Varga Mihály elköszönt az alelnökségtől
A nemzetgazdasági miniszter megköszönte a küldötteknek az eddigi bizalmat, támogatást, és azt ígérte: továbbra is azon lesz, hogy közös erővel hozzák ki a legjobb teljesítményt Magyarországból. A Fidesz a hűség pártja, hűség egymásért és Magyarországért - fogalmazott, és a párt 25 éves történetét a jó szándékú és tettre kész emberek egymásra találásának nevezte. Varga Mihály kiemelte: a magyarok összefogását vezetni csak a Fidesz képes, és rajtuk múlik, hogy Magyarország milyen teljesítményt nyújt az elkövetkező 20 évben. Rajtam nem fog múlni - jelentette ki a tárcavezető, akit a küldöttek hosszan megtapsoltak.
A miniszter előadása elején egy Békéscsabán készült öntvényt mutatott fel, amit egy olyan üzemben gyártanak, amit 20 éve ketten alapítottak egy csődbe ment tsz raktárában. Ma 660 főt alkalmaznak és a világ legmodernebb autógyáraiba szállítanak alkatrészeket. Jól mintázza ez, mit jelent a magyar siker! - mondta a tárcavezető. Ne higgyenek azoknak, akik el akarják tagadni a magyarok teljesítményét, és mindenről azt állítják, rossz - kérte, hozzátéve: ők nem velük, hanem a tényekkel vitatkoznak, és az ország teljesítményét akarják lerombolni.
Hozzátette: "márpedig ezt nem hagyjuk, Magyarország ezt nem hagyhatja"! Mi magyarok 2010 óta megmutattuk, hogy teljesítményben nem ismerünk lehetetlent, a gazdaságot a feje tetejéről a talpára állítottuk, véget vetettünk annak a világnak, ahol más pénzéből éltek, és horribilis kamatokat fizettek vissza, "tudjuk, hogy kik vagyunk", és mire képes az ország - hangoztatta. Megjegyezte: azt is tudják, kik vannak a túloldalon, és mit tettek ezzel az országgal. Varga Mihály szerint 2010 óta bebizonyították, hogy új irányt tudtak szabni a gazdaságnak, ahol a magyar emberek érdeke az első és a legfontosabb.
Kiemelte: ma négy évtizedes mélyponton van az infláció, a reálbérek emelkednek, az államháztartás még soha nem volt ilyen jó állapotban, és a hiányszám Európa-szerte irigyelt. Azt mondta, ezermilliárdnyi devizaadósságtól menekültek meg a lakáshitelesek, eddig 488 ezer devizahitelesnek tudtak segíteni. Csökkentették az államadósságot - folytatta Varga Mihály -, az önkormányzatoktól több mint 600 milliárdnyi hitelt vettek át, a magyar állampapírok ma már egyet jelentenek az értékállósággal, és bebizonyosodott, a pénzromlást akkor is kordában lehet tartani, ha alacsony a kamat. Leszögezte: a magyar nemzeti érdek az első, és lejjebb ebből nem adnak.
Magyarországon 200 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltás előtt, 9 év elteltével nőnek a beruházások, a turizmus, az idegenforgalom jobb évet zárt, mint az elmúlt négy évben bármikor. Magyarország újra rólunk szól, arról, hogyan vagyunk képesek jobban beosztani amink van, és hogyan vagyunk képesek jobban teljesíteni, mint korábban - összegzett, hozzátéve: ma már nem a bankok, a multik, az IMF, vagy a privatizált közműcégek vezéreinek szava a döntő, hanem a magyar emberek hangja. (MTI)