Jóváhagyta a román versenyhivatal az Állami Nyomda akvizícióját
A közleményben a társaság jelezte, hogy 2011 január elsejétől a konszolidációs körbe vonhatja az S.C. GPV Mail Services S.R.L. nevű céget, amiben 50 százalék tulajdont szerzett a DBR Holding S.A. nevű céggel 2010. július 30-án aláírt adásvételi szerződés szerint. A DBR Holding a magyar Díjbeszedő Holding Zrt. romániai leányvállalata.
A szerződés a román cégbírósági bejelentéstől számított 30 nap elteltével lép hatályba - olvasható a közleményben. Idén júliusban az Állami Nyomda a szerződés aláírásakor azt közölte: az árat a GPV 2010-re tervezett új szerződéseinek sikerétől és a 2010-es kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereségétől (EBITDA) tették függővé.
Akkor a vételárat 1,5-2,2 millió euró között határozták meg. A román társaság 2009. évi árbevétele 4,29 millió euró volt, kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyeresége (EBITDA) pedig 446 ezer euró. A GPV tevékenysége a biztonsági adatlogisztikán alapuló nagy tömegű üzleti levelezés, számlalevelek előállítása és kiküldése. Ügyfélportfoliójának 48 százaléka bankokból, 13 százaléka pénzügyi szolgáltatókból, 25 százaléka pedig közműcégekből áll.
Románia öt legnagyobb bankjából három a vállalat ügyfele. Az Állami Nyomda másik romániai érdekeltsége a 2004-ben alapított, kolozsvári székhelyű és 50 százalékban birtokolt Tipo Direct S.R. Az új akvizícióval együtt az Államai Nyomda jelentősen növeli gyártási kapacitásait és piaci részesedését Romániában - közölte az Állami Nyomda az adásvételi szerződés aláírásakor.
A magyar nyomdatársaság és a GPV gépparkja, illetve alkalmazott technológiái kompatibilisek, így a beszerzési és termelési szinergiák a jövőben még jobban kihasználhatók. A Tipo Direct kolozsvári és a GPV bukaresti termelő üzemei lehetőséget adnak az egész román piac lefedésére, és a nagyobb hozzáadott értéket képviselő biztonsági és kártya termékek romániai forgalmazására. A Díjbeszedő Holding Zrt. egyébként közvetve tulajdonos a Tipo Directben is.