A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt
A Cofidis megbízásából az NRC reprezentatív online kérdőíves felmérést végzett októberben a 18-69 éves internetező lakosság körében a karácsonyi költési szokásokról.
A Cofidis közleményében ismerteti: az idén tíz megkérdezettből nyolc készül arra, hogy megajándékozza szeretteit az ünnepekre, három éve még csupán kétharmaduk válaszolta ezt.
Az előző évekhez képest az idén többen szánnak pénzt ajándékokra. A legtöbben 20 és 50 ezer forint közötti összeget fordítanak a karácsonyi meglepetésekre. Minden tizedik magyar viszont kevesebb mint tízezer forintot szánna erre a célra - emelték ki.
A felmérésből kiderült, hogy korábban az ajándékozók harmada hatnál több családtagnak, ismerősnek adott ajándékot karácsonyra, mára már kevesebb mint negyedük tervez ennyi embert meglepni.
A megkérdezettek több mint felének vannak olyan költséges karácsonyi szokásai, amelyekről nehéz anyagi helyzetben sem mondana le. Közülük a legtöbben az ünnepi sütés-főzéshez, a gazdagon terített asztalhoz és a fénydekorációhoz ragaszkodnának - állapították meg az elemzők.
A felmérés szerint az ajándékozók több mint fele inkább valamilyen tárggyal lepi meg szeretteit, 13 százalékuk kifejezetten az élményt preferálja, a maradék egyharmad pedig attól függően dönt, hogy kinek szánja az ajándékot.
Az idén karácsonykor leginkább ruhák, szépségápolási cikkek és illatszerek, játékok, élelmiszerek és italok, könyvek, vásárlási utalványok, disztárgyak, valamint konyhai kisgépek és eszközök kerülnek a fa alá.
Az élményajándékok közül a koncert-, a mozi- és színházjegyek a legkedveltebbek, ezeket szorosan követi a wellness és az utazás. Az okostelefon kétszer olyan népszerű, mint tavaly, de még így sem került be a tíz leggyakoribb választás közé, ahogyan más elektronikai eszközök, például a laptopok, konzolok vagy a televíziók sem - olvasható a közleményben.
Tavalyhoz képest megduplázódott azok aránya, akik a mesterséges intelligencia segítségét kérik a karácsonyi előkészületekhez. Már minden tizedik magyar használja erre a célra a technológiát, elsősorban a karácsonyi ajándékok beszerzéséhez, ajándék- és dekorációs ötletekhez, illetve a karácsonyi menü megtervezéséhez - közölte a Cofidis.