A Bassbet online sport kínálata

A szerencsejáték történelme nagyon mélyen nyúlik vissza a régmúltba, hiszen már az ókorból is vannak erre vonatkozó bizonyítékok.

A Bassbet online sport kínálata

A Bassbet online sportfogadás, amely elérhető a https://bassbet.com/hu/ oldalon, természetesen jóval fiatalabb szereplő ennél, de mégis érdemes közelebbről is szemügyre vennünk. A tippelés hódolóit elsősorban az átlátható felület és a magától értetődő, gördülékeny folyamat érdekli. Van azonban egy olyan jellemző is, amely könnyedén vonzza be az új játékosokat.

Ez nem más, mint az elérhető sportok kínálata. Minél nagyobb a választék, annál nagyobb eséllyel tesz szert hatalmas rajongótáborra. De mielőtt rátérnénk, vesézzük ki a modern világ által nyújtott kényelmet.

Az online sportfogadás kényelme

Nem kell túl idősnek lennünk ahhoz, hogy emlékezzünk az időre, amikor a sportfogadók lelkesen keresték fel a legközelebbi irodákat, hogy megérzéseiket próbára tegyék. A kevésbé szerencséseknek a tömegközlekedést vagy autójukat is igénybe kellett venni. Az idő pénz. Ezzel még szinte senki sem vitatkozott. Most se tegyük. Amíg odaértünk és visszajöttünk, sokszor órák is elteltek.

Ennek vetett véget az online sportfogadás térhódítása. Nem kell lesnünk a nyitvatartási időt vagy egyéb napi programunkkal egybekötni a bukméker irodák meglátogatását. Internetre azért szükségünk van, de ezen felül egy regisztráció és készen is vagyunk. Bármikor otthonról, akár a kényelmes kanapénkról intézhetjük fogadásunkat.

A labdarúgáson kívül más sportágat is követünk? Semmi baj, a Bassbet online sportfogadás szekciójában nem fogunk csalódni!

Sportágak széles kínálata

Foci, foci, foci. Mindenki számára köztudott tény, hogy a világ legnépszerűbb sportja. Még lőtávolban sincs komoly kihívója. Ezzel nincs semmi probléma, de oda kell figyelnünk a többi résztvevőre is, mert nélkülük nem lenne teljes a sportvilág.

Menjünk szépen sorban. Sokaknak nagy meglepetés, de a krikett áll a népszerűségi verseny második helyén. India, Pakisztán, Sri Lanka, Banglades, Nepál vagy éppen Ausztrália. Itt mindenhol imádják, és ha belegondolunk a felsorolt országok népességére, akkor máris megértjük az ezüstérmes eredményt.

tenisz sport

A tenisz előkelő helyét már inkább határozott bólogatással fogadjuk. Nem vitás, a magyarországi vagy európai emberek számára közelebbi ismerőst köszönthetünk benne. Az egész világon szeretik. Ha csak a Grand Slameket vesszük, sok helyre eljuthatunk: Ausztrália, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok. Bejárjuk vele bolygónkat.

Az olyan népszerű platformok, mint a bassbet online sportfogadás, nemcsak a szokásos sportokat kínálják, hanem rengeteg egyéb lehetőséget is, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.

A többi sportról sem illik megfeledkezni, hiszen még bőven vannak jeles képviselők. Az amerikai foci, a kosárlabda, a motorsport vagy a jégkorong megemlítése nélkül nem törekednénk igazán a teljességre. Egy szó, mint száz, itt minden sportfogadó megtalálja a neki tetsző sportot és piacot. Efelől nem lehet kétségünk.

Fokozzuk az élményt!

Ahogy volt már róla szó, az online sportfogadás találmánya kényelmi szempontból telitalálat. Lehet ezt még fokozni? Ha az igazi pörgős izgalmat keressük, akkor egyértelműen.

Az élő fogadás piaca minden vágyat kielégít. Már a neve is árulkodó. Itt nem a sportesemény előtt helyezzük el tippjeinket, hanem annak kezdetét követően. Ebből fakad egyetlen hátránya, nincs mese, végig követnünk kell az eseményeket, különben hamar lemaradunk.

Cserébe olyan információ halmazt kapunk, ami a mérkőzés előtti fogadásnál nem áll rendelkezésre. Képzeljük csak el, megnézhetjük melyik csapat / játékos milyen formában van aznap, így sokkal könnyebb döntést hoznunk. Vagy az időjárás sem utolsó szempont a kültéri eseményeknél. Sőt, a menet közben elhibázott tippjeink okozta veszteség mérséklésére is lehetőségünk nyílik. Nem bánjuk meg, ha kipróbáljuk.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: