Újra emelkedhetnek az üzemanyagárak

A nemzetközi tőzsdei üzemanyagár-jegyzések alakulása alapján a Mol Nyrt. hétfőn várhatóan ismét emeli néhány forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, s ha a trend nem változik, nyáron a 95-ös átlagára elérheti, sőt meghaladhatja a 350 forintot - olvasható Ráthy Sándor, az MTI szerkesztőjének írásában.

A Mol két hete emelte az üzemanyagok árát, míg ezen a héten nem változtatott rajtuk. Ha azonban a jegyzésárakat nézzük, az elmúlt héten a szakértők szerint nem 6 forintos, hanem legalább kétszer ekkor emelést kellett volna végrehajtania, s e héten is emelnie kellett volna pár forinttal.

 

A benzin és a gázolaj a mostani 324, illetve 300 forintos átlagára tehát alacsonyabb annál, mint amit a piac diktálna. S ez még akkor is így van, ha a magyar fogyasztóknak ezek az árak már sok esetben megfizethetetlenül magasak. A történelmi csúcson lévő benzinár kialakulásában azonban nemcsak a kőolaj és a késztermékek jegyzésárai játszanak szerepet, hanem az is, hogy a forint az elmúlt hetekben gyengült a dollárhoz viszonyítva, s nem utolsósorban az, hogy Magyarországon emelték az üzemanyagok jövedéki adóját. Az év elején a jövedéki adó a gázolaj esetében literenként 97,35 forintra nőtt, míg a benziné 120 forintra.

 

A magyar áfa a régióban a legmagasabbak közé tartozik, s uniós szinten is élvonalbeli. S bár a benzin átlagára 2008 nyarán volt már majdnem ilyen magas, akkor 317 forint volt literenként, most mégis jobban megérzik a vásárlók a növekedést. Egyrészt válságos időkben emelkedik az ár, másrészt csökken a háztartások reáljövedelme, s magas az adótartalom is. A kialakult helyzet vélhetően nem jó a Mol-nak és a többi olajcégnek sem, hiszen januárban a bázishoz képest mintegy 15 százalékkal, tavaly decemberhez képest pedig körülbelül 30 százalékkal visszaesett a üzemanyag-kereslet a magyar kiskereskedelmi piacon. Igaz, a januári kereslet normál időszakban is mintegy 20 százalékkal alacsonyabb mint a decemberi azért, mert az emberek előre vásárolnak az év utolsó hónapjában üzemanyagot.

 

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: várakozásai szerint inkább a mostani árszint körül ingadozik majd éves szinten a magyar üzemanyagár. Ebbe azonban belefér az is, hogy például a nyáron néhány hétre 350 forint körüli átlagár alakul ki a nagyobb kereslet, a turizmus fellendülése miatt. Hozzátette: nagyon nehéz megítélni, mi történik a piacon, hiszen a kőolaj és a késztermékek ára kiszámíthatatlanul változik.

 

Elég például egy francia finomítói sztrájk vagy egy természeti csapás, illetve két olajtermelő ország közötti helyi konfliktus kialakulása, s az árak máris emelkednek. További bizonytalansági tényező a dollár árfolyamának alakulása, miközben a fejlett világ lassú kilábalása a válságból, illetve az itteni háztartások reáljövedelmének visszaesése a csökkenő vagy stagnáló kereslet révén inkább csillapítja az áremelkedést.

 

Az üzemanyagok európai árszínvonalát tekintve Magyarország továbbra is a középmezőnybe tartozik. A környező országok közül Szlovákiában és Ausztriában kis eltéréssel hasonlóak az árak, míg Romániában és Horvátországban alacsonyabbak. A legnagyobb árelőnnyel Ukrajna rendelkezik, ott egy tankolás 5-6 ezer forinttal is kevesebbe kerül, ám az árak alakulásában nagy része vannak annak is, hogy melyik ország milyen költségvetési és adópolitikát folytat.

 

A legfrissebb adatok alapján Magyarországon például a gázolaj adók nélküli ára az unió 27 tagállamát figyelembe véve a 11. legmagasabb. Az árban az adótartalom jelenik meg a legmagasabb arányban, ez jelenleg a benzin árának közel 60 százalékát, míg a dízelnél az 55 százalékát teszi ki. A jövedéki adó január 1-jei emelése áfá-val együtt 14 forinttal növelte a benzin fogyasztói árát és 9 forinttal a dízelét.

 

A világpiaci termékjegyzés-ár, ami a globális kereslet és kínálat alakulását tükrözi és aminek alakulását a Mol az áraiban követi, jelenleg 30-35 százalékot képvisel az üzemanyagok fogyasztói árában. Mivel az árakat dollárban jegyzik, változatlan forint/dollár árfolyam mellett a mai termékár 10 százalékos emelkedése 4-4,5 százalékos emelkedést okoz a fogyasztói árban. Mindebből következően az árfolyam ingadozása is jelentős hatással van az árra.

 

Az elmúlt időszak piaci folyamatai bebizonyították, hogy a világpiaci árak, valamint a forint árfolyama rövid távon is nagymértékű változásokat okoznak. Emiatt pedig nagyon nehéz megjósolni, hogy hol lehet a maximum az üzemanyagok fogyasztói árában. Hegedűs Miklós szerint az igazi problémát azonban az jelenti, hogy a magyar fogyasztók teljes költésének 5-6 százalékát már az üzemanyag vásárlás teszi ki, ami nagyon magas arány.


Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás: