A paksi bővítés már az építkezésről szól

A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól, ennek megfelelően a felek aláírták a következő évekre vonatkozó ütemtervet is, amelynek alapján biztosan állítható, hogy a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pakson.

A paksi bővítés már az építkezésről szól

A tárcavezető a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval közösen tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte, hogy megkezdődött az új reaktorok építése Pakson, és rámutatott, hogy a bővítés ma a létesítési engedéllyel rendelkező legnagyobb nukleáris projekt a kontinensen, ráadásul igazi nemzetközi együttműködésről van szó, hiszen az orosz fővállalkozó mellett több amerikai, német, francia, svéd, osztrák, illetve már 94 magyar céget is bevontak.

Tudatta, hogy mindkét tervezett blokk alatt megtörtént ötméteres mélységig a talajkiemelés, innentől a következő cél a 23 méteres mélység elérése. Tájékoztatása szerint emellett jól haladnak a résfalazási munkák is, jelenleg 77 százaléknál tart az ezen dolgozó német-amerikai vállalat. Illetve megkezdődött a talajszilárdítási munka is, és a következő fél évben hatvan épületet is felhúznak.

"Ma aláírtuk a következő évekre vonatkozó ütemtervet, és ennek alapján azt tudom önöknek mondani, hogy a következő évtized elején hálózatra fogjuk tudni kapcsolni az új atomerőművet" - jelentette ki.

Valamint azt is érintette, hogy a beruházás nyomán hazánk továbbra is a világ azon húsz országa között tud majd maradni, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésével párhuzamosan növelik a gazdasági teljesítményüket, az új blokkokkal ugyanis évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását váltják ki, ami háromszorosa annak, mint amit a magyarországi erdők el tudnak nyelni évente.

A miniszter leszögezte, hogy az európai energiaellátás utóbbi évekbeli válságának egyik fő oka az, hogy az ügyet súlyosan átpolitizálták és átideologizálták, miközben itt fizikai valóság kérdéséről van szó.

"Számunkra az energiaellátás kérdése sem nem politikai, sem nem ideológiai ügy, és főként azért nem, mert sem politikai nyilatkozatokkal, sem pedig ideológiákkal nem lehet fűteni, nem lehet a gazdaságot működtetni" - figyelmeztetett.

Majd kiemelte, hogy a kormánynak kötelessége az ország energiaellátásának biztosítása. "Ezért fontos, hogy növelni tudjuk függetlenségünket, azaz csökkenteni tudjuk kiszolgáltatottságunkat a nemzetközi energiapiacoktól, hogy meg tudjuk védeni a rezsicsökkentés eredményeit és a környezetünket" - húzta alá.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az atomenergia az egyetlen módja annak, hogy nagy mennyiségben, biztonságosan, olcsón és fenntartható módon termeljenek áramot.

"Magyarország ellátásbiztonsága nemzeti érdek. És a nemzeti érdek azt diktálja, hogy növelnünk kell a nukleáris energiabeli kapacitásainkat, ez pedig csak úgy lehetséges, hogyha új atomerőművi blokkokat építünk" - jelentette ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Európai Unió két részre szakadt az atomenergia kérdésében, s Magyarország az ezt támogató, Franciaország vezette blokk tagja.

"És látszik az, hogy a nukleáris energiával szembeni támadások semmiféle ténybeli megalapozottsággal nem rendelkeznek, azok kizárólag ideológiai alapon állnak" - vélekedett. "Éppen ezért világossá tettük, hogy mi semmilyen szankcióhoz nem járulunk hozzá, amely a nukleáris energetika területét sújtaná" - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az Oroszországgal szemben készülő tizenkettedik szankciós csomag nem is tartalmaz ilyen előterjesztéseket, de mindegy is, hogy mi lesz a konkrét javaslatban, Magyarország soha nem fog beleegyezni nukleáris ipart sújtó büntetőintézkedésekbe.

Alekszej Lihacsov megerősítette, hogy az atomenergiának nincsen alternatívája, ez most a legstabilabb, a legkiszámíthatóbb és környezetvédelmi szempontból a legtisztább energiaforrás.

Elmondta, hogy a Roszatom a legjobb szakértőit irányítja Magyarországra a szigorú követeleményekre és az európai szabályozók kiemelt figyelmére tekintettel.

"Jól tudjuk azt, hogy a nemzetközi környezet nem egészen baráti módon viszonyul a Roszatomhoz, de mi készen állunk a külső nyomás ellenére maximálisan megvalósítani ezt a projektet" - emelte ki. Majd rámutatott a projekt nemzetközi jellegére, és közölte, hogy a részt vevő külföldi cégek száma csak nőni fog.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a 2030-as évek elején várható az átadás, addigra nemcsak a két új blokk és a munkaerő kiképzése lesz kész, hanem a fűtőanyag szállítása is biztosított lesz.

"Mi magyar partnereinkkel készen állunk részt venni minden projektben, ami a jövő atomenergiájának megvalósítására irányul" - mondta. "Nagy projekt előtt állunk, de már nagy utat tettünk meg, olyan utat, amelynek során jobban megismertük egymást, a barátságunk megerősödött, és jobban tudunk egymással együttműködni" - fűzte hozzá.


Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás: