Vártnál jobb eredményt közölt a Magyar Telekom

A Magyar Telekom, Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2011. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

A 2010. július 1-jén életbe lépett új irányítási rendszer következtében a Magyar Telekom 2011 elejétől új jelentési struktúrát követ. A Csoport új szegmensei a Magyarország szegmens (amely a korábbi Lakossági Szolgáltatások Üzletágat, a korábbi Vállalati Szolgáltatások Üzletág kis és középvállalati ügyfeleit, valamint a Csoportközpont és a Technológia Üzletág vonatkozó részeit foglalja magába) és a T-Systems szegmens (amely a korábbi Vállalati Szolgáltatások Üzletágat tartalmazza a Magyarország szegmenshez migrált kis- és középvállalati ügyfelek nélkül, valamint a Csoportközpont és a Technológia Üzletág vonatkozó részeit). A macedón és montenegrói szegmensek nem változtak.

 

Az elemzők az első negyedévre vonatkozóan 143 milliárd forintos bevételre és 12,83 milliárd forintos nettó eredményre számítottak.  A társaság az idén 50 forint osztalékot fizet részvényenként. Az osztalékot a 64,929 milliárd forint eredményből fizetik ki, míg a fennmaradó 12,811 milliárd forintot az eredménytartalékba helyezték a közgyűlés döntésének értelemében.

 

A bevételek 3,3%-kal 147,4 milliárd forintról 142,5 milliárd forintra mérséklődtek 2011. első negyedévben 2010 azonos időszakához képest. A bevételcsökkenés oka elsősorban, hogy csökkentek a magyarországi vezetékes hang és internet bevételek, valamint mindhárom országban estek a mobil hangalapú bevételek, amit részben ellensúlyozott a TV és mobil internet bevételek növekedése. A forint gyengülésének kismértékű kedvező hatása volt a nemzetközi leányvállalatok forintban számolt bevételeire (a forint átlagosan 0,7%-kal gyengült a macedón dénárhoz képest és 1,0%-kal az euróhoz képest 2011 első negyedévében 2010 azonos időszakához képest).

 

A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 7,8%-kal, 16,4 milliárd forintról 15,2 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenés oka az alacsonyabb EBITDA volt, amit részben ellensúlyozott a nyereségadó csökkenése. A nyereségadó 2010. első negyedévről 2011. első negyedévre csökkent, mivel csökkent az adózás előtti eredmény valamint hatással volt rá a magyarországi társasági adókulcs 19%-ról 10%-ra történő mérséklése is, amely a jelenleg hatályos jogszabályok szerint még mindig érvényes 2013-tól. Számos olyan költség (pl. értékcsökkenés, amortizáció, árfolyamveszteség) van, melyeket jelenleg 19%-os társasági adókulcson érvényesítünk, míg a kapcsolódó halasztott adó kötelezettséget 10%-kal ismerjük el. Mindaddig, amíg a jelenlegi (19%-os) és jövőbeni (10%-os) adókulcsok között ez a különbség fennáll, a halasztott adó költség alacsonyabb lesz, amely alacsonyabb effektív adórátát eredményez.

 

Az EBITDA 7,7%-kal 57,7 milliárd forintról 53,2 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA ráta 37,4%-ot ért el. A működéshez kapcsolódó, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek és elhatárolások, valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 3,8%-kal 61,5 milliárd forintra nőtt. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 43,1% volt 2011 első negyedévében, míg 2010 azonos időszakában 40,2%. Az EBITDA ráta jelentős javulása a személyi jellegű és az egyéb működési költségek terén megmutatkozó szigorú
költségcsökkentési intézkedéseknek, valamint az egyéb működési bevételként elszámolt, magyarországi ingatlanértékesítésekből származó 1,4 milliárd forintos nyereségnek köszönhető.

 

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 39,8 milliárd forintról 44,6 milliárd forintra nőtt. Az EBITDA csökkenését ellensúlyozta a működőtőke javulása, amely egyrészt a szállítói számlák kiegyenlítési időpontja közötti évközi eltérés, másrészt az alacsonyabb adófizetés következménye. Utóbbi a helyi iparűzési adóelőleg késleltetett befizetése miatt csökkent.

 

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 3,4 milliárd forinttal 12,3 milliárd forintra csökkent 2011. első negyedévben 2010. azonos időszakához képest. A CAPEX teljes összegéből a Magyarország szegmensre 9,8 milliárd forint, a T-Systems szegmensre 0,4 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 1,4 milliárd forintot, Montenegróban pedig 0,4 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.

 

A szabad cash flow (az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó cash flow összege) a 2010. első negyedévi 19,0 milliárd forintról 2011. első negyedévben 27,0 milliárd forintra nőtt. A működési cash flow 4,8 milliárd forinttal nőtt, elsősorban a működőtőke javulásának következtében, de az alacsonyabb CAPEX költés és a befektetett eszközök értékesítéséből származó bevétel emelkedése is elősegítette a szabad cash flow növekedését.

 

A nettó adósságállomány a 2010. március végi 265,4 milliárd forintról 2011. március végére 270,5 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2011. március végén 31,0% volt.

 

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott: „Az év első negyedévében elért eredményeinkben a lassú gazdasági fellendülés jelei mutatkoznak meg. A magyarországi piacon továbbra is biztató jelek mutatkoznak, hiszen nőtt a mobil forgalom, valamint a vezetékes és a mobil szegmensben egyaránt mérséklődött az ügyfélelvándorlás. Ugyanakkor az erős verseny és a fő piacaink érettsége változatlanul kedvezőtlenül befolyásolták üzleti teljesítményünket. A TV szolgáltatások és az összekapcsolt csomagok mellett egy új stratégiai kezdeményezéssel jelentünk meg a hangalapú vezetékes szegmensben. Az év elején elindítottunk egy új átalánydíjas fix vezetékes ajánlatot, a „Hoppá” díjcsomagot. A csomag keretében minden magyarországi vezetékes és TMobile szám korlátlanul hívható egy fix havidíjért. Ez a magyar távközlési piacon egyedülálló ajánlat már most nagyon jó eredményeket ért el: vezetékes előfizetőink 15%-a már átváltott az új csomagra és ezen előfizetők 85%-a két éves hűségszerződést írt alá. Bár a már jelenleg is érzékelhető forgalomnövekedés ellenére az új csomag rövidtávon az ARPU csökkenéséhez vezet, hosszabb távon a hűségszerződéseknek köszönhetően kedvező hatásra számítunk a vezetékes ügyfélelvándorlás tekintetében. Az elmúlt 12 hónap során sikerült jelentősen, 65%-ról 55%-ra csökkenteni az egyetlen vezetékes szolgáltatásra előfizető ügyfelek arányát is."


"A bevételek 3,3%-kal csökkentek az első negyedévben, a működéshez kapcsolódó EBITDA pedig 3,8%-kal nőtt a rendkívül gyenge 2010. első negyedévhez képest, amikor a Magyar Telekom eredményei a mélyponton voltak. Az eredményeket ugyan kedvezően befolyásolták a magyarországi ingatlanértékesítések is, a személyi jellegű és egyéb működési költségekben elért megtakarítások egyértelműen kedvező hatással voltak a nyereségességünkre. Az ingatlanértékesítések nélkül számolt működéshez kapcsolódó EBITDA 1,5%-kal nőtt. A jövőre nézve megerősítjük célkitűzéseinket: 2011-ben 3-5%-os bevétel csökkenésre és 4-6%-os működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenésre számítunk. Ezen felül célunk, hogy a tavalyihoz képest körülbelül 5%-kal csökkentsük beruházásainkat.”


Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás: