Változatlan maradt a brit kamatszint

A Bank of England (BoE) csütörtökön változatlan szinten, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát; a döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.

A brit jegybank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - tavaly március óta tartja fél százalékon irányadó kamatát, de már a tavaly januári fél százalékpontos csökkentéssel kialakult akkori, 1,50 százalékos kamatszint is történelmi mélypont volt, az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá.

 

A brit gazdaság rekordhosszúságú, hat negyedévig tartó recesszió után a tavalyi utolsó negyedévben kezdett ismét növekedni. A brit recesszió mélységi rekordot is döntött: a 2008-ban mért legutóbbi csúcspont és az elmúlt ciklus mélypontja között összesen 6,4 százalékkal zuhant a brit GDP-érték.

 

A londoni elemzői közösségben mindazonáltal most már felmerült az esetleges kamatszigorítás lehetősége is, elsősorban a célszintet folyamatosan meghaladó éves infláció miatt. A brit kormány jelenleg azt írja elő a félfüggetlen Bank of Englandnek, hogy 2,0 százalékos tizenkét havi inflációs célt kövessen.

 

Ha ettől lefelé vagy felfelé egy százalékpontnál nagyobb mértékben eltér az éves infláció, a jegybank vezetője levélben köteles magyarázatot adni a pénzügyminiszternek, így Mervyn King bankkormányzónak az idén egy kivételével mindegyik hónapban tollat kellett ragadnia a célnál jóval magasabb inflációs adatok miatt. Az októberben mért éves infláció például 3,2 százalék, a szeptemberi 3,1 százalék volt Nagy-Britanniában.

 

Egyes elemzői vélemények szerint ugyanakkor ennek nem elsősorban a monetáris, hanem inkább a költségvetési politika az oka. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a Bank of England monetáris tanácsának csütörtöki ülése után kiadott gyorselemzésében úgy számolt, hogy októberben a közvetett adóhatások kiszűrésével mindössze 1,6 százalék volt a fogyasztói szintű árinfláció.

 

A ház szerint "nem biztos", hogy ebben a helyzetben "a kamatemelés lenne a legjobb gyógymód" a jelenlegi inflációs hullámra. A CEBR szerint emellett korai lenne messzemenő következtetéseket levonni a vártnál élénkebb brit gazdasági fellendülésből is, mivel ennek legtöbb tényezője csak átmeneti, például az üzleti szféra raktárkészlet-ciklusának átfordulása, vagy az építőipar "fenntarthatatlanul erős" növekedése.


A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Nőtt a COOP árbevétele tavaly

A COOP gazdasági csoport árbevétele 3 százalékkal 887 milliárd forintra nőtt tavaly – közölte a CO-OP Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 18:00
Megosztás:

Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás: