A franchise rendszereket is figyeli a GVH

Egy a növényvédő gépek felülvizsgálatával foglalkozó franchise rendszert vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és megállapította, hogy a rendszert működtető MANOK-Növényorvos Kft. bizonyos kikötések révén a piac felosztására és az árak rögzítésére irányuló versenykorlátozó célú jogsértést követett el - közölte a GVH Közszolgálati Kommunikációs Irodája pénteken az MTI-vel. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a vertikális megállapodásokra vonatkozó versenyjogi szabályok a franchise rendszerekre is vonatkoznak.

A franchise rendszereket is figyeli a GVH

Azt írták, a növényvédő szerek kijuttatására szolgáló növényvédő gépeket jelentős környezeti kockázatukra tekintettel időszakonként kötelező átvizsgálni. Ezzel összefüggésben a MANOK-Növényorvos Kft., amely a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, illetve egyes területi szervei tulajdonában áll, egy franchise (jogbérleti) rendszert hozott létre, a NGEÁ (Növényvédő Gép Ellenőrző Állomás) hálózatot, amelynek tagjai országos lefedettséggel biztosították ezen vizsgálat elvégzését a növényvédő gépek üzemeltetőinek - olvasható a közleményben.

Kezdetben kizárólag e hálózat tagjai végezték a felülvizsgálati tevékenységet, később azonban más vállalkozások is megjelentek ezen a piacon, végül pedig a MANOK-Növényorvos Kft. idén megszüntette az NGEÁ franchise rendszert - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a versenyhatósági vizsgálat megindítására azért volt szükség, mert a GVH a franchise rendszert alkotó megállapodásokkal kapcsolatban több olyan kikötést is azonosított, amelyek felvetették a versenykorlátozó megállapodások tilalmának megsértését.

A helyszíni kutatásokkal megindított versenyfelügyeleti eljárás alapján a GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a MANOK-Növényorvos Kft. 2016. április 1-től 2023. december 31-ig az általa működtetett NGEÁ franchise rendszer keretében alkalmazott, a kötelező növényvédő gép felülvizsgálati tevékenység területi alapon történő korlátozására, illetve 2016. április 1-től 2023. május 1-ig a kötelező növényvédő gép felülvizsgálati tevékenységgel kapcsolatos árak meghatározására vonatkozó kikötések révén a piac felosztására és az árak rögzítésére irányuló versenykorlátozó célú jogsértést követett el.

Mint írták, a MANOK-Növényorvos Kft. együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról. Ezen körülményekre is figyelemmel a GVH Versenytanácsa végül 5,25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A GVH közleményében felhívta a figyelmet arra: a franchise rendszerek kialakításánál különös gondossággal kell eljárniuk a vállalkozásoknak, valamint a szerződéseket megalkotó tanácsadóknak, hogy a vertikális megállapodásokra vonatkozó versenyjogi előírásoknak megfeleljenek.

A franchise rendszerek működéséhez feltétlenül szükséges korlátozások a versenyjogi tilalmak hatályán kívül eshetnek, ugyanakkor a versenyjogi szabályok által meghatározott, különösen súlyos korlátozásokra vonatkozó tilalom a franchise rendszerekre is ugyanúgy vonatkozik. Így például a franchise rendszert irányító vállalkozás nem korlátozhatja a franchise rendszerbe tartozó vállalkozások árazási szabadságát, legfeljebb maximális árak meghatározására van lehetőség, illetve a passzív értékesítés korlátozására még kizárólagos forgalmazás esetén sincs mód - tették hozzá.

A GVH-nak nem elsődleges célja a bírságolás, ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozásoknak. Aktív együttműködéssel az eljárások során jelentősen mérsékelhető a bírság összege - áll a közleményben.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: