A gyártók lobbitevékenysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése
2023. 11. 30. 12:30
A gyártók lobbitevekénysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január elseje helyett július 1-étől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén csütörtökön Budapesten.

Felidézte: 2023. július 1-jén indult el a Mol vezetésével a hulladékgazdálkodási koncesszió, a betétdíjas rendszer elindulását pedig 2024. január elejére tervezték.
Jövő év elejétől azonban a polcokon párhuzamosan lesznek elérhetők az 50 forintos betétdíjra jogosító kóddal ellátott termékek és azok, amelyeken ezek még nem szerepelnek, amely problémákat okozhat a fogyasztóknak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az automaták csak az ép minőségű PET-palackot, fémdobozokat tudják elfogadni, így el kell felejteni a "tapossa laposra" gondolkodást.
Az uniós előírások szerint Magyarország 90 százalékra növeli az üveg, az alumínium és PET-palackok visszagyűjtési aranyát.
Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!
A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
Vigyázat! Ismét támadnak az üdülési jogos csalók
Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatása érdekében a jogalkotók felé, amit most ismét kezdeményez. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek, ha az üdülési joguk értékesítésével kapcsolatos megkeresést kapnak.
Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál
Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra
Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
Ünnepnap miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék; növekedtek az olajárak
A Juneteenth ünnepe miatt zárva tartottak az Egyesült Államok tőzsdéi.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlásra, építkezésre fordította az összeget. Ezek alapján az idén kötött lakásvásárlások mintegy 10 százalékánál a Munkáshitel is közrejátszhatott.
Visa és Yellow Card összefogása: stabilcoin forradalom indul Afrikában
A digitális pénzügyek új korszakát hozhatja el a Visa és a pan-afrikai kriptotőzsde, a Yellow Card friss megállapodása. A két fél együttműködésének célja, hogy USD-alapú stabilcoin fizetéseket vezessenek be Afrikában – méghozzá nem évek, hanem már 2025-ben, konkrét országban indulva. A projekt nemcsak technológiai áttörés lehet, hanem pénzügyi befogadásban és utalásokban is komoly előrelépést hozhat a fejlődő világ számára.