Átlagon felül keresnek a mérnöknők, mégis nagyon kevesen vannak

Miközben felerészben nők a digitális eszközök felhasználói, fejlesztésükben szinte alig vesznek részt, a mérnöki-informatikai területen dolgozók és a műszaki felsőoktatásban tanulók mindössze 17-19 százalékát teszik ki – hangzott el Huawei Technologies Hungary Women in Technology programsorozatának keretében tartott pályaorientációs napon. Holott a műszaki-informatikai szakmákban anyagi szempontból is megbecsülik a női munkaerőt, és a hölgyek új szemléletmódot, készségeket hoznak a jelentős munkaerőhiánnyal küzdő iparágba. Ha csak azt elérnénk, hogy ugyanannyi nő legyen ezekben a szakmákban, mint férfi, kétszeresére lehetne növelni a mérnöki és informatikai területeken dolgozók számát. Azért is érdemes a mérnöki hivatást választani, mert a 21. század angolja a programozás és a kódolás lesz, aki ezt nem tudja, hátrányba kerül a munkaerőpiacon.

Átlagon felül keresnek a mérnöknők, mégis nagyon kevesen vannak

Az Eurostat 2020-as évi adatai szerint az Európai Unióban infókommunikációs (IKT) szakértőként foglalkoztatott személyek túlnyomó többsége férfi volt, és csak kevesebb mint egyötöde, 18,5 százaléka volt nő.  „Magyarországon az EU országok között ez a hányad az egyik legkisebb, mindössze 12,3 százalék, így a nők számának növelése a technológiai területeken kiemelt érdekké vált” – hangsúlyozta Gecse Mariann a Huawei Technologies Hungary és Nyugat-Balkán kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója. Hozzátette, egyik fontos céljuk az, hogy a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat lebontsák, és vonzóvá tegyék a fiatal lányok számára ezt a társadalom és a gazdaság minden területén egyre fontosabbá váló szakmát.

A vállalat ennek érdekében országos programsorozatot tart 16-19 éves fiatal lányoknak. A „Women in Technology” programsorozat keretében az érdeklődők idén először négy helyszínen, Győrben, Kecskeméten, Budapesten és Oroszlányban hat alkalomból álló ingyenes műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és látogatást tesznek a Huawei magyarországi központjában, gyárában. A programok betekintést nyújtanak a gyakorlati mérnöki munkába, és az infokommunikációs cégek életébe. A 70 résztvevő diák egy-egy tudományos projekt keretében többek között megismerheti a folyamattervezést és -irányítást, a kihívást jelentő műszaki feladatokat, és a csapatban gondolkodást, amelyek révén közelebb kerülhetnek napjaink digitalizált mérnöki szerepeinek megértéséhez. Az edukációs program kialakítása a Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagára épült, amelynek lényege, hogy megtanítsa a digitális és analóg eszközök kreatív használatát, valamint lehetővé tegye a munka világában is releváns, 21. századi készségek elsajátítását például egy marsjáró megtervezésével és munkába állításával.

Nem egydimenziós, hanem sokszínű és kreatív szakma

„Nincs semmilyen kézzelfogható oka annak, miért dolgozik sokkal több férfi a mérnöki, infokommunikációs szakterületen, mint nő” – mondta a pályaorientációs napon tartott előadásában Major Gábor. A Maker’s Red Box ügyvezető igazgatója hozzátette: „azt ugyanakkor tudjuk, hogy a technológiának és a mérnöki tudásnak sokkal nagyobb szerepe lesz a jövőben, mert a mérnöki tudomány szorosan összefonódik a digitalizációval, ami mindent átalakít a világban.” Szerinte ha csak azt elérjük, hogy ugyanannyi nő legyen a szakmában mint férfi, akkor már kétszeresére nőne a mérnökök száma, ami az európai szintű mérnök-munkaerőhiányra is megoldást jelentene. De még fontosabb, hogy a nők új szemléletmódot, finomságot, készségeket tudnak hozni az iparágba, amivel más minőségű dolgok születhetnek. Egyrészt szeretnék bemutatni, hogy a mérnöki pálya nagyon sokszínű, nem egy egydimenziós hivatás, a programjukban pedig olyan együttműködési készségeket, úgynevezett soft-skilleket is fejlesztenek, amelyek egyre fontosabbak lesznek a jövő munkaerőpiacán. Az oktatás nehezen követi le a valóságot, a technológiai változás sebességével az egyetemek nem tudnak lépést tartani, mert egy nap alatt több információ keletkezik, mint amennyit egy élet alatt meg lehet tanulni. „Minden a munkahelyen, a gyakorlatban dől el, azt lehet csak megtanulni, hogyan lehet alkalmazkodni az új helyzetekhez. Ezért is nagyon fontos, hogy vannak olyan vállalatok, mint a Huawei, amelyek már az egészen fiatal, pályaválasztás előtt álló lányok számára is betekintést adnak egy technológiai vállalat gyakorlati működésébe, és hangsúlyt helyeznek a soft-skillek fejlesztésére is ” – hangsúlyozta Major Gábor. 

A digitális eszközök felét nők használják, a fejlesztésükben alig vesznek részt

„A mérnöki-informatikusi szakmában megnőtt a kreativitás iránti igény. Komoly hiányszakmákról van szó, a hiányzó szakembereket pedig nem lehet csak férfiakkal pótolni – hangsúlyozta Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány vezetője, a Women in Technology Hungary Egyesület elnöke a rendezvényen tartott kerekasztal-beszélgetésben. Szerinte egyre több iskolai program, szakkör van, ami behúzza a lányokat is, de a megoldás az lenne, ha az iskolai tantervben is megjelenne ezeknek az oktatása. „A 21. század angolja a programozás és a kódolás lesz, aki ezt nem tudja, hátrányba kerül a munkaerőpiacon, nem fog tudni elhelyezkedni” – mondta a szakember. 

Flakstad Emőke felhívta a figyelmet arra, hogy a műszaki egyetemen tanulók csupán 17-19 százaléka női hallgató, miközben a digitális eszközök felhasználóinak fele nő. „Márpedig, ha ez így van, akkor ott van a helyük azon a színpadon, ahol eldől, milyen fejlesztések történnek, milyen alkalmazásokat, eszközöket használunk majd a munkahelyünkön, vagy a hétköznapi életünkben” – emelte ki. 

Egy szakma, ahol megbecsülik a nőket

„Kevés olyan szakma van, ahol a nők is ugyanúgy tudnak érvényesülni, és a tudástól függ a teljesítmény és az ehhez kapcsolódó juttatás” – mondta a kerekasztal-beszélgetésben Szente Alíz, a díjnyertes Gyerekkel applikáció fejlesztője, vezetője. Szerinte már a kezdő fizetések is versenyképesek az ágazatban, akár a hazai, akár a nemzetközi piacot nézzük, ez egy olyan szakma, amiből jól meg lehet élni. „A mindennapok része lett a technológia a smart konnektoroktól a mobilappokig, és számos termék, szolgáltatás, alkalmazás kifejezetten nőknek készül, ezért is szükség van a női perspektívára és látásmódra a szakmában. Szerencsére ma már sok olyan program van iskolai keretek között, ami célzottabb, életszerűbb példákkal mutatja meg a gyerekeknek azt, hogy a mérnöki nem egy rideg, kemény szakma, a robotika és programozás szakkörökön már nem csak fiúk vannak – mondta a szakember. Szerinte a legszebb ebben a hivatásban, hogy folyamatosan változik, van benne egy olyan dinamika, ami most semmilyen ágazatra nem jellemző. A világ fejlődését a mérnökök viszik előre, szinte minden mérnöki tudomány szorosan összefonódik a digitalizációval. Ennek részesévé lenni, részt venni a jövő formálásában, nagyon izgalmas.

„Egy mérnöki főiskolán vagy egyetemen végzett férfi vagy nő elképesztően értékes, a tudása nagyon sok pénzt ér. Emiatt is megéri mérnökként végezni, egy fél életbiztosítás – hangsúlyozta Mádi-Nátor Anett, a Women4Cyber Foundation elnöke, kiberbiztonsági szakértő.  Szerinte a világot egyre inkább az adatvezérelt döntések határozzák meg. Minden kornak vannak megbecsült, elismert, prominens szakmái. Negyven-ötven évvel ezelőtt egy tanár, újságíró sokkal megbecsültebb volt, ma pedig a természettudományos szakmák értékelődtek fel.  „Kezdetben csak a fiúkat toltuk efelé, a matek, fizika és általában a természettudományok irányába. De a társadalom fele nőkből áll, és szükség van erre a munkaerőre, engedni kell a nőket, hogy ezekbe a szakmákba menjenek” – hangsúlyozta Mádi-Nátor Anett, hozzátéve, hogy vele korábban, a pályája kezdetén gyakran fordult elő, hogy egy tárgyalóteremben egyedüliként volt nő.   

A több mint hetven, 16-19 éves lány részvételével megrendezett pályaorientációs napon bemutatták a diákoknak, hogy milyen hatással lesz a világra a technológiai fejlődés, mely szakmák alakulnak át és hogyan veszi át egyes szakmákban az ember szerepét az automatizáció. Hogyan tör be olyan területekre a technológia, mint például a vendéglátás, amelyek korábban kifejezetten emberi munkaerőt igényeltek. Hogyan digitalizálódnak teljes iparágak, a bankszektortól az autóiparon át a közlekedésig vagy az egészségiparig. Hogyan változtatják meg a világunkat a legújabb technológiák, az 5G és a mesterséges intelligencia, miként működik együtt ember és gép?  Cserháti Vencel, a Huawei kiberbiztonsági és adatvédelmi vezetője a lányok leendő mérnöki munkájuk során majd szükséges kiberbiztonsági ismeretekre, jógyakorlatokra és a magánéletükben leselkedő veszélyekre mutatott rá a diákoknak. Leszögezte, a jövőben növekszik a kiberfenyegetettség és az újonnan fejlesztett IT rendszereknél, alkalmazásoknál a kibervédelemre is hangsúlyt kell fektetni. A nőkre leselkedő elsődleges veszélyforrásként az online ismerkedést jelölte meg, hangsúlyozva, hogy az online térben soha nem lehetünk biztosak abban, hogy kivel beszélgetünk. Kiemelte, hogy rendkívül fontos az erős jelszavak, vagy jelszókezelő és a kétfaktoros hitelesítés használata, és a személyes adatokat tartalmazó dokumentumok jelszavas védelme. 

A Huawei Technologies globálisan és helyi szinten is számos olyan projektet támogat, amely kifejezetten a nők szerepvállalását igyekszik elősegíteni az IKT szektorban és ez a munkaerőhiánnyal küzdő Magyarország esetében is kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági érdek.


Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás: