Van még muníció az IMF-ben?
A delegált hangsúlyozta: bármilyen erre irányuló terv nem képezné részét az euróövezeti államok átfogó válságmegoldási javaslatának. Egy másik forrás azt emelte ki, hogy vélhetően nem születik döntés a kapacitásbővítésről a pénteken kezdődött kétnapos konferencián. Korábban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMF forrásai siralmasan kevésnek bizonyulhatnak abban az esetben, ha az euróövezeti válság tovább mélyül.
A Reuters által megszerzett IMF-es belső jelentés szerint a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén a tagállamok mintegy 840 milliárd dollárnyi támogatást is kérhetnek a washingtoni székhelyű szervezettől. A források arról tájékoztattak, hogy a párizsi tárgyalásokon több válságkezelő javaslatot is megtárgyaltak, így kétoldalú kölcsönök folyósítását, különleges célú gazdasági egység (special purpose vehicle SPV) létrehozását, vagy kincstárjegy-vásárlási program elindítását. A fejlődő piaci szakember szerint a BRICS államok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) leginkább az IMF kapacitásainak közvetlen bővítését támogatná.
Ez a lépés ugyanakkor elemzők szerint a fejlett gazdaságok érdekeit sértené, ugyanis az Egyesült Államok, Japán, vagy Németország csak vonakodva menne bele olyan megoldásba, amely erős, nemzetek fölött álló pénzügyi forrást hoz létre. Korábban Lael Brainard, az amerikai pénzügyminisztérium nemzetközi pénzügyekért felelős államtitkára nyilatkozott úgy: "Az IMF 380 milliárd dollárnyi forrással rendelkezik. Bőséges a kapacitása. Az elsődleges szempont az, hogy Európának is jelentős forrásai és kapacitásai vannak".
A német pénzügyminiszter Wolfgang Schäuble péntek este leszögezte: "az IMF megfelelő eszközökkel rendelkezik kötelezettségeinek teljesítéséhez". A források arról is beszéltek, hogy az IMF a napokban rövid távú hiteleszközt terjeszt igazgatótanácsa elé, amellyel a stabil gazdasági lábakon álló országok 3-6 hónap lejáratú kölcsönökkel enyhíthetnének átmeneti likviditási gondjaikon. Ez akár az olyan euróövezeti államok számára is hasznos lehet, amelyeket átmeneti pénzhiány sújt az üzleti bizalom hanyatlása miatt - tette hozzá.