Ajándékot venni drága hitelből? Igen, persze!

A tavalyi karácsonyi ajándékok jó része impulzusvásárlásként került a fa alá – Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ezt bizonyítja, hogy történelmi csúcsra futott a hitelkártya-tartozás.

Ajándékot venni drága hitelből? Igen, persze!

Úgy fest, a karácsonyt impulzus ajándék-vásárlásokkal oldották meg az emberek – vélekedik Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője mindezt azzal látja bizonyítottnak, hogy miközben a fogyasztási hitel jellegű termékek keresete az év végére jelentősen visszaesett, addig a hitelkártya hitelkeretek kihasználtsága történelmi csúcsra, 161,6 milliárd forintra emelkedett.

A karácsony előtti hetekben, decemberben személyi hitelből 64,2 milliárd forint volt a kihelyezés, ami 12%-kal alacsonyabb a novemberi 73,2 milliárdhoz képest és ötödével kisebb folyósítást jelent az októberi adatokhoz képest, amikor 80,6 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel a háztartások.

Az elmúlt év utolsó hónapjában folyósított 4,3 milliárd forint értékű áruhitel pedig 25%-kal múlja alul a novemberi 5,7 milliárdos kihelyezést.

Meglátom és veszem

Ehhez képest a hitelkártya-keretek kihasználtsága példátlanul megugrott az elmúlt év végén. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint 2021 ősze óta nem látott mértékben, egyetlen hónap alatt közel 10%-al, 14 milliárd forintot meghaladó értékben nőtt a háztartások fennálló hitelkártya tartozása a már említett 161,6 milliárd forintra.

Éves összevetésben 8,7%-os volt a hitelkártya-tartozás növekedése – ennél magasabb dinamikára utoljára áprilisban volt példa. Gergely Péter szerint érdekes, hogy a családok „rápihentek” a decemberi kiköltekezésre, hiszen novemberben az előző hónaphoz képest öt százalékkal, 147,4 milliárd forintra csökkent a hitelkártya kinnlevőség.

A szakértő szerint az eddig példátlan megugrás annak köszönhető, hogy az emberek szemmel láthatóan könnyebben mondtak igent a fizikai vagy online boltokban szemük elé kerülő termékekre – azt, hogy valóban a pillanat hevében született döntések emelték a tartozást, jól mutatja a hitelkártyánál számottevően olcsóbb, de „előkészületet” igénylő személyi kölcsön és áruhitel igénylések összegének visszaesése.

Csak a hitelkártya tartozás ugrott meg

Gergely Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy a korábbi évek tendenciáival szemben - amikor a hitelkártya tartozások emelkedése a folyószámla hitelkeretek kihasználtságával párhuzamos volt - ezúttal nem erről van szó: december végén a fennálló folyószámlahitel tartozások összege ugyanúgy 160 milliárd forint volt, mint novemberben. Igaz, ez az összeg 8,1% százalékkal magasabb, mint a 2023 decemberi szint, ugyanakkor elmarad a négyéves csúcsot jelentő, szeptember végi 165,4 milliárd forintos tartozástól.

Havi 2-3 százalékos kamat az ára

A BiztosDöntés.hu szakértője arra is emlékeztet, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a karácsonyi bevásárlások idején jobban kimerített hitelkártya hitelkeretek visszafizetése az év elején csak szerény mértékben érvényesül. Ennek oka, hogy a fogyasztóknak a leghosszabb hónapnak tartott januárban - épp az év végi kiköltekezések miatt - szerény mértékben nyílik csak lehetősége a korábban kihasznált hitelkeretek csökkentésére.

Gergely Péter szerint épp ez – a túl hosszú január - lehet a magyarázata annak, hogy a családok nem a folyószámla-hitelkeretekből vásároltak karácsony előtt: a bankok ugyanis a számlára érkező pénzekből automatikusan levonják a fennálló tartozás összegét. Ellentétben a hitelkártya tartozásoknál a fennálló tartozásnak mindössze 5-10 százalékát kell az adott hónapban visszafizetniük az ügyfeleknek.

A fennmaradó tartozás ugyanakkor a magyar hitelpiac lemagasabb, akár havi 2-2,5%-os mértékben kamatozik.

Januártól ugyanakkor kismértékben csökkent a maximális hitelkamat, hiszen a jogszabályok szerint annak mértéke az adott év június, illetve december 1-jén érvényes jegybanki alapkamat 39%-al növelt mértéke lehet. Miután a tavaly nyári 7,25%-ról 6,5%-ra mérséklődött az irányadó kamat, így a hitelkártya kamatplafon 46,25%-ról 45,5%-ra korrigált.

Gergely Péter szerint a hitelkártya továbbra is azok számára a legoptimálisabb megoldás, akik a felhasznált hitelkeretet az elszámolási határidőig teljes egészében vissza tudják fizetni. Az ő esetükben a hitel teljesen költségmentes, azaz akár 45 napig ingyen használják a bank pénzét.


Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás: