A piacvezető hazai takarmánygyártó UBM tulajdonosai 1,8 millió részvényt terveznek értékesíteni, és 2-5 ezer magánbefektetővel bővítenék a cégcsoport részvényesi körét

2023. június 9-ei értéknappal sikeresen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cége, az UBM Holding Nyrt. törzsrészvényeinek 1:20 arányú felosztása, amelyről a piacvezető hazai takarmányalapanyag-kereskedő és takarmánygyártó cégcsoport április 5-ei közgyűlése döntött.

A piacvezető hazai takarmánygyártó UBM tulajdonosai 1,8 millió részvényt terveznek értékesíteni, és 2-5 ezer magánbefektetővel bővítenék a cégcsoport részvényesi körét

Ezt a határozatot a cégcsoport közgyűlése a törzsrészvények forgalomképességének növelése érdekében hozta meg, a vállalat ugyanis a következő egy évben szeretné jelentősen bővíteni a tulajdonosi körébe tartozó intézményi és magánbefektetők körét.

Az UBM Holding Nyrt. 2023. április 5-én megtartott közgyűlése a törzsrészvények névértékének 1:20
arányú felosztásáról döntött.

Ennek értelmében a részvények névértéke a korábbi 100 forintról 5 forintra változott, ezzel összhangban pedig az UBM tőzsdére bevezetett értékpapírjainak mennyisége 1.185.185 darab részvényről 23.703.700 darab részvényre növekedett.

Az UBM-részvények tőzsdei forgalmának (likviditásának) növelését célzó tranzakció eredményeképpen az UBM papírjainak árfolyama is huszadára módosult, amelynek köszönhetően a jövőben a kisbefektetők számára is könnyebben elérhetővé válhatnak a BÉT egyetlen agráripari cégének részvényei. Az UBM Holding Nyrt. részvénye a június 8-i kereskedési napon 1.470 forintos árfolyamon zárt.

Az UBM Csoport idén március 9-én mutatta be a 2025/26-os üzleti évig felvázolt növekedési stratégiáját és üzleti tervét. Ennek főbb célkitűzése volt többek között, hogy a csoport 2025-ig a jelenleg évi 0,6 millió tonnás takarmánygyártási volument 1 millió tonnára bővíti, míg a jelenleg 1,7 millió tonnás éves takarmányalapanyag-kereskedelmi volument 2 millió tonnára növeli, emellett a Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen 6 takarmánygyárat működtető vállalat további akvizíciók és zöldmezős beruházások révén folytatja kelet-közép-európai terjeszkedését.

Magyarország piacvezető takarmánygyártója törekszik működési vertikumának további szélesítésére is, az UBM így a jövőben a commodity-kereskedelem, a takarmány-kiegészítők gyártása és értékesítése, a premix-gyártás, a takarmánykeverés, valamint a disztribúció mellett a jövőben már az élőállat-tenyésztés területén is aktív szereplővé kíván válni Európa legmodernebb és legfenntarthatóbban működő sertéstelepének megépítésével, és éves szinten 350-500 ezer hízósertés előállításával.

„E beruházásoknak köszönhetően a közel három évtizedes múltra visszatekintő UBM árbevétele a tervek szerint évi 9-15 százalékos átlagos növekedést mutat majd a 2023-2025 években, így a jelenlegi árkörnyezetet feltételezve, ezen időszak végére elérheti a 350 milliárd forintos szintet. Terveink megvalósításához és a forrásbevonáshoz szeretnénk kihasználni a hazai tőkepiac által kínált lehetőségeket is, amelyhez elengedhetetlen a részvényeink likviditásának növelése, valamint az UBM tulajdonosi körének bővítése a Hiventures mellett további intézményi befektetőkkel, illetve mintegy 2-5 ezer kisbefektetővel. Célkitűzésünk, hogy 1,8 millió darab részvény értékesítésével egy, az eddigieknél jóval szélesebb kör számára is lehetőséget biztosítsunk arra, hogy részesedjen a hazai mezőgazdaság hosszú távú sikereiből. Örömünkre szolgál, hogy az elmúlt hónapokban újabb intézményi befektetők csatlakoztak részvényeseink táborához” - mondta el a június 9-én lezárt részvényfelosztás kapcsán Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.


Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás:

6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás: