A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A döntés értelmében április elsejétől Barcelona városában a teljes mértékű emelés lép életbe, míg a tartomány többi részén két lépcsőben, idén és jövő áprilisban 50-50 százalékkal növelik a turisták által fizetendő díjat.

A katalán fővárosban eszerint az ötcsillagos hotelekben éjszakánként 3,50 euróról 7-re, a négycsillagos hotelekben 1,70 euróról 3,40-re, az alacsonyabb kategóriájú szállodákban egyről két euróra nő az adó, míg a turisztikai szálláshelyeken éjszakánként 2,25 euró helyett 4,50-et számolnak majd fel. Az ifjúsági szállókon Barcelonában változatlanul egy euró lesz az adó mértéke, amelyet egységesítenek a tartomány teljes területén.

Emellett Barcelonában a turistákra vonatkozó városi adó is emelkedik, évente egy euróval a következő három évben, így idén további öt eurós kiadással lehet számolni éjszakánként.

A katalán parlament által elfogadott jogszabálymódosítás lehetővé teszi más városi önkormányzatok számára is hasonló különadó kivetését, de legfeljebb négy euróig.

A tartomány 200 millió eurós bevételt vár az intézkedéstől, amelynek 25 százalékát lakhatási fejlesztésekre kívánják fordítani, 75 százaléka pedig a turisztikai fejlesztési alapba kerül.

Az előterjesztést a parlament baloldali pártjainak támogatása mellett, a jobboldal elutasításával fogadta el a regionális törvényhozás.

Susana Martínez, a tartományban kormányzó Katalán Szocialista Párt (PSC) képviselője azzal érvelt az adóemelés mellett, hogy a turizmus nagyobb nyomást gyakorol a városokra, és megnehezíti a lakhatáshoz való hozzáférést, ezért azoknak, akik intenzíven igénybe veszik a közszolgáltatásokat, hozzá kell járulniuk a fenntartásukhoz. Az ellenzéki pártok szerint viszont az emelés árthat a régió versenyképességének, hátrányba hozhatja más európai úti célokhoz képest.

Jordi Clos, a Barcelonai Turisztikai Szövetség elnöke aggodalmának adott hangot az emelés miatt, arra hivatkozva, hogy Európában Barcelonában a második legmagasabb a turisztikai adó Amszterdam után.

"Aggódunk amiatt, hogy ez hogyan fogja befolyásolni a nagy üzleti találkozókat vagy konferenciákat, mert olyan városokkal versenyzünk, mint Málaga és Madrid, és itt piaci részesedést veszíthetünk" - hangsúlyozta hozzátéve, hogy tavaly 300 ilyen jellegű eseménynek adott otthont a város.

A spanyol statisztikai hivatal szerint tavaly a Spanyolországba utazó turisták első számú úti célja Katalónia volt, több mint 20 millióan látogattak a tartományba, és ebből 16 millióan Barcelona városába. A létszám mellett a turisztikai bevételek is rekordot döntöttek a régióban, és meghaladták a 25 milliárd eurót.


Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás:

A tejtermelésnek szüksége van a külföldi munkaerőre a terméktanács szerint

Az állattenyésztésben, azon belül is főképp a tejtermelésben a munkaerőpiaci helyzet feszült, külföldi alkalmazottak nélkül nincs elég munkavállaló – hangsúlyozza a Tej Terméktanács az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2026. 06. 13. 14:00
Megosztás: