A magas kockázatok ellenére a vezető vállalatok zöme aktívan használ mesterséges intelligenciát

A magyar vezető vállalatok nagy része már aktívan alkalmaz MI-vel ellátott megoldást, számos szervezet pedig a következő 3 évben tervezi ennek bevezetését, derül ki a Deloitte legújabb kutatásából, amely az MI hazai helyzetéről nyújt teljes képet.

A magas kockázatok ellenére a vezető vállalatok zöme aktívan használ mesterséges intelligenciát

A Deloitte minden évben elemzi a technológiai szektor globális fejlődését, valamint a következő évek fejlődési irányait meghatározó, piacot formáló aktuális trendjeit. A 2023 november végén megjelent, Magyar MI Körkép 2023: Hogyan használják a mesterséges intelligenciát a hazai vállalatok? című kiadvány hazai mesterséges intelligencia fejlesztéseket és projekteket értékeli, és részleteiben kitér az üzleti felhasználásokra, alkalmazott technológiákra, és a legnagyobb kihívásokra az üzleti modelleket megreformáló technológiák körül.

A Deloitte szakértői 124 szervezet több mint 200 munkatársával végeztek mélyinterjút és további 5 szervezet vezetője pedig írásban válaszolt a kérdésekre. A kutatásban résztvevők 85%-a jelenleg is aktívan alkalmaz MI-t, 13% a következő 1 évben, míg a megkérdezettek 2%-a következő 3 évben tervezi annak bevezetését.

A kutatásban a legnagyobb számban a technológia, média és telekommunikációs (TMT) szervezetek (20%), a pénzintézetek, bankok és biztosítók (19%), valamint az üzleti és szakmai szolgáltatók (10%) képviseltették magukat. A szervezetek 88%-a rendelkezik dedikált vezetővel, aki felelős az MI kezdeményezésekért és adaptációért.

Üzleti felhasználás

Az MI legnagyobb felhasználási területe a marketing és értékesítés köré körvonalazódik, de előszeretettel alkalmazzák a vezetői döntéstámogatásban és a saját termékekbe épített MI képességek terén is. A Generatív MI alkalmazások elterjedésével számos szervezet ma már automatizáltan állít elő tartalmakat termékeikről és szolgáltatásaikról. A tartalomgenerálás sokoldalúsága kiterjed a közösségi média frissítések és bejegyzésekre, illetve ajánlatok írásának támogatására is, ezáltal segítve a hatékony kommunikációt

A MI rendszerek a vezetők számára is hasznos eszközök, mivel jelentős betekintést nyújtanak cégük működésébe. Egy ilyen rendszer nagyban segítheti például a kereslet- vagy kapacitás-előrejelzési, erőforrástervezési, és munkaerőgazdálkodási folyamatokat. 

„A mesterséges intelligencia a megfelelő minőségű adatbázisok felhasználásával az emberi agy számára gyakran értelmezhetetlen összefüggések felderítése révén, komplex, kognitív képességeket igénylő feladatok megoldását kínálja – ilyen a képfeldolgozás pl. a karbantartások tervezésénél, vagy a nyelvi elemek feldolgozása a vezetői jelentések értékelésénél.” - mondta Dr. Barta Gergő, a Deloitte Magyarország vezető MI szakértője, az MI kutatás vezetője.

A kutatás és fejlesztési tevékenység a vevőtámogatás és ügyfélszolgálat automatizálásában, a személyre szabott ügyfélélmények kialakításában és a HR digitalizáció terén a legaktívabb. Az MI technológiák képesek azonnal reagálni ügyfélkérdésekre és problémákra, ami hozzájárul az ügyfélelégedettség növeléséhez. A chatbotok pedig a nap 24 órájában rendelkezésre állnak, ami jelentősen javítja az ügyfélszolgálat elérhetőségét. A szervezetek legfőbb célkitűzése az ügyfélszolgálati munkatársak munkájának könnyítése: az MI által vezérelt rendszerek tanulnak az ügyfelek preferenciáiról és viselkedéséről, hatékonyabban képesek megtalálni a szükséges információt, egyszerre csökkentve ezzel a várakozási és ügyintézési időt.

Az MI-vel támogatott tartalomgenerálást alkalmazó cégek 15%-a nyilatkozott arról, hogy a kutatás ideje alatt saját cégre szabott, belsőleg alkalmazható generatív eszközt fejleszt. A tartalomgeneráláson kívül több cég is sikeres marketing-kampányokról számolt be.  Az MI felhasználását leginkább a marketing és értékesítés (45%), vezetői döntéstámogatás, automatizált riportok (42%), termék- és szolgáltatásfejlesztés (38%), informatikai folyamatok automatizálása (35%), szervezetspecifikus üzleti folyamatok támogatása (35%) területein használják, de 25% nyilatkozott úgy, hogy a kockázatelemzés és kezelés területén is alkalmazza a technológiát.

Az MI projektek sikertényezői és kihívásai

Fear Of Missing Out: mivel az MI technológiák már egy bő éve kiemelt figyelmet kapnak, nagy nyomás nehezedik a vezetőkre, pusztán az MI körül forgó felhajtás miatt. Ez gyakran olyan megoldások kifejlesztéséhez vezet, amelyek nem nyújtanak valós hozzáadott értéket. Az MI projektek vezetői a legtöbb esetben a megfelelő használati eset megtalálását emelték ki, amely összhangban van az üzleti stratégiával.

A Deloitte kutatásában megkérdezettek a top 3 sikertényezők között kiemelték az erős adatmenedzsment képességeket is. Mivel az MI rendszerek javarészt óriási adathalmazokból tanulnak, a hatékony adatmenedzsment biztosítja, hogy a projektekben felhasznált adatok megfelelő minőségűek, konzisztensek és valóban alkalmasak legyenek a vezetői döntéstámogatásra. A rossz minőségű adatok megbízhatatlan MI modellekhez és pontatlan előrejelzésekhez vezethetnek.

A legnagyobb kihívásnak a személyes adatok kezelésével és felhasználásával kapcsolatos problémák bizonyulnak: az MI megoldások elvárt működéséhez nagy mennyiségű adatra van szükség, és ezek között számottevő személyes adat is előfordulhat. A megbízható mesterséges intelligencia-rendszer egyik alappillére, hogy a fejlesztőknek és az MI megoldásokat alkalmazóknak egyaránt figyelembe kell venniük az adatbiztonsági és adatvédelmi követelményeket. Azt, hogy milyen adatkezelési műveleteket végeznek, milyen adatokat gyűjtenek, és azokat milyen célból használják fel a piaci szereplők felé transzparensen kell kommunikálni. Ezzel egyidejűleg pedig az adatalanyoknak megfelelő kontrollt kell biztosítani személyes adataik felett.

Az MI projektekben tapasztalt akadályokra 51% jelölte meg a biztonsági és adatvédelmi kihívásokat, 33% szerint gond az integrálási komplexitás a meglévő rendszerekkel, 29% a jogi megfelelés biztosítását, és szintén ugyanennyien a budget és/vagy forráshiányt tartják a legjelentősebb kihívásnak. Az MI stratégia hiánya 25 százaléknál jelent problémát. A főbb kihívások között szerepel még a szakterületi tudással és tapasztalattal rendelkező munkaerőhiány, tehát a hazai cégek nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű szakértővel az MI elképzeléseik időbeli leszállítására.

MI stratégia, mint a legfontosabb lépés

A Deloitte kutatásából az is kiderül, hogy a legtöbb cég stratégia nélkül vágott bele MI fejlesztésbe, azonban felismerték, hogy egy átfogó stratégia hiánya középtávon kritikus az MI kezdeményezések sikeréhez.

„A mesterséges intelligencia stratégia olyan alapvető eleme a digitális átalakulásnak, amely az MI céltudatos integrálását irányítja a szervezetbe. Ez biztosítja, hogy az integráció összhangban legyen az üzleti célkitűzésekkel, mérsékelje a felmerülő kockázatokat és kiaknázza az MI technológiákban rejlő lehetőségeket. Ezért mindenképp elsődleges, hogy az MI-t adaptáló szervezet részletes, átgondolt és jól kidolgozott MI stratégiával rendelkezzen.” - mondta Dr. Barta Gergő.


Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás:

Hétfőn már Nyugat-Európa is esett

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdék is többnyire lefelé vették az irányt. A piaci hangulatot Európában is rontotta, hogy az Egyesült Államok iráni rakétaindító állásokat támadott a Hormuzi-szorosnál fekvő Larak-szigeten, amire Irán amerikai bázisok elleni támadásokkal válaszolt Jordániában. A Stoxx600 0,6%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC 40 0,8%-kal csökkent, míg az FTSE 100 0,3%-kal feljebb tudott kapaszkodni. A páneurópai index így is 0,3%-os emelkedésben zárta az augusztust. Az energiaszektor tegnap felülteljesített. A TotalEnergies, az Orlen és az OMV részvényei 1-3,5% közötti pluszban zártak.
2026. 09. 01. 09:30
Megosztás:

Elszabadult az olajár, megremegett a Wall Street: ettől az egyetlen adattól retteg most minden befektető

Augusztus utolsó kereskedési napján hirtelen elfogyott a lendület a Wall Streeten. A vezető amerikai részvényindexek eséssel zártak, miután az Egyesült Államok újabb csapást mért iráni rakétaindító állásokra, az olaj drágulása pedig ismét felszította az inflációs félelmeket. A felszín alatt azonban ennél jóval érdekesebb folyamat rajzolódott ki: miközben a nap vesztesei látványosan pirosba fordultak, a három nagy index így is nyereséggel zárta a teljes hónapot.
2026. 09. 01. 09:00
Megosztás:

Volkswagen: 15 százalékkal nőtt az értékesítés Magyarországon idén

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés - mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 09. 01. 08:00
Megosztás:

A Robinhood Chain megelőzte az Ethereumot: a mémcoin-láz hajtja az új hálózatot

A mindössze két hónapja működő Robinhood Chain látványos mérföldkőhöz érkezett: a hálózaton futó alkalmazások napi bevétele meghaladta az Ethereumét, miközben a tranzakciók száma történelmi csúcsra emelkedett. A növekedés motorját azonban nem elsősorban azok a tokenizált részvények jelentik, amelyekre a Robinhood eredetileg a blokkláncot építette, hanem a spekulatív memecoin-kereskedés és a pillanatok alatt új tokeneket létrehozó platformok.
2026. 09. 01. 07:30
Megosztás: