A magyarok harmada él állandó anyagi szorongásban

Minden második magyar rendszeresen él át negatív stresszt, melynek legfőbb okozója a túlhajszolt életmódunk, a munkahelyi, családi vagy párkapcsolati konfliktusaink, miközben minden harmadik ember szorong állandó jelleggel az anyagiak miatt. Az NN Biztosító kutatása azt is feltárta, hogy az egyes generációk mi miatt aggódnak a leginkább és melyik a stressznek leginkább kitett korosztály. A stressz ma Magyarországon a mindennapok része, de ha közelebbről nézzük, kiderül: nem minden esetben ellenségünk. A mindennapok során éppúgy tapasztaljuk pozitív és negatív oldalát, így a fő kérdés, hogyan éljük meg a stresszes helyzeteket és mennyire készülünk fel a váratlanra, milyen erőforrásaink vannak ennek kezelésére.

A magyarok harmada él állandó anyagi szorongásban

Mennyire itatja át életünket a stressz és melyek a legfőbb forrásai – ezekre a kérdésekre kereste a választ az NN Biztosító kutatása.* A felmérésből kiderült, hogy a 18-69 éves internethasználók közel felének (49%) életében rendszeresen jelen van a negatív stressz, ami nem jó hír, ha a stressz egészségre gyakorolt káros hatásaira gondolunk. Legfőbb oka a folyamatos rohanás és túlterheltség (47 százalék említette), a második leggyakrabban (43%) említett stresszforrás a munkahelyi problémák, határidők miatti feszültség, de a családi és párkapcsolati konfliktusok is meglehetősen sokaknak (39%) okoznak problémát.

A munkahelyi és kapcsolati feszültségek mellett közel minden harmadik válaszadó (34%) emelte ki az anyagi helyzetéből (adósság, napi megélhetés) fakadó szorongást, mint fő stresszforrást. Az anyagi szorongás tehát nagy súllyal van jelen az életünkben.

A stressz mélyebb rétegét az egzisztenciális szorongás adja – azok a félelmek, amelyek túlmutatnak a mindennapokon, és alapjaiban határozzák meg biztonságérzetünket. Sokak számára az anyagi bizonytalanság a legnagyobb teher. Az anyagi helyzet miatt leginkább a 30-39 éves korosztály (38 százalék említette), és a fiatal felnőttek (37%) aggódnak. Aztán ahogy telnek az évek, végig kísér minket az egzisztenciális stressz az egész életünkön át, és még a 60-69 évesek közül is 30 százalék említette a legfőbb stresszforrások között.

„Minden harmadik magyar ember szenved az úgynevezett pénzügyi szorongástól, ami a konkrét anyagi problémák mellett a mindennapi életminőségünket is rontja. Ezért fontos felismernünk, hogy tudatos tervezéssel, megtakarítással, biztonsági háló kialakításával sokat tehetünk a jóllétünkért. Ha így csökkenteni tudjuk magunkban az egzisztenciális szorongást, egészen más minőségben élhetjük meg a mindennapjainkat” – mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A kutatás rámutatott, hogy a fiatal felnőttek (18-29 év közöttiek) a folyamatos rohanástól, a túlterheltségtől, a munkahelyi problémáktól és a megfelelési kényszertől, az önmagukkal szembeni maximalizmusuktól szenvednek legjobban. A legstresszesebb korosztály a 30-39 év közöttieké: közel kétharmaduk (64%) érzékel rendszeres negatív stresszt az életében. Számukra a túlterheltség, a munkahelyi konfliktusok, és a családi, párkapcsolati viták mellett a gyermeknevelés is megjelenik, mint stresszfaktor: minden harmadik harmincas számára okoz ez szorongást. 50 év felett aztán fokozatosan elmozdulnak az okok az egészséggel kapcsolatos problémák irányába: ebben a korcsoportban, de főként 60 év felett az egészségromlás, a tartós fájdalom és krónikus betegség, illetve a családi drámák (szerettek elvesztése, válás, szakítás) válnak fokozatosan a legfőbb stresszforrásokká.

A stressz Janus-arca

Ám a stressz kétarcú jelenség, hiszen van pozitív formája is, amely lendületet adhat vagy segíthet kizökkenni a negatív stressz okozta szorongásból. A kutatás szerint mindannyiunknak más-más kapaszkodója van. A válaszadók szerint a „jó” stresszt egy-egy utazás, új élmények szerzése (49%), a gyermek és a család körüli sikerek, közös élmények (41%), a testmozgás (32%) és új dolgok tanulása, kipróbálása (32%) váltja ki elsősorban. A fiatalokat elsősorban a sport (42%) és valami új dolog tanulása, kipróbálása (41%) fordítja pozitívba az utazás mellett. Később erősödik a család pozitív szerepe: 30 év felett a leggyakrabban említett pozitív stresszforrássá a gyermekekkel és családdal kapcsolatos élmények válnak és ezeket követi csak az utazás, a sportolás, és új dolgok kipróbálása, tanulása. A gyermekkel foglalkozás, az unokázás az idősebb korosztályokban is elsődleges örömforrás, de érdekes módon az utazás, új élmények szerzése is megőrzi kiemelt szerepét a pozitív stresszforrások toplistáján.

*A kutatás az NN Biztosító megbízásából készült. A felmérés reprezentatív a 18-69 éves magyar internetező felnőtt lakosságra nézve, nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint. Az adatgyűjtés 2025 februárjában zajlott, 1000 fő részvételével online.


Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás: