A megelőzés megtérül: egyre több cég szervez célzott szűréseket dolgozóinak

Az idei évben tovább nőtt a munkáltatók érdeklődése az egészségmegőrző programok iránt. Az OTP Egészségpénztárnál a 2024-es évhez viszonyítva 26 százalékkal emelkedett a munkáltatói beléptetések száma, a befizetéseik pedig szeptember végéig meghaladták a 3 milliárd forintot. A munkatársak jóllétét szem előtt tartó cégek célzott munkahelyi szűréseket is szerveznek, amelyek amellett, hogy növelik a lojalitást, csökkenthetik a fluktuációt és a betegszabadságok számát is.

A megelőzés megtérül: egyre több cég szervez célzott szűréseket dolgozóinak

A célzott munkahelyi szűrőprogramok nemcsak a dolgozók egészségi állapotának javítását szolgálják, hanem a vállalatok számára is kézzelfogható előnyökkel járnak. A munkáltatók olyan egészségügyi szolgáltatásokat választhatnak, amelyek illeszkednek az egyes munkakörök, a munkaterhelés, a munkahelyi környezet és egészségügyi kockázatok sajátosságaihoz. Az adózási szempontból is kedvező konstrukció lehetővé teszi, hogy csak azon munkatársak után kelljen fizetni, akik ténylegesen részt vettek a vizsgálatokon, így a felhasználás jól mérhető és célzott marad. A munkáltató szabadon kiválaszthatja a szolgáltatót, a szolgáltatás típusát, valamint rugalmasan alakíthatja a programot – akár csoportonként eltérő szolgáltatásokat biztosítva.

A célzott egészségmegőrző programok iránt egyre nagyobb az érdeklődés a munkaadók körében: az általuk biztosított lehetőséggel élve az elmúlt három évben több mint ötezer munkavállaló vett részt célzott szűréseken, idén pedig a legnagyobb létszámú vizsgálatsorozat 1350 főt érintett egyetlen vállalatnál. 

„2025 szeptemberéig a munkáltatók közel 255 millió forintot fordítottak célzott egészségügyi szolgáltatásokra, vagyis olyan szűrésekre, amelyek kifejezetten a munkahelyi kockázatokhoz, illetve az adott dolgozói kör igényeihez igazodnak. Ezzel párhuzamosan a tagok egészségpénztári számlájára történő munkáltatói befizetések nagysága megközelíti a 10 000 forintot munkatársanként, ami azt mutatja, hogy egyre több munkáltató tartja fontosnak munkavállalói jóllétét, és áldozni is hajlandó egészségmegőrzésükre” - mondta el Budai József, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

A legnépszerűbb munkahelyi szűrővizsgálatok közé tartoznak a belgyógyászati, labordiagnosztikai, nőgyógyászati, bőrgyógyászati, mozgásszervi és kardiológiai szűrések, valamint az emlőszűrések és ultrahang-vizsgálatok. Egyre többen jelentkeznek urológiai szűrésekre is, és növekvő hangsúlyt kapnak a szájüregi és vastagbél daganatok korai felismerésére irányuló szűrések is. Az évente javasolt belgyógyászati vagy foglalkozás-egészségügyi alapvizsgálat optimális esetben vér- és vizeletvizsgálatot, valamint EKG-t is tartalmaz – ezek segítségével a leggyakoribb betegségek korai stádiumban azonosíthatóak.

„A vállalatok mind tudatosabban közelítenek az egészségmegőrzéshez, és felismerik, hogy a megelőzés nemcsak humánus, hanem gazdasági szempontból is megtérül. A munkavállalók pedig évente valós képet kapnak arról, hogy milyen egészségi állapotban vannak, illetve időben felismerve a komolyabb betegségek kialakulása is megelőzhető vagy azok hatékonyabban gyógyíthatók” – mondta Dr. Nagy-László Nóra, a Budai Egészségközpont orvosigazgatója, foglalkozás-egészségügyi divízióvezetője, hozzátéve, hogy a tavaszi és őszi időszak ideális a munkahelyi szűrések szervezésére, ilyenkor a munkatársak is nagyobb számban és motiváltabban vesznek részt a vizsgálatokon.

A célzott egészségügyi programokat leginkább a nagyobb cégek veszik igénybe, derül ki a Cafeteria Trend felméréséből. Az ezernél több főt foglalkoztató vállalatok körében a legmagasabb, 23 százalék azok aránya, akik aktívan élnek ezzel a lehetőséggel. Ezzel szemben a közepes (50–249 fős) cégek több mint 60 százaléka még nem használja a szolgáltatást, ami jelentős növekedési potenciált jelez ezen a területen. A dolgozók plusz juttatásnak tekintik a szűrővizsgálatokat, ennek köszönhetően jobban ragaszkodnak a munkahelyükhöz. A fluktuáció és a táppénzben töltött napok száma szintén csökkenthető, ami ugyancsak nem elhanyagolható szempont. Sőt, ma már a toborzásnál is szóba kerül, hogy milyen egészségügyi juttatást nyújt a munkaadó – egyre fontosabb, hogy mennyire számít a munkatársak egészsége.

A célzott munkahelyi szűrővizsgálatok nemcsak az egyéni egészségtudatosságot növelik, hanem a vállalatok hosszú távú fenntarthatóságát is támogatják – hiszen az egészséges dolgozó hatékonyabb, motiváltabb és kevesebbet van távol betegség miatt.


NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás: