A BKK sűríti járatait a napokban

A héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek, kivéve szerdán, amikor ünnepnapi, munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben; a temetőket érintő vonalakon ugyanakkor sűrítik a járatokat mindenszentek ünnepe miatt - tudatták közleményben hétfőn.

A BKK sűríti járatait a napokban

A temetők környékén útlezárásokra kell számítani. Az ünnepi időszakban a sírkertek környékén jellemző jelentős gépkocsiforgalom, illetve korlátozott parkolási lehetőségek miatt a BKK javasolja, hogy elsősorban a közösségi közlekedési eszközöket válasszák a temetőkbe látogatók.

Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as, az ebben az időszakban minden nap napközben az Új köztemetőig közlekedő 37-es villamost, továbbá szerdán a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, a 202E és a 268-as autóbuszokat, valamint november 1-jén, szerdán Kőbánya-Kispest és Új köztemető között közlekedő 68B autóbuszt ajánlja. Módosul a 95-ös és a 195-ös autóbusz útvonala. A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok szerdáig a Harmat utca-Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, és az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Mádi utca, Kada utca/Maglódi út, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

Az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe. Az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn szerdán este 8 óráig, s ebben az időszakban a Sírkert utat egyirányúsítják a Kozma utca irányába. A Kozma utca Jászberényi út-körforgalom közötti szakaszát szerdán este 8 óráig a forgalom nagyságának függvényében a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.

A Farkasréti temető a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2-es metró felől szerdán napközben sűrűbben közlekedő 59-es, illetve az 59A villamossal érhető el, és ezen a napon gyakrabban közlekedik a 8E és az 53-as autóbusz is.

Az Óbudai temető megközelítéséhez szerdán a sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as járatot ajánlja a BKK. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér és az Óbudai autóbuszgarázs között.

A Rákospalotai temető megközelítéséhez a november 1-jén a szokásosnál sűrűbben induló 196-os, 196A, valamint a 231-es és a 231B autóbuszokat, továbbá a szerdáig a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedő 130-as járatot ajánlja a BKK.

A Kispesti temető megközelítéséhez a 42-es villamos helyett közlekedő pótlóbuszt, továbbá a 93-as, a 93A, a 132E, a 142E, a 194-es és a 194B autóbuszokat ajánlja a BKK.

A Budafoki temető az 58-as és a 158-as, a 250-es és a 250B buszjárattal, valamint november 1-jén a Savoya Parktól induló 158B autóbusszal közelíthető meg.

A Fiumei Úti Sírkert megközelítésére a BKK a 23-as, illetve a 24-es villamos mellett Kőbánya felől a 28-as, a 28A és a 37-es villamost ajánlja. Szerdán rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között 28B jelzéssel is közlekedik villamos.

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan friss információkat nyújt a BudapestGO alkalmazáson és a BKK Info weboldalán keresztül - közölték.


Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás: