A Bitcoin árfolyam hamarosan elérheti a 40 000 dollárt, ám sokan mégis a BTCMTX-et veszik

A bitcoin bikák következő célja a jelek szerint a 40,000 dollár lehet, azonban a vásárlási hullámot egy másik kripto, a Bitcoin Minetrix vezeti. A stake-to-mine rendszerre épülő projekttel ugyanis a befektetőknek lehetőségük nyílik maximálisan kihasználni a közelgő, legendásnak ígérkező rallyt.

A Bitcoin árfolyam hamarosan elérheti a 40 000 dollárt, ám sokan mégis a BTCMTX-et veszik

Jelenleg a bitcoin árfolyamában némi gyengülés látható, miután az amerikai tőzsdefelügyelet (Sec) ismét elhalasztotta a spot bitcoin ETF-fel kapcsolatos döntését. Szintén nem tett kifejezetten jól a befektetői hangulatnak, hogy a felröppenő spot XRP ETF híréről kiderült, alaptalan volt.

Ennek ellenére nagyobb zuhanásról nem beszélhetünk, hiszen csak egy rövid időre torpantak meg a bikák a 35,000 dolláros árfolyamon. Pénteken azonban közel 5 százalékos erősödést követően ismét 37,000 dollár fölé ugrott a BTC értéke.

A legnépszerűbb kripto értéke így éves szinte 123 százalékkal tudott növekedni. Ezzel a nagyobb kriptok közül lényegében egyetlen projekt sem tudta felvenni a versenyt. Mindezek tudatában egy kicsit sem meglepő, hogy a legtöbben arra kíváncsiak, vajon innen merre megy majd tovább a BTC értéke.

bitcoin price chart

Fogytán az idő, de még nem késő BTCMTX-et vásárolni

Eközben egyre több befektető figyel fel a Bitcoin Minetrix előértékesítésére, így ha szeretnéd színesíteni a portfóliódat, mindenképpen érdemes megfontolni a csatlakozást. Egy dolgot viszont tarts szem előtt, miszerint a 9. előértékesítési szakaszból kevesebb mint két nap van hátra.

Amint ez a 2 nap letelik, a BTCMTX tokenek értéke a jelenlegi 0.0117 dollárról 0.0118 dollárig fog emelkedni. 

Írásunk idején a készítőknek kevesebb mint két hónap leforgása alatt több mint 4 millió dollárt sikerült gyűjteni. Az elért eredmények alapján nem alaptalan az a feltételezés, hogy a listázást követően a tokenek még ennél is nagyobb sikereket érhetnek el.

Ez már csak azért is tűnik valószínűnek, mert a “bitcoin jellegű” projektek értéke a BTC sikereivel párhuzamosan szokott emelkedni. Vagyis amikor végül engedélyezésre kerül a spot Bitcoin ETF, a BTCMTX árfolyama is az egekbe szökhet.

Az Ethereum hálózatát használó Bitcoin Minetrix segítségével ráadásul a kereskedők folyamatosan élvezhetik a bitcoin bányászatával megszerzett profitot. 

Egy különleges kreditrendszernek köszönhetően így a befektetők megbízható és biztonságos módon juthathatnak hozzá magas bevételhez. Eközben semmilyen költséges kiadással nem kell számolni, továbbá semmilyen csalástól nem kell tartani.

Miért annyira nagy dolog a spot bitcoin ETF a BTCMTX-re nézve?

Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mennyi lehet majd az engedélyezés után a bitcoin értéke. A legtöbben azon a véleményen vannak, hogy a 100,000 dollár teljesen reálisnak tűnik, míg egyesek szerint a 1 millió dollár sem elképzelhetetlen

Az előérejelzések eltérőek, azonban az tisztán látszik, hogy a piaci hangulatot a bizakodás szellője járja át.

A lenti ábrán a piaci érték és a realizált értéke arányát (MVRV) lehet látni. A realizált érték itt arra vonatkozik, hogy mennyi volt a BTC átlagás ára azon a napon, amikor egy új érme került a hálózatra.

