Vasútfelújítás - egyes munkákra jövőre írják ki a közbeszerzési eljárást
A munkálatok a páneurópai V. közlekedési korridor részét képező Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár közötti vasútvonal fejlesztésének részeként valósulnak meg a Közlekedési Operatív Program részeként, a Kohéziós Alap részfinanszírozásával.
A projekt keretében fejlesztik a vasúti infrastruktúrát, növelik a pályaszakasz kapacitását és a biztonságát. A fejlesztés mintegy bruttó 120 milliárd forintba kerül, amelynek 15 százalékát hazai, 85 százalékát pedig európai uniós forrásból fedezik. A projekt keretében a tervek szerint átépítik, s óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre teszik alkalmassá a meglevő pályát Kelenföld és Tárnok, valamint Tárnok és Székesfehérvár között, és korszerű biztosítóberendezési és távközlési rendszert telepítenek a Kelenföld-Székesfehérvár közötti pályaszakaszon.
Az új biztosítóberendezés kiegészítéseként az európai uniós elvárásoknak megfelelő ETCS2 vonatbefolyásoló biztonsági rendszert is telepítenek, valamint részben felújítják a kelenföldi állomást. A tavaly márciusban megkezdődött munkálatok jelenleg a Tárnok-Székesfehérvár közötti szakaszon folynak.
A közbeszerzési eljárás keretében már kiválasztott kivitelező az SZCKM-2008 konzorcium, amelynek vezetője a Szentesi Vasútépítő Kft., tagjai pedig a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Közgép Zrt. és a Kelet Út Kft. A szakasz felújítása a tervek szerint 2012. végére fejeződik be. A munkálatok során felújítják a vasúti pályát és az alépítményt, valamint a felsővezetéket. A kijelölt állomásokon biztosítanak 750 méter hasznos vágányhosszt, elvégzik az állomások felújítását, akadálymentesítését, továbbá aluljárókat, peronokat építenek.