A Wall Street-i indexek is pirosba fordultak; a vártnál több volt az üres álláshely augusztusban

A Wall Street-i tőzsdéket még gongszó előtt elérte az Irán által Izrael ellen indított rakétatámadás híre, amivel összhangban itt is a kockázatkerülő magatartás volt az uralkodó.

A Wall Street-i indexek is pirosba fordultak; a vártnál több volt az üres álláshely augusztusban

A vezető indexek Európához hasonlóan pirosba fordultak, és szektorszinten is a mínuszok voltak többségben. Az olaj árával együtt menetelő energiaszektor itt is kiemelkedően jól szerepelt, és a védelmi technológiákat gyártó vállalatoknak sem volt okuk panaszra.

Adatfronton is érkezetek új hírek az Egyesült Államokból: a szeptemberi ISM feldolgozóipari BMI az előző havi szinten stagnált a várt minimális emelkedés helyett, míg a nyitott álláshelyek száma augusztusban a várt csökkenés helyett emelkedett, amivel újra 8 millió fölé került. A Fed novemberi üléséhez kapcsolódó kamatvárakozások nem mozdultak érdemben a beérkezett adatok hatására: a piac továbbra is 25 bázispontnyi vágást áraz a novemberi ülésre.

A közel-keleti konfliktus fokozódása nyomot hagyott a nyersolaj piacán: a Brent és a WTI hordójának ára is 2,5%-kal emelkedett. Irán napi kitermelése 3 millió hordó, így az olaj árának további alakulása nagyban függ attól, hogy milyen válasz érkezik Izraeltől a támadásra.

(Forrás: OTP Ébresztő)

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

Rohamosan nő a nyelvi modellek térhódítása, de másra használják, mint a keresőt. Mi lesz a SEO szakma jövője?
2024. 10. 02. 14:30
Megosztás:

A stabilizálódó piaci környezet segítheti, az extraprofitadó akadályozhatja a biztosítási szektor jövő évi növekedését

Számottevően csökkenő mértékben, de jó eséllyel jövőre is fennmarad a biztosítási szereplőket terhelő extraprofitadó. A stabilizálódó piaci környezetben végre az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára kerülhet a biztosítási szektor – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XX. Biztosításszakmai Konferencián.
2024. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Tizedik alkalommal nyitotta meg a karácsonyi szezont a Christmas FM

Magyarország első és legnépszerűbb karácsonyi rádiója, a Christmas FM, a 2024-es évben is elindult az immár hagyományossá váló időpontban, október elsején 00:00 órakor és ezzel megnyitotta az ünnepi szezont. Az internetes rádió már 2015 óta minden évben sugározza a legkedveltebb karácsonyi dalokat és az idei évvel már a tizedik alkalommal nyitotta meg a karácsonyi szezont.
2024. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Mire figyeljünk új gumiabroncs vásárlásánál?

Az elhasználódott, hulladék abroncsot ingyen átveszik, de mire figyeljünk az új megvásárlásánál?
2024. 10. 02. 13:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén szeptemberben? Ki nyert nagyot és ki bukott?

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX, szeptemberben új erőre kapva folytatta az előző hónapokban látott emelkedést: a mutató 73 896,18 ponton zárt, amely 1,4 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest. Az azonnali részvénypiac forgalma 209,47 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 9,97 milliárd forintnak felel meg.
2024. 10. 02. 12:30
Megosztás:

Megalakulnak az új országos nemzetiségi önkormányzatok

A nemzetiségi választópolgárok június 9-én választották meg nemzetiségük országos önkormányzatát is, a tisztségviselők megbízatása azonban csak október 1-jén kezdődött.
2024. 10. 02. 12:00
Megosztás:

Brüsszelben tüntettek a biztonsági, higiéniai és vendéglátóipar dolgozói

Több száz európai biztonsági, higiéniai és vendéglátóipari dolgozó gyűlt össze kedden délben Brüsszelben, az európai uniós intézményeknek otthont adó negyed központjában, hogy az uniós közbeszerzési versenyszabályok reformját követelje.
2024. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Bank of England: befejeződött a Libor használata

Több mint fél évszázad után befejeződött az egykor meghatározó fontosságú globális bankközi pénzpiaci kamat, a Libor használata - jelentette be a Bank of England és a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) keddi közös nyilatkozatában.
2024. 10. 02. 11:00
Megosztás:

Estek a fejlett piacokon a hosszú hozamok; a forint tovább gyengült az euróval szemben

Ahogy az elmúlt napokban érkező, várttól elmaradó francia, olasz, spanyol és német inflációs adatok előrevetítették, a korábbi 2, majd 1,9%-os elemzői konszenzusnál is alacsonyabbra, 1,8%-ra esett infláció az euróövezetben az előzetes szeptemberi adatok alapján, így 2021 közepe óta először az EKB 2%-os célja alá süllyedt az árdinamika. Ráadásul váratlanul egy-egy tized százalékponttal 2,7%-ra mérséklődött a maginfláció, 4%-ra pedig a szolgáltatásinfláció.
2024. 10. 02. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatnak ma a befektetők? Fókuszban a közel-keleti konfliktus

Nem volt egyértelmű az irány ma reggel az ázsiai piacokon. A hongkongi Hang Seng több mint 6%-os emelkedéssel tért vissza egy kereskedési szünnap után, ami nagyrészt a nagyot emelkedő ingatlanpiaci szereplőknek volt köszönhető, miután a hétvégén több kínai nagyváros is a lakásvásárlást ösztönző intézkedéseket vezetett be.
2024. 10. 02. 09:30
Megosztás:

Borús volt a hangulat Európában; a vártnál alacsonyabb inflációs adatok érkeztek az eurózónából

A közel-keleti konfliktus miatti aggodalom terhe nehezedett tegnap az európai kereskedésre és ugyan csak órákkal a zárás után, de beigazolódtak a félelmek, amikor Irán rakétatámadást indított Izrael ellen. A vezető nyugat-európai indexek 0,5-1,0% körüli mínuszokat szedtek össze a brit FTSE100 kivételével, amely 0,5%-kal emelkedett.
2024. 10. 02. 09:00
Megosztás:

Mémcoinok vs. Innováció: A DTX Tőzsde (DTX) lehagyta a Dogecoint (DOGE) és a Shiba Inut (SHIB) a hibrid Layer-1 blokklánccal

A mémek és a kriptovaluták metszéspontja, amit gyakran „mémcoin”-oknak neveznek, az egyik legforróbb téma manapság. A Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB) bizonyítja, hogy nem csak egy múló trendről van szó. Ugyanakkor a mémcoinok egyik leggyakoribb kritikája, hogy hiányoznak belőlük a valódi felhasználási lehetőségek; növekedésüket főként a hype hajtja.
2024. 10. 02. 08:30
Megosztás:

Az Ethereum jelentős ármozgást tapasztal, mivel az ETH befektetők a Cutoshi felé fordulnak magasabb hozamok reményében

A hasznossági tokenek újra és újra bizonyítják, hogy komoly értéket kínálnak a birtokosoknak, különösen akkor, amikor a kriptopiac változik. Az utóbbi időben az Ethereum jelentős ármozgást tapasztalt. Azonban, ahogy a piaci hangulat az optimizmus és pesszimizmus között ingadozik, az ETH tulajdonosok új lehetőségek után kutatnak.
2024. 10. 02. 08:00
Megosztás:

A Volánbusz benyújtotta pályázatát az autóbuszos közszolgáltatás folytatására

A Volánbusz benyújtotta ajánlatát a Nemzeti Koncessziós Iroda országos, autóbuszos közszolgáltatásra vonatkozó pályázatára - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2024. 10. 02. 07:30
Megosztás:

Mibe fektetnél inkább ezen az „Uptober”-en? Bitcoinba vagy ebbe a 3, 1 dollár alatti altcoinba: Ripple (XRP), Dogecoin (DOGE) és IntelMarkets (INTL)?

A régóta várt „Uptober” elérkezett. Ha a múltból indulunk ki, a kriptopiac robbanásra készül, ami miatt különösen fontos a megfelelő pozíció felvétele. Ahhoz, hogy a bikafutás előnyeit élvezhessük anélkül, hogy a bankot törnénk fel, a három legjobb, 1 dollár alatti altcoin, amelyet érdemes felhalmozni, a Ripple (XRP), a Dogecoin (DOGE) és az IntelMarkets (INTL).
2024. 10. 02. 07:00
Megosztás:

Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

Örültek az idei nyáron az ingatlanközvetítők a jelentős mértékben élénkülő vevői érdeklődésnek a vízpartok ingatlanpiacán, ugyanakkor a tranzakciószámok növekedése már kevésbé volt impozáns. Az árak stagnálnak, amit sok vevő nem fogad el, és 20-30 százalékokat alkudnának.
2024. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Rekord árbevételt és nyereségét ért el a Pensum Group az első félévben

Megduplázta tavalyi első féléves árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group, miközben nyeresége rekord szintre ugrott. A rekordnak számító, közel 3,8 milliárd forintos árbevétel mellé 170 millió forintot megközelítő adózott eredmény társult, így a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat jó eséllyel rekorddal zárhatja a teljes 2024-es évet annak ellenére, hogy az üzleti környezet továbbra is jelentős kihívásokat rejt. A kiemelkedő eredmény többek között a strukturális átszervezések miatt javuló hatékonyságnak, valamint a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzéséből származó dinamikus bevételnövekedésnek köszönhető.
2024. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Nem kell senkinek: Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.
2024. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Pénzeső jöhet 2025-ben a magyar ingatlanpiacra - ha venni akarsz lépj mielőbb!!

Változatosan alakuló kínálat, erősödő kereslet jellemezte a lakáspiacot szeptemberben az ingatlan.com kereslet-kínálati összesítője szerint. A következő időszakban pedig további élénkülésre lehet számítani, amit tovább erősíthet, hogy jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarítások adómentesen felhasználhatóak lesznek lakáscélra.
2024. 10. 02. 04:00
Megosztás:

Miről ismerhető fel az árvízkárosult autó?

Az éghajlatváltozás okozta heves esőzések és komoly áradások világszerte autók ezreit érintik minden évben. Ezeknek a járműveknek egy részét helyrehozzák, majd más országokban értékesítik. Árvízkáros autót vásárolni azonban ritkán tűnik jó befektetésnek, hiszen az új tulajdonos várhatóan több százezer forintot költ majd javításra.
2024. 10. 02. 03:30
Megosztás: