A kormány Dél-Magyarországra irányítja a beruházásösztönzés stratégiai fókuszát

A keleti és a nyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képességének nagyjábóli egyensúlyba hozását követően minden adott ahhoz, hogy a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon mostantól - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsen.

A kormány Dél-Magyarországra irányítja a beruházásösztönzés stratégiai fókuszát

A tárcavezető a Joint Venture Szövetség (JVSZ) rendezvényén leszögezte, hogy noha a magyar gazdaság továbbra is Budapest-központú, az elmúlt hat-nyolc évben sokat javult az egyensúlytalanság a beruházások földrajzi elhelyezkedésének tekintetében.

"Amellett, hogy a budapesti beruházások mellett különböző ösztönző eszközökkel elértük, hogy inkább menjenek vidékre a beruházások, azért volt még egy komoly egyensúlytalanság a magyar gazdaságban, ez pedig az, hogy a nyugati, főleg az északnyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képessége sokkal erőteljesebb volt, mint a keleti országrészé" - mutatott rá.

"Az elmúlt években megfeszített munkával sikerült elérnünk azt, hogy a keleti és nyugati országrészek közötti tőkevonzó képességbeli különbségeket kiegyenlítsük. És mára a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen hármas olyan beruházásokat vonzott keletre, amelyek nemcsak Magyarország, hanem egész Európa legnagyobb beruházásai közé is tartoznak" - tette hozzá.

"Mindez megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy miután a keleti és a nyugati országrészek tőkevonzó és beruházásvonzó képességét nagyjából egyensúlyba hoztuk, innentől kezdve a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon" - szögezte le.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány ennek megfelelően kiemelt fókuszként fogja kezelni a Szeged-Pécs-Békéscsaba sávot a következő időszakban.

Mint közölte, fel kell deríteni, majd meg kell szüntetni azokat az okokat, hogy eddig miért nem sikerült Baranya vármegyébe több és nagyobb beruházást hozni. Ennek egyik fő oka, hogy eddig nem volt erre alkalmas, elég nagy, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, jól közművesíthető terület.

Ezt sikerülni fog megszüntetni egy 600 hektáros ipari beruházási terület létrehozásával Kővágószőlős és Kővágótöttös környékén, majd használhatóvá kell tenni a Pécs-Pogány repülőteret, mint az Győrben is történt nagy sikerrel. Emellett fontos lépés, hogy jövő év végére kész lesz a közvetlen gyorsforgalmi összeköttetés Pécs és Eszék között, illetve napirenden van a mohácsi Duna-híd kérdése is - tudatta, és érintette a paksi bővítés rendkívüli szükségességét is.

Végül hangsúlyozta, hogy 2010 és 2022 között Baranya vármegyében az ipari termelés 280 milliárdról 960 milliárd forintra emelkedett, a munkanélküliség pedig 13 százalékról 4 százalékra esett.

"Az elmúlt 12-13 év fejlődése eléggé stabil alapot és jó ugródeszkát ad nekünk ahhoz, hogy a következő időszakban itt még ennél is látványosabb fejlődést tudjunk elérni" - összegzett.

A miniszter az elmúlt másfél évtizedet a veszélyek és a válságok korának nevezte, és rámutatott, hogy az utóbbi négy év során kétszer is feje tetejére állt az egész világgazdaság a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború következtében.

Beszédében bírálta az Oroszország elleni, eredménytelennek bizonyult európai uniós szankciókat, arra is kitérve, hogy ezek nyomán összeomlott az addigi gazdasági növekedés modell, amely a fejlett nyugati technológiák és a viszonylag olcsó keleti energiahordozók kombinációjára alapult.

Aláhúzta: miközben a kontinens versenyképessége drámai mértékben romlott, Magyarországon tavaly megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja is, és idén újabb csúcsok várhatók.

Mindez csakis úgy volt lehetséges, hogy a krízis és az ellenzékkel folytatott viták ellenére sem adta fel a kormány a beruházások ösztönzésére épülő gazdaságpolitikáját azért, hogy ezen forrásokat inkább a munkanélküliség finanszírozására fordítsák - vélekedett.

Majd a meghirdetett robosztus beruházástámogatási programokat méltatta, amelyeknek szavai szerint a jövőben is fontos szerepük lesz, mivel a világon egyre élesebb verseny zajlik a beruházásokért.

"Csak úgy tudunk sikeresek maradni a következő években, ha a magyar beruházástámogatási rendszer Európa legjobb beruházástámogatási rendszere marad, és nem Közép-Európáé, nem a térségé, hanem Európáé" - fogalmazott.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: