A Világbank rontotta a román gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát
2023. 01. 11. 00:05
A Világbank az idén 2,6 százalékos román gazdasági növekedéssel számol, ami elmarad a korábban valószínűsített 3,7 százalékos GDP-bővüléstől - derült ki a Világbank kedden megjelent éves jelentéséből.
A Világbank legutóbb tavaly júniusban tett közzé jelentést, amelyben prognózist közölt a román gazdaság helyzetéről.
Az új prognózis ugyanakkor 2024-re 4,2 százalékos román gazdasági növekedést vetít előre, ami meghaladja a tavaly júniusban valószínűsített 3,9 százalékot.
Közép-Európában - ahova a Világbank Romániát is besorolta - 1,1 százalékos növekedésre számítanak az idén és 2,7 százalékos növekedést prognosztizálnak a jövő évre.
A román kormány az idén 2,8 százalékos gazdasági növekedést remél. Az Európai Bizottság tavaly novemberben közzétett becslése szerint a román gazdaság az idén 1,8 százalékkal nő, 2024-ben pedig 2,2 százalékkal bővül.
Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?
Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést
Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot
Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban
Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant
Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után
Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást
Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat
A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén
Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe
A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram
A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.