Vigyáznunk kell a méhekre, mert tőlük függ az élelem jövője

Idén ünneplik először a méhek világnapját. Ennek apropóján az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) arra ösztönzi a világ országait és mindenkit, hogy tegyünk többet a méhek és más beporzók védelme érdekében, ugyanis élelelmünk változatossága és jövője a tét.

Vigyáznunk kell a méhekre, mert tőlük függ az élelem jövője

A méheket nagy veszély fenyegeti az éghajlatváltozás, az intenzív mezőgazdaság, a rovarirtó szerek, a biológiai sokféleség csökkenése és a környezetszennyezés együttes hatásai miatt.

 

A világnap hivatalos ünnepségén Szlovéniában José Graziano da Silva a FAO főigazgatója azt mondta, hogy az országoknak beporzó-barát és fenntartható élelmiszerpolitikára és -rendszerekre kell áttérniük.

 

„Nem folytathatjuk tovább a termelékenység fokozásának hajszolását, ami a peszticidek és más vegyi anyagok használatán nyugszik, melyek fenyegetik mind a haszonnövényeket, mind a beporzókat” – mondta Graziano da Silva.

 

Haszonnövényeink több mint 75 százalékának függ a termésátlaga vagy minősége valamilyen mértékben a beporzók áldásos tevékenységétől. A méhek és más beporzók hiánya kihalásra ítélné a kávét, az almát, a mandulát, a paradicsomot és a kakaót, csak hogy néhány példát említsünk. 

 

„Mindannyian felelősek vagyunk a méhekért, ezért mindannyiunknak kötelessége tekintettel lenni abeporzókra hétköznapi döntéseinkben. Akár kerti virágaink gondozásával is hozzájárulhatunk ehhez” – mondta a főigazgató.

 

A beporzásban szerepet játszik a háziméh, vad méh, a madarak, denevérek, pillangók és a bogarak is, akik virágról virágra ugrálnak, repülnek vagy mászkálnak, így termékenyítve meg azt. Számuk az elmúlt évtizedekben folyamatos csökkent és a bizonyítékok azt mutatják hogy ezen negatív tendencia elsősorban az emberi tevékenység – közte az éghajlatváltozás – következménye.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A fenntartható mezőgazdasági megoldások, és különösen a hazánk által is támogatott agroökológia, védelmet nyújthatnak a méheknek és más beporzóknak, mivel kevesebb rovarirtó szernek teszi ki a beporzókat, és egyben lehetővé teszi a fajtagazdagság megtartását a mezőgazdaságban. 

 

A FAO és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közösen dolgozta ki a rovarirto szer használat nemzetközi magatartási kódexét. Ez olyan jó gyakorlatokat tartalmaz, ami csökkenti a beporzók peszticideknek való kitettségét.

 

A méhek világnapjának hivatalos ünnepségét holnap tartják a szlovén Breznicában, Ljubljanától mintegy 50 kilométerre észak-nyugatra. A helyszín és időpont természetesen nem véletlen – itt született 1734. május 20-án Anton Janša, a modern méhészet egyik fontos úttörője. 

 

TÉNYEK A MÉHEKKEL KAPCSOLATBAN

  • 4-ből 3 haszonnövény függ a beporzó tevékenységtől.
  • A beporzás szükséges 87 alapvető haszonnövényünknél.
  • Beporzástól függ az alma, az eper, a paprika, a hagyma, a kávé és a kakaó termése.
  • Egyetlen háziméh napi 7000 virágot látogat meg átlagban, és négymillió virágot kell meglátogatnia egy kilogramm méz előállításához.
  • Csak a nyugati mézelő méhek tevékenységükkel 1,6 millió tonna mézet állítanak elő évente.
  • A világon 20 000 vadméhfaj ismert.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Új külpiaci távlatokat nyithat az agrárdigitalizáció

A pályaorientációtól a szakképzésen át a digitális megoldások terjesztését célzó stratégia ahhoz is hozzájárul, hogy szélesebbre tárja az új piacok kapuit az új generáció eszközeit használni képes gazdák előtt - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a Kína és Kelet-Közép-Európa 17 országa részvételével, a kínai Hangcsouban zajlott miniszteri csúcson - közölte az agrártárca pénteken az MTI-vel.
2019. 05. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így népszerűsítik a víztakarékos gazdálkodást

Országjáró körúttal népszerűsíti a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a víztakarékos gazdálkodás módjait - közölte a központ főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. 05. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak így lehet sikeres a hazai zöldség-gyümölcs ágazat

Teret kell adni a legújabb technológiáknak a magyar zöldség-gyümölcs ágazatban, mert ezek nélkül nem tud sikeres lenni - mondta az agrárminiszter a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet nyílt napján csütörtökön Budapesten.
2019. 05. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segíti az afrikai földművelés fejlesztését

Magyarország vetőmaggal, agrártechnológia átadásával és oktatással segíti az afrikai mezőgazdaság fejlesztését, elsőként Kenyában és Ugandában - közölte az agrárminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
2019. 05. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a mezőgazdasági adatgyűjtés

Mezőgazdasági adatgyűjtés kezdődött szerdán; a felmérés, amely június 15-ig tart, az ország 484 települését érinti, az akció célja az agráriumban jelentős szerepet betöltő egyéni gazdaságok gazdasági tevékenységének, szerkezeti sajátosságainak feltárása - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.
2019. 05. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a kertkultúráknak az esős idő, de problémákat is okozhat

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása jót tett a szabadföldi kertészeti kultúráknak, ugyanakkor az eső fokozza a fertőzések veszélyét - ismerteti a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács legfrissebb helyzetjelentésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.
2019. 05. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó gyakorlatot mutat a médiahatóság gazdálkodása

Jó gyakorlatot mutat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gazdálkodása - állapította meg nemrég lezárult, a 2015-2017-es időszakot elemző vizsgálata során az Állami Számvevőszék (ÁSZ), jelezve, így javaslatokat sem kellett megfogalmazniuk az NMHH számára.
2019. 05. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A természeti katasztrófák kockázatának csökkentésével nagyot nyernének a kistermelők

Jelentős gazdasági haszonnal járhat a kistermelők számára ha olyan mezőgazdasági módszerekre váltanak át, melyek a természeti katasztrófák és sokkok ellen vértezi fel őket – olvasható egy ma megjelent tanulmányban, melynek elkészítéséhez az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) éveken keresztül 10 országban közel 1000 gazdaságot követett figyelemmel.
2019. 05. 15. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

8,6 milliárd forint támogatás jut tenyészkocákra

A kormány 2019-ben 8,6 milliárd forint tenyészkoca, és 10,5 milliárd forint hízó állatjóléti támogatást különített el a költségvetésben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Hevesi család megújult sertéstelepének átadóján, Mindszenten.
2019. 05. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar cégek mutatkoznak be az újvidéki mezőgazdasági vásáron

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. közreműködésével 24 magyarországi cég képviselteti magát a 86. alkalommal megrendezett újvidéki nemzetközi mezőgazdasági vásáron május 11-17. között.
2019. 05. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagy bőségben kevesebbet költ a világ élelmiszerre

Várhatóan csökkennek idén a globális élelmiszerimport-kiadások, de ettől a legszegényebb és leginkább rászoruló országok még nem lélegezhetnek föl.
2019. 05. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget a fejlődő országokban

Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget a fejlődő országokban - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 05. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány támogatja az állattenyésztést

Az állattenyésztők támaszkodhatnak a kormány és az Agrárminisztérium segítségére - jelentette ki az agrártárca parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
2019. 05. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjmentesen elérhető az aszályelőrejelző-hálózat

Díjmentesen elérhető aszályelőrejelző-hálózat segíti a gazdák munkáját májustól - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
2019. 05. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az almatermelés hatékonyságát növelheti egy új szenzoros megoldás

24 órás hackathont rendezett a T-Systems Magyarország és innovációs laborja a Kitchen Budapest (KiBu) a Szegedi Tudományegyetem Informatikai karával közösen. A kilenc döntőbe jutott megoldás közül kettő okos méhkaptáron dolgozott és a győztes megoldás is az agráriumból érkezett: az almamoly rajzásának előrejelzésével csökkenti a szükséges vegyszerek mennyiségét, növelve ezzel a termesztés eredményességét is.
2019. 05. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A sertéspestis kínai megjelenése előnyös lehet az uniós sertéstenyésztők számára

Az afrikai sertéspestis kínai megjelenésének rövid távon haszonélvezői lehetnek az európai uniós, és így a magyar sertéstenyésztők is - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
2019. 05. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjmentesen elérhető az aszálymonitoring-hálózat online felülete

Májustól díjmentesen érhető el az aszálymonitoring-hálózat online felülete, a vízügyi ágazat által kidolgozott vízhiány-előrejelző rendszer az agrárium szereplői számára jelzi, hogy mikor kell vizet juttatni egy adott területre, a szárazság növényekre gyakorolt negatív hatásainak megelőzése érdekében - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
2019. 05. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjmentesen öntözhetnek a gazdák

Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság okozta nehézségek mérséklése érdekében, a rendkívüli öntözési célú vízhasználat részeként - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2019. 05. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A baromfiágazat adta a mezőgazdasági termelés több mint 14 százalékát

A mezőgazdaság és azon belül a baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkár a baromfi világnap alkalmából rendezett szakmai konferencián pénteken Budapesten.
2019. 05. 04. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar baromfi és sertéshús thaiföldi szállításáról tárgyaltak Bangkokban

A magyar baromfi és sertéshús thaiföldi szállításáról tárgyalt Bangkokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) delegációja - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.
2019. 05. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások: