Akár az adómorált is javíthatja az eSZJA

Alig egy hét van az adóbevallásunk leadásáig, amit a 2017 óta látogatható eSZJA oldalnak köszönhetően pár kattintással megtehetünk. A portál az elmúlt évek egyik legismertebb és legsikeresebb elektronikus közigazgatási ügyintézési fejlesztésének tekinthető. Használatával csökkent a bevallásra fordított idő, és kényelmesebbé vált ez a korábban sokak által halogatott feladat. A Königsberg Consulting Kft. viselkedéselemzése rámutatott, hogy minek köszönhető ez a pozitív változás.

Akár az adómorált is javíthatja az eSZJA

Fontos dátum közeledik: május 22-én éjfélig van lehetőségük a magánszemélyeknek a tavalyi személyi jövedelemadó bevallásuk elkészítésére. Az elkészítés már nem feltétlenül helyes megfogalmazás, ugyanis 2017-től kezdődően az adóhatóság átvállalja ezt a feladatot, és az adófizetők nagy része helyett elkészíti az szja-bevallásuk tervezetét, amit Ügyfélkapu regisztrációval érhetnek el, ellenőrizhetnek, majd egy kattintással beadhatják. Ezzel az adóbevallás folyamata egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb lett. A portál sikerességét a számok is igazolják: tavaly már hetekkel a benyújtási határidő előtt 812 ezren mindenféle változtatás nélkül, 385 ezren pedig csupán csak némi módosítással hagyták jóvá a dokumentumot, és összesen csaknem kétmilliószor keresték fel az ügyfelek az eSZJA-portált.

A Königsberg Consulting Kft. szakértői röviden megvizsgálták, hogy a megszokott ügyintézési felületektől eltérő barátságos színhasználaton túl melyek azok a felület kialakításába, logikájába épített viselkedéstudományi alkotóelemek, amelyek hozzájárulnak az eSZJA portál sikeres működéséhez. Ehhez a viselkedésértés (behavioural insights) megközelítését hívták segítségül. Ezt a tudományos megközelítést ma már számos különböző területen alkalmazzák, úgy a köz- mint a privát szférában, például közpolitikai intézkedések tervezésénél, üzleti döntések megalapozásánál, vagy felhasználói felületek és felhasználói élmények kialakításánál.

“Az eSZJA portál legnagyobb előnye, hogy komoly terhet vesz le az adózók válláról azzal, hogy az adóhatóság előtölti számukra a bevallások tervezetét. Így csökken az állampolgárok adóbevallás során tapasztalt kognitív leterheltsége (angolul cognitive load), ami egy feladat elvégzéséhez szükséges mentális erőfeszítést jelent” - fejti ki Kész Ákos Tamás a Königsberg Consulting szakértője. Az adózók korábban sokáig halogatták, hogy bevallásukat elkészítsék. A kognitív teher csökkentésével azonban sikerült elérni, hogy minimális erőfeszítéssel elvégezzék feladatukat, ez arra ösztönzi őket, hogy a halogatás helyett lépéseket tegyenek (spark effect).

Elmélyülni az adóbevallásban

A felület kialakításában számos további viselkedéstudományi elem azonosítható, ami segíti az adózok könnyebb végigvezetését a folyamaton. “Egy felületet ugyanis könnyebb használni, ha az összetett funkciók fokozatosan kerülnek feltárásra” - mondja a szakértő. Így van ez az eSZJA esetében is. Egy progresszív felületkialakítás esetében a bevezetés során csak az alapvető funkcióik kerülnek bemutatásra, és ahogy a felhasználók megismerkednek azokkal, utána szembesülnek csak az új lehetőségekkel. Így a felület egyszerű marad az újonnan belépő felhasználók számára, a haladók pedig fokozatosan mélyülhetnek el igény szerint a felület rétegeiben. Ezt teszi az eSZJA esetében a kompakt, normál, illetve a teljes nézet közötti váltás, továbbá a gyakori mezők és az összes mező kiválasztási lehetősége.

De mikor tudom meg, hogy kapok-e adójóváírást?

Az adóbevallás kapcsán a legtöbbeket foglalkoztató kérdés vélhetően az, hogy az adott adóévet követően esetleg jogosultak-e valamiféle adójóváírásra vagy éppen ellenkezőleg, további adófizetési kötelezettségük van. Az eSZJA felületén hatásos, hogy már belépéskor ez az információ jelenik meg elsőként, ez a legszembetűnőbb (priming vagy visual hierarchy).

Funkcionalitás és egyszerű hibajavítás

A felhasználók sokszor választják a személyes ügyintézést az elektronikus helyett, mert tartanak a hibák elkövetésétől (risk aversion), és a személyes ügyintézésnél alacsonyabb a hibázás kockázata az azonnali személyes támogatás jelenlétének köszönhetően. Az eSZJA felület több megoldást is alkalmaz, hogy csökkentse a hibázás valószínűségét, és hatékonyan segítse a felhasználót. Az egyik ilyen a felülethez tartozó kiváló felhasználói kézikönyv, amely a Segítő információk menüpont alatt érhető el. Érdemes még kiemelni a bevallási űrlapon található Ellenőrzés funkciót is; a CTA gomb megnyomása átnézi az űrlapot, és azonnali visszajelzést ad a kitöltés helyességéről, hiba esetén pedig segít a felhasználónak közvetlenül a hibásan kitöltött mezőhöz navigálni.

Viselkedéstudomány az eSZJA sikerében

“Az eSZJA példája jól mutatja, hogy egy jól kialakított elektronikus ügyintézési felület miként képes támogatni az ügyfeleket a hatékony és kényelmes ügyintézési folyamatban és hozzájárulni az adott e-ügyintézési csatorna elterjedéséhez” - hívja fel a figyelmet Kész Ákos Tamás. Ebben a rövid elemzésben bemutatott viselkedéstudományi elemek tudatos alkalmazása más – közigazgatási és piaci – ügyintézési folyamatban is lehetséges és támogathatják azok felhasználóbarát kialakítását. Az eSZJA sikerére építve a viselkedéstudomány további lehetőségeket is rejt: “általa akár az adómorál is javítható, ha például ez a kényelmes ügyintézési csatorna csak korlátozott ideig, például az adóbevallást megelőző 10. napig lenne elérhető, utána pedig már csak a korábbi módon lenne lehetőség az elkészítésre és benyújtásra (loss aversion)” - veti fel a szakértő.


Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás: