A Soproni Egyetem egyeztetése kínai befektetőkkel

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba kétnapos látogatásra 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.

A Soproni Egyetem egyeztetése kínai befektetőkkel

A kínai befektetői és kutatói delegáció a sokszínű szakmai programokon megismerte a Soproni Egyetem oktatási, kutatási és innovációs tevékenységét, stratégiai céljait, a fenntarthatóság jegyében tett intézkedéseit és fejlesztési elképzeléseit. Bemutatkozott a négy kara (az Erdőmérnöki Kar, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar és a Benedek Elek Pedagógiai Kar), valamint az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI), hiszen az előkészítő fázisban tartó együttműködés szoros kapcsolatban áll az alapanyag-ellátás, a tudásmegosztás és a piaci tanácsadás kérdéseivel is. Az egyetemi szakemberekhez vezető vállalatok és szervezetek is csatlakoztak.

Így a Soproni Egyetemen szervezett egyeztetésen részt vett még a TAEG Zrt., a FABUNIO, a FAGOSZ, és a GYSEV CARGO Zrt. delegáltja. A találkozó során hangsúlyos szerepet kaptak a „zöld egyetemi” technológiák, különösen a fenntartható faalapú anyagok fejlesztései, a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó újítások, valamint a természetközeli erdőgazdálkodással összefüggő tudományos vívmányok. Ezután a jövőbeli együttműködési lehetőségeket feltérképező workshopok zajlottak. 

A Soproni Egyetem számára kiemelt jelentőségű, hogy olyan szakmai partnerségeket alakítson ki, amelyek tudományos és gazdasági szempontból is gyümölcsözőek. A mostani megbeszélések kiváló alapot teremtenek egy olyan együttműködéshez, amely mind a kínai, mind a magyar faipar fejlődését elősegítheti – hangsúlyozta Prof. Dr. Fábián Attila, az intézmény rektora. Hozzátette, két témában tárgyaltak a felek: egyrészt egy egyetemi-kínai kutató, szolgáltató központ létrehozásáról, másrészt faipari vállalkozás idetelepüléséhez a kínai befektetők által keresett ipari területekről. 

A rektor úgy fogalmazott: „a kínai befektetőkkel megismertettük a bioalapú anyag- és technológiafejlesztéseinket, a klímakutatáshoz és a fenntarthatósághoz kapcsolódó tervezési szolgáltatásainkat, a start-up ökoszisztémánkat, az akkreditált anyag- és termékvizsgálatainkat, a fenntarthatósági és üzleti, jogi szolgáltatásainkat, valamint képzési együttműködéseinket. Hisszük, hogy a tudományos alapú, gyakorlatorientált összefogásoké a jövő. A Soproni Egyetem ennek a jövőnek kíván egyik kulcsszereplője lenni, ezért folytatjuk a megkezdett, előremutató tárgyalásokat a kínai partnerekkel”.

A Soproni Egyetem Magyarország Zöld Egyetemeként, amely az első hazai karbonsemleges egyetem elkötelezett a fenntarthatóság, a környezet- és természetvédelem, a „zöld innováció” és a tudástranszfer előmozdítása mellett. Küldetése, hogy a tudományos eredményeket a gyakorlati alkalmazások szolgálatába állítva kínáljon válaszokat a jövő kihívásaira. A kínai befektetőkkel tervezett együttműködés jól példázza ezen törekvését. A Soproni Egyetem kész aktívan hozzájárulni a két ország közötti szakmai párbeszédhez, a gazdasági kapcsolatok erősítéséhez és a közös értékteremtéshez.


A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás:

Az Algorand újra elérhető a Robinhood US-en: nagy lökést kaphat az ALGO amerikai lakossági piaca

Az Algorand (ALGO) ismét teljes értékűen kereskedhetővé vált a Robinhood amerikai felületén, ami fontos fordulópont lehet a token számára az Egyesült Államokban. A lépés nem csupán egy újabb tőzsdei elérhetőséget jelent, hanem azt is jelzi, hogy a 2023-as szabályozói nyomás után enyhülhet az ALGO körüli megfelelési kockázat megítélése.
2026. 05. 20. 13:30
Megosztás: