A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke
A vártnál kedvezőbben alakultak júliusban az amerikai termelői árak. Havi alapon 0%-os, év/év alapon 4,7%-os volt az emelkedés. A termelői árak dinamikája a szerdán publikált fogyasztóiár-index adatokkal együtt abba az irányba mutatnak, hogy a FED által kiemelten figyelt core PCE mutató havi dinamikája ismét 0,2% alatt lehetett júliusban, a júniusi 0,13%-os emelkedés után. Így a júliusi adat nagy vonalakban konzisztens lehet a FED 2%-os inflációs céljával. Nem véletlen, hogy a piaci árazásokból a szeptemberi, sőt most már az októberi kamatemelés is kiárazódott, a kamatvárakozások csütörtökön is lefelé tolódtak, és a piacok most már csak decemberre várnak kamatemelést.
A munkanélküli segély iránti kérelmek száma mérsékelten emelkedett a múlt héten, ami arra utal, hogy az amerikai munkaerőpiac továbbra is stabil a kedvezőtlen júliusi foglalkoztatási adatok ellenére.
A memórialapkákat gyártó Sandisk részvényei 13,7%-kal, a Micron Technology papírjai pedig 4,2%-kal ugrottak meg. A Microsoft közel 1%-kal erősödött, míg a Meta Platforms 2,8%-os emelkedést könyvelhetett el. A Cisco Systems részvényei ugyanakkor 8,4%-ot estek, mivel a hálózati eszközgyártó kedvező bevételi előrejelzése sem tudta kielégíteni a befektetők magas elvárásait. Az S&P 500 tizenegy szektorából hét emelkedett. A kommunikációs szolgáltatások szektora vezette a növekedést 1,56%-os emelkedéssel, ezt követte az ingatlanszektor 1,34%-os plusza.
A Brent olaj árfolyama hat napi emelkedés után ismét csökkent, 2% körüli mértékben.
(Forrás: OTP Ébresztő)