A Fed döntését követően emelkedett az amerikai 10 éves hozam, miközben az európai hosszú hozamokban nem volt érdemi mozgás

A Fed tegnap a vártnak megfelelően 25 bázisponttal, 3,75-4%-ra csökkentette az irányadó kamat célsávját, egy döntéshozó 50 bázispontos vágásra szavazott, egy pedig tartásra.

A Fed döntését követően emelkedett az amerikai 10 éves hozam, miközben az európai hosszú hozamokban nem volt érdemi mozgás

Emellett a Fed leállította a jegybankmérleg szűkítését és a lejáró jelzálogleveleket rövid állampapírok vásárlására fordítja majd. A sajtótájékoztatón Jerome Powell Fed-elnök figyelmeztetett arra, hogy a decemberi kamatcsökkentés közel sem eldöntött tény és erről erősen eltérnek a döntéshozói vélemények. Különösen az utóbbi megjegyzés hatására érdemben enyhültek a kamatcsökkentési várakozások, a decemberi vágás valószínűsége közel 100%-ról 80% köré csökkent.

A kötvényhozamok megugrottak a Fed döntése és a sajtótájékoztató után, a tízéves közel 10 bázisponttal nőtt, 4,05% fölé. A Fed döntése előtt bezáró európai kötvénypiacokon nem volt érdemi mozgás, a német tízéves 2,6% felett maradt. A dollár az euróval szemben közel fél százalékot erősödött, az EUR/USD 1,16 alá esett.

A forint tegnap napközben minimálisan, a 388-as szintig erősödött az euróval szemben, de a Fed-döntés után 389-ig gyengült az árfolyam. A kötvénypiacon nem volt érdemi mozgás, a tízéves hozam kissé 6,8% alatt maradt. A tegnapi visszavásárlási aukción nem volt érdemi érdeklődés.

(Forrás: OTP Ébresztő)


A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás:

Hétfőn már Nyugat-Európa is esett

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdék is többnyire lefelé vették az irányt. A piaci hangulatot Európában is rontotta, hogy az Egyesült Államok iráni rakétaindító állásokat támadott a Hormuzi-szorosnál fekvő Larak-szigeten, amire Irán amerikai bázisok elleni támadásokkal válaszolt Jordániában. A Stoxx600 0,6%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC 40 0,8%-kal csökkent, míg az FTSE 100 0,3%-kal feljebb tudott kapaszkodni. A páneurópai index így is 0,3%-os emelkedésben zárta az augusztust. Az energiaszektor tegnap felülteljesített. A TotalEnergies, az Orlen és az OMV részvényei 1-3,5% közötti pluszban zártak.
2026. 09. 01. 09:30
Megosztás:

Elszabadult az olajár, megremegett a Wall Street: ettől az egyetlen adattól retteg most minden befektető

Augusztus utolsó kereskedési napján hirtelen elfogyott a lendület a Wall Streeten. A vezető amerikai részvényindexek eséssel zártak, miután az Egyesült Államok újabb csapást mért iráni rakétaindító állásokra, az olaj drágulása pedig ismét felszította az inflációs félelmeket. A felszín alatt azonban ennél jóval érdekesebb folyamat rajzolódott ki: miközben a nap vesztesei látványosan pirosba fordultak, a három nagy index így is nyereséggel zárta a teljes hónapot.
2026. 09. 01. 09:00
Megosztás: