Áremelés miatt pénzbírságra számíthatnak Horvátországban egyes vállalkozók

Pénzbírságra számíthatnak Horvátországban azok a vállalkozók, akik a megadott határidőn belül nem állítják vissza az áraikat az euró bevezetése előtti szintre - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet pénteki ülésén.

Áremelés miatt pénzbírságra számíthatnak Horvátországban egyes vállalkozók

Rámutatott: az indokolatlan áremelések csökkentették az állampolgárok vásárlóerejét, míg az amúgy is magas infláció további növelése kárt okozott a gazdaságnak.

Emlékeztetett, hogy a kormány a múlt héten megbízta a fogyasztóvédelmi főfelügyelőséget, valamint az adó és vámhivatalt, hogy küldjön ellenőröket a terepre. Az árak visszaállítására péntekig szabott határidőt a kabinet.

Plenkovic szerint számos vállalkozás azonnal reagált a kormány üzenetére, és korrigálta az árakat a december 31-i szintre, ami "jó és példaértékű jelzés". Ugyanakkor figyelmeztetett: amennyiben egyesek továbbra is megsértik a kormány által elfogadott következtetéseket, a kabinetnek még számos eszköz áll rendelkezésére, hogy megvédje az állampolgárokat. Ez esetben a termékek árának befagyasztását, az energiaválság enyhítését célzó támogatások felfüggesztését és az adók emelését említette, de további mélyreható adó- és vámellenőrzéseket is bejelentett.

Rámutatott: az illetékes szolgálatokhoz továbbra is számos fogyasztói panasz érkezik, egyben felszólította az állampolgárokat, hogy továbbra is tegyenek bejelentést minderről.

"Ebben a válságos időszakban szükség van társadalmi felelősségvállalásra és szolidaritásra, és olyan magatartásra, amely nem haszonleső, hanem ésszerű"- hangsúlyozta a kormányfő.

"Szabad piac? Abszolút igen. Vállalkozói szabadság? Megint igen. De ebben a helyzetben a társadalmi szolidaritás az, amit nem lehet megkerülni" - mondta Plenkovic.

Úgy értékelte: a kormány jóhiszeműen járt el, és senki nem számolt azzal, hogy egyes vállalkozók a logikával ellentétes magatartást tanúsítanak, ami szavai szerint bizonyos módon megkérdőjelezi realitásérzéküket, tekintettel arra, milyen időket élünk.

Vedrana Filipovic Grcic a fogyasztóvédelmi főfelügyelőségtől a kormány pénteki ülésén elmondta: január 7-11. között összesen 696 ellenőrzést végeztek, ezek közül 178 esetben állapítottak meg indokolatlan áremelést, és 67 esetben az euró bevezetéséről szóló törvény rendelkezéseinek megsértését. Azaz a vizsgált gazdasági egységek 30 százalékánál találtak szabálysértéseket.

Ami a drágulásokat illeti jelezte: a pékáruk ára átlagban 15-30 százalékkal emelkedett. Drágább lett a csirke- és a pulykahús, a víz, az üdítőital és a tojás is, átlagban 13 százalékkal. A legnagyobb mértékű árnövekedéseket a fodrász és kozmetikai szalonokban rögzítették az ellenőrök, ezek mértéke 20-tól 50 százalékig terjedt. A vendéglátóegységek átlagban 13 százalékkal emeltek az árakon, kivételes esetekben 43 százalékot is.

Kijelentette: mostantól az ellenőrök minden megállapított indokolatlan áremelés esetén a fogyasztóvédelmi törvényben foglaltak szerint járnak el, amely tiltja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot. A szabálysértést meghatározó jogszabály lehetővé teszi a pénzbírság kiszabását is, amely a jogi személyek esetében 1300 eurótól 26 ezer euróig, természetes személyek esetében - beleértve az egyéni vállalkozókat is - 660 eurótól 2000 euróig terjed - mondta Filipovic Grcic.

Azoknál a gazdálkodó szervezeteknél, amelyek az ellenőrzések során visszaárazták termékeiket, figyelembe veszik ezt a tényt a bírság kiszabása során. Az indokolatlan áremelések ugyanakkor súlyosbító körülménynek minősülnek - tette hozzá.


48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás: