A globális élelmiszerárak több mint másfél éves csúcsra emelkedtek

Novemberben 2023 áprilisa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a globális élelmiszerárak az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.

A globális élelmiszerárak több mint másfél éves csúcsra emelkedtek

Novemberben a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe havi szinten 0,5 százalékkal, 127,5 pontra, 2023 áprilisa óta a legmagasabbra emelkedett. A novemberi érték 5,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, azonban 20,4 százalékkal elmarad a 2022 márciusában beállított 160,2 pontos csúcstól.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindex átlagosan 111,4 pont lett novemberben, ami 3,0 ponttal (2,7 százalékkal) alacsonyabb az előző havinál és 9,6 ponttal (8,0 százalékkal) elmarad az egy évvel korábbi értékétől.

Novemberben a kukorica nemzetközi jegyzése nem változott, míg a rizs, a búza és az árpa világpiaci ára csökkent havi szinten.

A növényiolaj-árindex novemberben havi szinten 11,4 ponttal (7,5 százalékkal) átlagosan 164,1 pontra, 2022 júliusa óta a legmagasabbra emelkedett. Az árindex emelkedését a pálma-, repce-, szója- és napraforgóolaj nemzetközi jegyzésének erősödése okozta.

A tejtermékek árindexe novemberben az előző havinál 0,9 ponttal (0,6 százalékkal) magasabban, 139,9 ponton állt, 23,4 ponttal (20,1 százalékkal) meghaladva egy évvel korábbit. Az összes tejtermék nemzetközi jegyzése erősödött novemberben, a legnagyobb mértékben a tejporé emelkedett havi bázison. A vaj világpiaci ára immár 14. egymást követő hónapban emelkedett, rekordmagasra nőtt novemberben az élénk kereslet következtében.

A FAO húsárindexe novemberben átlagosan 118,1 pont volt, 0,9 ponttal (0,8 százalékkal) alacsonyabb, mint az előző hónapban, azonban 6,6 ponttal (5,9 százalékkal) magasabb az egy évvel korábbinál. Novemberben a juh-, sertés- és baromfihús nemzetközi ára is csökkent, miközben a marhahúsé nagyjából változatlan maradt.

A FAO cukorárindexe novemberben az előző havihoz képest 3,1 ponttal (2,4 százalékkal) 126,4 pontra csökkent, 35,0 ponttal (21,7 százalékkal) elmaradva az egy évvel korábbitól.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: