A bankszektor történelmi fordulóponthoz érkezett

A pénzügyi szektor új növekedési ciklusba lépett – a K&H már ma is ezekre a kihívásokra építi stratégiáját.

A bankszektor történelmi fordulóponthoz érkezett

A bankolás jövője a mesterséges intelligencia, digitális hatékonyság és fenntarthatóság – derül ki a McKinsey legfrissebb iparági tanulmányából, amely átfogó képet ad a pénzügyi szolgáltatások jövőjéről. Az átfogó jelentés szerint a következő évek nyertesei azok az intézmények lesznek, amelyek a technológiai innovációt, az ügyfélélmény digitalizálását és az ESG-elköteleződést egyszerre képesek működésük középpontjába állítani.

A K&H Csoport már évek óta ebbe az irányba fejleszti szolgáltatásait, így a tanulmány megállapításai nemcsak visszaigazolják, hanem megerősítik is a bank hosszú távú stratégiáját.

A tanulmány szerint a bankszektor 2022-ben 1,4 billió dolláros rekordnyereséget ért el, de a globális profitok jelentős része néhány nagy piac – elsősorban Észak-Amerika és India – koncentrált teljesítményéből származott. Ezzel párhuzamosan a hatékonyság, a skálázhatóság és a digitalizáció súlya még hangsúlyosabbá vált: az ügyfélszerzés drágább, a kamatmarzsok szűkülnek, a technológiai befektetések viszont elkerülhetetlenné váltak.

A K&H a működés számos területén ennek megfelelően fejleszt: a digitális hitelezési folyamatoktól az online számlanyitásig egyre több szolgáltatás válik önkiszolgálóvá, gyorsabbá és költséghatékonyabbá.

Kate, a mesterséges intelligencia alapú digitális pénzügyi asszisztens már ma is jövőt épít

A McKinsey előrejelzése szerint a generatív mesterséges intelligencia évente akár 340 milliárd dollárnyi értéket is teremthet a bankszektorban – nemcsak költségcsökkentéssel, hanem új típusú szolgáltatások és prediktív megoldások bevezetésével. A K&H-nál Kate, a digitális pénzügyi asszisztens már több mint 2 millió ügyfélinterakcióban segített gyors, pontos, könnyű és emberi közreműködés nélküli ügyintézést – legyen szó számlainformációkról, hitelügyintézésről vagy biztosítási kalkulációról. Az ilyen rendszerek nemcsak egyszerűsítik a bankolást, de valós idejű segítséget és személyre szabott pénzügyi tanácsadást is lehetővé tesznek.

Az ügyfélélmény mint versenytényező

A tanulmány kiemeli: a jövő banki versenye nemcsak a kamatok vagy díjak mentén dől el, hanem azon, hogy milyen minőségű, zökkenőmentes és digitálisan támogatott ügyfélélményt tudnak biztosítani az intézmények. A siker kulcsa az adatalapú, személyre szabott és agilis kiszolgálás.

A K&H digitális ökoszisztémája – a mobilbank, netbank, K&H+ alkalmazás, Kate és a digitális pénzügyi kalkulátorok – egy olyan ügyfélutat alkot, amely gyors, biztonságos és azonnal hozzáférhető megoldásokat kínál a mindennapi pénzügyekre.

Fenntarthatóság: az ügyfelek elvárásából üzleti előnnyé válik

A McKinsey szerint a fenntarthatóság iránti ügyféligény meghaladja a szabályozói elvárásokat: a pénzügyi szektor kulcsszereplő a zöld átállásban. A tanulmány szerint az ESG szempontok iránti ügyféligény ma már sok esetben erősebb hajtóerő, mint a szabályozói nyomás. A zöld pénzügyi termékek, a transzparens befektetési portfóliók és az éghajlathoz alkalmazkodó hitelezés a banki működés természetes részévé válnak.

A K&H zöld finanszírozási portfóliója folyamatosan bővül: a bank 2024-ben már közel 240 milliárd forintnyi zöld hitelt folyósított, elsősorban megújulóenergia-beruházásokra és környezettudatos ingatlanfejlesztésekre. A vállalati ügyfelek mellett a lakosság számára is elérhetők kedvező feltételű, energiahatékonyságot támogató megoldások.

A K&H felelős befektetési alapjaiban kezelt vagyon értéke idén már meghaladta az 1000 milliárd forintot, a versenyképes hozamok mellett is szigorú ESG-szűrés alapján működve. A cél nem csupán az alacsonyabb kibocsátású gazdaság finanszírozása, hanem az ügyfelek támogatása a fenntartható működés felé vezető úton.

A K&H Csoport mára a hazai zöld finanszírozás egyik vezető szereplőjévé vált: a vállalati és lakossági zöld hitelek piacán is több mint 20 százalékos részesedéssel bír. A vállalati zöldhitel-kihelyezés 128 milliárd forintot tett ki, míg 2024-ben a zöld lakáshitelek összege elérte a 12 milliárd forintot – ez a bank teljes lakáshitel-kihelyezésének 6 százalékát adta.

A jövő bankja: agilis, fókuszált és technológiailag felkészült

A tanulmány hangsúlyozza: a globális pénzügyi piacokon nem feltétlenül a legnagyobb szereplők nyernek, hanem azok a bankok, amelyek gyorsan és célzottan képesek alkalmazkodni. A közepes méretű, technológiailag nyitott bankok épp rugalmasságuk révén tudnak előnyt kovácsolni a változó környezetből.

Stratégiai irány: fejlődés a technológia és a társadalmi szerepvállalás mentén

A McKinsey szerint a bankok jövőbeli szerepe túlnyúlik a klasszikus pénzügyi közvetítésen: egyre inkább technológiai és társadalmi katalizátorokká válnak. A K&H ezt a szerepet már ma is vállalja – legyen szó a pénzügyi tudatosság fejlesztéséről, a Z-generáció edukációjáról, vagy éppen a digitalizációval támogatott fenntarthatósági célokról.


Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás: