A kockázatkezelés felemelkedése az elmúlt 15 év meghatározó változása 
volt a pénzügyi világban, és ebben Budapest is főszerepet játszott

A magyar főváros a Morgan Stanley kockázati részlegének fontos központjává vált 2008 óta. Az elmúlt másfél évtizedben megnőtt a kockázatkezelés jelentősége a pénzügyi szektorban, és a világ egyik vezető befektetési bankjának életében Magyarország alaposan kivette a részét ebből a növekedésből. A Morgan Stanley 2008-ban tíz emberrel hozta létre első kockázatkezelési csapatát Budapesten – ma több száz közgazdász, matematikus és természettudományos háttérrel rendelkező szakember dolgozik itt. A kockázati modellezés, a kockázatkezelés vagy éppen a stressztesztelés területén dolgozó budapesti munkatársak a globális pénzügyi világ frontvonalában állnak helyt – Magyarországról.

A kockázatkezelés felemelkedése az elmúlt 15 év meghatározó változása 
volt a pénzügyi világban, és ebben Budapest is főszerepet játszott

A Morgan Stanley több száz pénzügyi szakembert, kvantitatív elemzőt, informatikust és kockázatkezelőt foglalkoztat budapesti irodájában, akik szorosan együttműködnek a globális tőkepiacok sűrűjében dolgozó New York-i, londoni vagy épp hongkongi kollégáikkal. A bank első magyarországi kockázatkezelési csapatának létrehozása egybeesett a 2008-2009-es pénzügyi világválsággal, ami azt is jelenti, hogy a részleg idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját. Az évek során a kockázatkezelés területe folyamatos fejlődésen esett át, és a budapesti munkatársak mindezt első kézből tapasztalhatták.

„Amikor a budapesti csapat megalakult, a Morgan Stanley kockázatkezelési részlege kizárólag a bank központi irodáiban működött, például New Yorkban, Londonban és Hongkongban. A terület szerepe rengeteget változott az évek során a Morgan Stanley-nél, és ezzel párhuzamosan nőtt az itt alkalmazott magasan képzett szakemberek száma is. A globális kockázatkezelési csapatunknak immár közel negyede Budapesten dolgozik” – mondta el Mayer Dániel, a budapesti kockázatkezelés részleg vezetője, aki frissdiplomás közgazdászként egyike volt annak a tíz szakembernek, akikkel a csapat 2008-ban elindult. Hozzátette: „A terület egyre nagyobb hangsúlyt kapott az alapításunk óta, és ebben nemcsak a bank üzleti modelljének változása játszott szerepet, hanem a szigorodó szabályozási követelmények is jelentős növekedést hoztak.”

Új területek és innovatív megközelítések

Az első budapesti csapat a hitelkockázattal foglalkozott, vagyis azzal a potenciális veszteséggel, amit a bank abban az esetben szenved el, ha az ügyfelek nem tudják teljesíteni pénzügyi kötelezettségeiket. „A bank 2009-től kezdődően egyre több kockázatkezelési funkciót telepített Budapestre, és nőtt a magasabb szintű pozíciók száma is” – mondta el Tiszai Attila, aki szintén tagja volt az első csapatnak, ma pedig a magyarországi iroda hitelkockázati részlegének vezetője. Idővel olyan területekkel egészült ki az eredeti budapesti tevékenységi kör, mint a piaci, a likviditási vagy éppen a portfóliókockázat. „Megjelentek olyan nem hagyományos rizikótípusok is, mint a klímaváltozásból fakadó kockázat, amivel szintén foglalkozunk a magyarországi irodában” – árulta el Tiszai.

Az elmúlt 15 év a kockázatkezelés módszereiben is fontos változásokat hozott. Ilyen például a felhasználható adatok mennyiségének robbanásszerű növekedése. „A ma alkalmazott kockázati modellek hatalmas mennyiségű adatra épülnek, és ezeknek a modelleknek a folyamatos validálása fontos része lett a szakmának” – magyarázza Gisela Shameti. Gisela, aki Albániából érkezett Magyarországra tanulni, 2008-ban matematikus és közgazdász végzettséggel csatlakozott a Morgan Stanley-hez, és miután több szerepben is kipróbálta magát a részlegnél, jelenleg a likviditási és tőkekockázat, illetve a stressztesztelés és adatelemzés területén tölt be vezető pozíciót. „Számos természettudományos és műszaki hátterű szakember dolgozik ma különböző kvantitatív munkakörben a divíziónál” – hangsúlyozza.

Megfelelni a szigorúbb szabályozásnak

A szabályozási környezet jelentősen átalakult 2008 óta, ami világszerte gyökeres változásokat hozott a pénzügyi szektorban. „A bankoknak ma jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk arra, hogy megfeleljenek jelentéstételi kötelezettségeiknek. Itt, Budapesten olyan hatóságokkal állunk kapcsolatban, mint az Európai Központi Bank, valamint a Bank of England keretében működő Prudential Regulatory Authority” – mondta el Csibrák Emese. A szakember számos pozíciót töltött be a kockázatkezelési részlegen, amióta tizenöt éve csatlakozott az első budapesti csapathoz, jelenleg pedig a bankszabályozással foglalkozó osztály vezetője a budapesti irodában. Hozzátette: „A szabályozási környezet változása 2008 óta egy új kockázatelemzési módszert is életre hívott: a stressztesztelést, ami az egyik legfontosabb innováció a szakmában a 2008-2009-es pénzügyi világválság óta.”

A stressztesztelés célja, hogy megmutassa a cég vezetésének és a hatóságok számára, hogy szélsőséges helyzetekben mi történik a portfólió értékével, és hogy a cég rendelkezik-e elegendő tőkeforrással és likviditással az ilyen forgatókönyvek bekövetkezésének esetére is. Míg a korábbi módszerek a 95%-os valószínűségi tartományon belüli eshetőségekre összpontosítottak, addig a stresszteszt a fennmaradó 5%-ra. Az éghajlatváltozás, a világjárvány és a geopolitikai kihívások tovább erősítették az új megközelítés létjogosultságát.

Így vonzza a tehetségeket Budapest

A Morgan Stanley budapesti kockázatkezelői szorosan együttműködnek a globális piacokon aktív New York-i és londoni kollégákkal – a hibrid munkavégzés elterjedése pedig még inkább elmosta a földrajzi határokat az irodák között. A budapesti csapat már önmagában is sokszínű: a munkatársak egyharmada hazánk határain túlról érkezett, több mint 40 országból vonzott tehetségeket a befektetési bank a magyar fővárosba. „Inspiráló és lelkesítő ilyen sokféle munkatárssal együtt dolgozni, főleg egy olyan vállalati kultúrában, amely az együttműködésre, az érdemek alapján történő előrelépésre és a tudásmegosztásra alapul” – hangsúlyozza Tiszai Attila.

„A kockázatkezelés ma főszerepet játszik a pénzintézetek életében – független belső kontrollfunkciót lát el, tanácsokkal látja el az igazgatótanácsot és a vezető döntéshozókat, illetve biztosítja, hogy a bank megfeleljen a szabályozásoknak – teszi hozzá Mayer Dániel. – A kockázatkezelés megnövekedett súlya és fontossága hozzájárult ahhoz, hogy a pénzügyi rendszer a világgazdaság viharosabb időszakai alatt is megőrizze stabil működését, és a Morgan Stanley-nél ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik Budapest.”


Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás: