beruházásuk, valamint eszközbeszerzésük támogatására. Induló klaszterek a menedzsment felállásának és működésének elősegítésére - a támogatásból kialakítható a munkakörnyezet, fizethetők a bérek és járulékok, dologi kiadások, informatikai fejlesztések -, fejlődő klaszterek pedig eszköz-, gyártásilicenc-beszerzésekre, építésre, átalakításra, IT-fejlesztésre pályázhatnak. Az önerő a tervezett tevékenységek arányától és a meghatározott támogatási mértékektől függ, minimálisan az elszámolható költség 20 százaléka.

 

A korszerű energiagazdálkodásért

A Zöldgazdaság-fejlesztési Program pályázati lehetőségeinek tárháza is széles. Kisebb közösségek, vállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak épületenergetikai fejlesztésekre, települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzésére, a megújuló energia felhasználásának a növelésére, vagy a távhőszektor energetikai korszerűsítésére. Az összesen közel 120 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett 13 kiírás közül az épületek energiafelhasználásához kapcsolódó beruházásokhoz és a megújuló energiaforrást hasznosító technológiákat érintő projektekhez igényelhető támogatás a KEOP-2011-4.2.0-A és B jelű konstrukciók keretében.

 

Az előbbi kiírásra a kisebb támogatásigényű programokat várják. A pályázatokhoz használt mintadokumentáció egyszerűsíti a pályázók dolgát, és rövidíti a döntési eljárást. Könnyített elbírálású (automatikus) eljárás keretében lehet napkollektorok, napelemek, biomasszakazánok és hőszivattyús rendszerek telepítésére pályázni. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3 milliárd forint. A vállalkozások az elszámolható költségek akár 50 százalékára, mikro- és kisvállalatok a 60 százalékára pályázhatnak minimum 1 millió, maximum 50 millió forintig. A B jelű konstrukcióban egyfordulós kiválasztási eljárás keretében a nagyobb támogatási igényű pályázatokat bírálják el. A maximálisan elnyerhető támogatás itt egymilliárd forint lehet.

 

A közép-magyarországi cégek 3-100 millió forint közötti összegre pályázhatnak a megújulóenergiahordozó-felhasználás növelésére a KMOP-3.3.3.-11. konstrukció alatt. A program elsősorban az együttműködő villamosenergia-hálózatba termelő kapacitások kiépítését, másodsorban a sziget üzemmódban működő villamosenergia-termelő kapacitások kiépítését, továbbá a földgázhálózatba táplálható biometántermelést támogatja.

 

Innováció és turizmus

A mikro, kis- és középvállalkozások innovációs eredményeinek hasznosítását támogatja a GOP-2011-1.3.1/C és KMOP-2011-1.1.4/B kiírás. A Tudomány-Innováció Program keretében meghirdetett pályázatok célja újszerű termelési technológiák és eljárások bevezetése, valamint az innovációs eredmények iparjogvédelme. Pályázni lehet eszközbeszerzésre, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre, munkatársak alkalmazásának támogatására.

Az elnyerhető összeg legfeljebb az elszámolható költségek 65 százaléka, minimum 5 millió, maximum 25 millió forint. A pályázó cégeknek vállalniuk kell, hogy a projekt befejezését követő két évben az alkalmazottak létszáma nem csökken, a személyi jellegű ráfordítások pedig legalább a támogatás 5 százalékával vagy a bázisévben (a pályázat beadását megelőző üzleti év) rögzített ráfordításhoz képest 5 százalékkal nőnek.

 

Kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szólnak a Gyógyító Magyarország - Egészség Program keretében meghirdetett pályázatok, amelyek a turisztikai szolgáltatások fejlesztését célozzák. Olyan projektekkel lehet indulni, amelyek új élményelemekkel gazdagítják a meglévő idegenforgalmi vonzerők kínálatát, és ezáltal elősegítik a hosszabb, tartalmasabb időtöltést. A fejlesztési célok között turisztikai attrakciók, garantált programok, eszközkölcsönzés, városnézési program, vendéglátóegységek egyaránt szerepelhetnek csakúgy, mint eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés.

 

A konstrukció a reális piaci igényre megoldást nyújtó induló beruházásokhoz nyújt anyagi segítséget 5-50 millió forint között. A maximális támogatási mérték egyes régiókban a 70 százalékot is elérheti egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások esetében, a megítélt támogatás 25 százaléka pedig előre lehívható.

 

Zöld válogatás

A hazai ipar és technológia kiemelt támogatását, zöld bank, zöld pénzalap „megalkotását” helyezte kilátásba a fejlesztési tárca energetikával foglalkozó vezérkara. A szakpolitikusok az Új Széchenyi Terv keretein belül látják lehetségesnek az energetika háttériparának „helyzetbe hozását”, s gondoskodtak is róla, hogy a kitörési pontként „nevesített” vállalkozásfejlesztésnek szerves része legyen a zöld háttéripar, a zöld innováció – s persze a százezernyi új munkahely.

 

Természetesen többről szól, mint energetikáról, környezetvédelmi fejlesztésekről a január közepén meghirdetett Új Széchenyi Terv s annak alapján a március elejétől már „tömeges” pályázati kiírás. Tapasztalati tény: önkormányzatok, vállalkozások – és tanácsadó cégek – ezrei böngészik a kormányzati kiadványokat, pályázati listákat, honlapokat: nem is nagyon lehet versenyezni ügynökségekkel, pályázatírásra szakosodott vállalati, helyhatósági alkalmazottakkal. Ehelyütt inkább csak a kínálat egy-két jellemzőjének „felvillantására” lehet vállalkozni, melyhez a „feltörekvő” zöld gazdaságot hívtuk segítségül.

 

A márciustól hatályos megújuló energia alapú térségfejlesztési pályázat céljairól a Széchenyi-terv dokumentumainak megfogalmazói azt hozták nyilvánosságra, hogy a projektek geotermális, nap-, szél-, vízenergia, valamint biomassza alapú energiatermelést tartalmazhatnak, térségfejlesztő hatáson pedig azt értik, hogy munkahelyek teremtődjenek, környezetvédelmi problémák oldódjanak meg, és szociálisan hátrányos helyzetű térségek lakossági csoportjainak életminőségét lehessen javítani. Rokon tartalmú pályázati lehetőség a geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítési és projektfejlesztési tevékenysége, melyre a Környezet és Energia Operatív Program keretei között 1,620 milliárd forintot tartalékol az Új Széchenyi Terv.

 

Itt 10–1000 millió forint közötti összegek nyerhetők el, s mint oly sok más esetben, ennél a pályázatnál is lényeges differenciák találhatók a támogatás mértékében: vállalkozások 30–50 százalékos, önkormányzatok 85 százalékos arányban kaphatnak pénzt az uniós forrásból, állami szervek pedig akár 100 százalékban finanszíroztathatják a projektjeiket. Közép-Magyarország pályázóinak írták ki a megújuló energiahordozó felhasználásának a növelését segítő programot. A pályázatokat egyfordulós eljárásrend keretében választják ki. A régió vállalkozásai nem csupán az idei keret mértékével lehetnek tisztában – azazhogy egymilliárd forintból nyerhetnek el összegeket –, hanem azzal is, hogy a kiírók tudni vélik, a pályázatok benyújtói szám szerint nyolcan lesznek.

G.L. (Piac & Profit)


A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás: