Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.

Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a lehető legmegfelelőbben és leggyorsabban kezelje az olyan, a gazdasági életet is megnehezítő válságokat, mint amilyeneket a pandémia, vagy az orosz-ukrán háború, valamint az azzal összefüggő szankciós válaszok idéztek elő.

Ezért rendkívüli öröm, hogy Magyarországon a működőtőke beruházások értéke tavaly a 2022-es rekordévi duplája, több mint 13 milliárd euró volt, 200-at meghaladó projekt esetében hoztak pozitív döntést, az újonnan létrehozandó munkahelyek számában 30 százalékos növekedést könyvelhettek el - tette hozzá.

Az államtitkár a Waremáról szólva azt mondta, a német tulajdonú, Pécsen kívül Szigetszentmiklóson és Gyálon is jelen lévő cég a legjobb döntést hozta, amikor Magyarországot választotta beruházásai helyszínéül. Úgy vélte, a döntést segítette a magyarországi stabil politikai és befektetésbarát környezet, az alacsony adóteher, az egykulcsos személyi jövedelemadó, Európa legalacsonyabb társaságiadó kulcsa, és a német mintájú duális szakképzési rendszer is, amely hozzájárul a megfelelő munkaerő megtalálásához.

Illés Boglárka kitért arra, hogy a magyar gazdaság továbbra is fővárosközpontú, de az elmúlt időszakban sikerült elérni, hogy új lendületet kapjon a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc tengely, és kiemelt figyelmet szentelnek az ország déli régióinak is.

Öröm, hogy Pécsen ruháznak be vezető autóipari, klímatechnikai beszállítók, gépipari cégek, és nagyszabású fejlesztésekkel bővülnek dohányipari kapacitások - mondta.

Az államtitkár beszámolt a német magyar gazdasági kapcsolatok fejlődéséről is, kiemelve, hogy Németország "messze a legeredményesebb ország" a magyarországi befektetések szempontjából.

Az üzleti hangulat folyamatosan javul, a bizalom építésében továbbra is partnerek lesznek - jegyezte meg.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya vármegyei közgyűlés elnöke felidézte: a Warema 2018. óta termel Pécsen, első projektjét a korábbi városvezetés indította el, a cég most átadott, negyedik csarnokának építéséhez a jelenlegi pécsi vezetés biztosított támogató közeget.

A magyar kormány a kezdetektől fogva jelentős mértékben támogatta a vállalat beruházásait, amely azt mutatja, a baranyaiak és pécsiek a fontos fejlesztési igényeikhez számíthatnak a kormány támogatására - fűzte hozzá.

Angelique Renkhoff-Mücke, a Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. tulajdonosa azt mondta, a cég pécsi beruházásai, a modern technológiák bevezetése, a munkahelyteremtés, továbbá a munkavállalók képzései hozzájárulnak ahhoz, hogy a Warema megerősítse piacvezető pozícióját a magas minőségű napellenző, árnyékoló megoldások gyártójaként Európában.

Viczencz Gábor üzemvezető a cég több mint 600 millió forint kormányzati támogatást élvező legújabb fejlesztéséről újságíróknak elmondta: a 2600 négyzetméteres porfestőüzemre, az abban működő porfestőgépre és vízkezelőre a termékportfólió bővítése, a színvariánsok számának növelése érdekében volt szükség.

A Warema árnyékolástechnikával, gépgyártással és műanyaggyártással foglalkozik, a társaság Pécsen árnyékolókat, motoros kültéri zsaluziákat és ablaknapellenzőket állít elő, termékeit főként Nyugat-Európában értékesíti. Németország, Ausztria és Svájc a fő piacuk, de Franciaországot is komoly piacnak tekintik és Magyarországon is van forgalmazójuk - ismertette.

Viczencz Gábor közölte, hogy a cégnek 76 munkavállalója van, számukat 2025. közepére 120-130-ra tervezik bővíteni.

A Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2022-ben mintegy 2,1 millió euró nettó árbevételt és mintegy 73 ezer euró adózott eredményt ért el.

Viczencz Gábor közölte, a kft.-nek 2023-ban mintegy 2,9 millió euró nettó árbevétele és 76 ezer euró adózás utáni eredménye volt.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: