Újra nyereséges a belga KBC bank- és biztosítócsoport
Adózott eredménye - az egyszeri tételek nélkül - 409 millió euró lett, 49 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. Az elemzők 374 millió eurót vártak. Bevétele 2,19 milliárd euró volt a negyedben, az egy évvel korábbi 2,28 milliárd euró után. - A tőkepiaci hangulat javul, a biztosítási eredmények stabilak, a költségcsökkentés kifizetődőnek bizonyul. A problémás hitelek irányzata nő, de a várakozásokon belül marad - közölte a vezérigazgató.
Az első negyedévre vonatkozóan a KBC 3,6 milliárd euró nettó veszteséget jelentett. Elismerték azt is, hogy voltak veszteségei Kelet-Európában - a hitelveszteségek jelentős mértékben növekedtek Magyarországon és Oroszországban, kisebb mértékben Lengyelországban- , továbbá kisebb veszteséget szenvedett el az anyaországban is.
A bank hangoztatta azonban, hogy a hagyományos tevékenységből származó bevételei érzékelhetően nőttek a megelőző negyedévhez képest, 465 millió euróra. A KBC a belga piacon bankként a második, biztosítóként a harmadik. Bő hálózata révén Közép- és Kelet-Európában a harmadik számú bankcsoport az olasz UniCredit és az osztrák Erste Bank mögött, a térségi mérlegfőösszeget tekintve az ötödik.
Az intézet Magyarországon is jelentős érdekeltségekkel rendelkezik, tulajdonában van a Kereskedelmi és Hitelbank csoport (K and H). Májusban bejelentették, hogy a belga állam összesen 22,5 milliárd eurós kezességvállalással segíti a bankot. Tavaly ősz óta a KBC már 5,5 milliárd eurónyi tőkeinjekciót kapott a belga központi és tartományi (flamand) hatóságoktól. Ennek fő célja az volt, hogy megerősítsék a bank iránti bizalmat.