Az MVRV értéke amennyiben 1 felett az azt jelenti, hogy az átlagos bitcoin tulajdonos jelenleg profitot érne el ha eladni az érméjét. Ennek az indikátornak a segítségével viszonylag pontosan meg lehet állapítani, hogy éppen eladási vagy vételi trendeket láthatunk-e.

Nagyon egyszerűen fogalmazva a jelenlegi piaci helyzetben az MVRV állása alapján keresve sem lehetne jobb alkalmat találni a befektetésre. Erre a célra pedig a Bitcoin Minetrix lehet a legjobb választás.

bitcoin chart

Amikor a BlackRock bejelentette, hogy megkezdi a spot bitcoin ETF engedélyeztetétés, az történelmi fontosságú esemény volt. Hiszen ekkor a világ legnagyobb befektetési cége, 8.54 billió dollár kezelt vagyonnal úgy döntött, hogy megéri bitcoint vásárolni.

A változást talán a legjobb a Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatójának pálfordulása példázza. Míg Fink korábban kifejezetten a bitcoinnal szemben érvelt, jelenleg digitális aranyként hivatkozik rá.

Az engedélyezést követően várhatóan elképesztő mértékű likviditás jelenik majd meg a hálózaton. Ennek a mértéke jelenleg nem ismert, azonban abban biztosak lehetünk, hogy a BlackRocknak lesz fedezete akár milliárdos tételben is vásárolni BTC-t.

Irány a Bitcoin Minetrix

A Bitcoin készletének mérete a holdra repítheti a BTCMTX értékét

Írásunk idején nagyjából 80,000 olyan BTC-t birtokló kriptotárca létezik, amiben 1 millió dollárnál magasabb összeg található. Várhatóan a legnépszerűbb kripto értékének növekedésével ez a szám is emelkedni fog. 

Szintén hatással lesz a gazdagabb tárcákat birtoklót számára, hogy rövidesen több kriptobálna dönthet úgy, hogy az engedélyezés előtt bevásárol BTC-ből.

bitcoin

A beáramló tőke egy része egészen biztosan a bányászati szektorban fog majd landolni. Így ennek köszönhetően a Bitcoin Minetrix-jellegű projektek további növekedést érhetnek el.

A Bitcoin Minetrix ugyanis ideális befektetés lehet azok számára, akik szeretnék minél alaposabban kiaknázni a bitcoinban rejlő lehetőségeket. Amennyiben rendelkezel BTCMTX tokenekkel, úgy azok stakelése után forgalomba nem hozható krediteket fogsz kapni.

Utóbbit kizárólag elégetni tudod majd, amiért cserébe felhőalapú számítási teljesítményt fogsz kapni.

Az elért teljesítményed arányában pedig a kibányászott bitcoin egy része a számládon jóváírásra fog kerülni.

Használd ki a következő bitcoin boomot a Bitcoin Minetrix segítségével!

A Bitcoin Minetrix ökoszisztémája lehetővé teszi a befektetők számára, hogy már a listázást megelőzően is le tudják kötni a tokenjeiket. Jelenleg közel 300 millió BTCMTX van stakelve, amivel éves szinten több mint 100 százalék hozamot lehet elérni.

Bár ez a hozam minden bizonnyal csökkenni fog az idő múlásával, amennyiben még most csatlakozol, te is ki tudod venni a részed belőle.

Abban az esetben ha érdekel a Bitcoin Minetrix, a vásárlást több kripto mellett akár bankkártyával is el tudod végezni. Amennyiben az utóbbi fizetési módot választod, mindössze egy ingyenes MetaMask tárcára lesz szükséged.

Ha szeretnéd alaposabban is megismerni a jövő bányászati platformját, úgy látogass el a magyar nyelven is elérhető Bitcoin Minetrix weboldalára, még ma!

Szeretnék Bitcoin Minetrixet vásárolni

Ez is érdekelhet: 

1 millió dollárhoz közelít a Bitcoin ETF - Ez lehet a következő sikertörténet?

5 új kripto, ami brutális növekedés előtt áll

Pénzügyi kisokos vállalkozásoknak: Pénzügyi stratégiák

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: