Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX) és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) együttműködési megállapodást kötött

Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX), a Közel-Kelet egyik leggyorsabban fejlődő és vezető tőzsdéje, valamint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), Közép- és Kelet-Európa második legnagyobb tőzsdéje egyetértési megállapodást (Memorandum of Understanding, MOU) írt alá több kulcsfontosságú kezdeményezés kapcsán.

Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX) és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) együttműködési megállapodást kötött

A megállapodás célja a két ország tőkepiacai közötti kapcsolatok elmélyítése és a legjobb gyakorlatok kölcsönös megosztása, amely egyúttal a BÉT nemzetközi, azon belül is a közel-keleti kapcsolatépítésének újabb fontos állomása. Az együttműködés jól illeszkedik az ADX azon törekvéseihez, melyek a vezető globális pénzügyi intézményekkel való kapcsolatok erősítését célozzák.

Az aláírt megállapodás keretében a két fél célul tűzte ki többek között, hogy a rendszeres vezetői párbeszéd kialakításával jobban megismerjék egymás piaci működését, valamint közös rendezvények – például befektetői roadshow-k, szemináriumok, edukatív jellegű programok – szervezésével elősegítsék a magyar és az emirátusi tőkepiacok láthatóságának növelését. A felek emellett feltérképezik az ETF-termékek fejlesztésével és népszerűsítésével kapcsolatos együttműködés lehetőségét is annak érdekében, hogy minél változatosabb és korszerűbb instrumentumokat biztosítsanak a két piac befektetői számára. A BÉT és az ADX továbbá elemezni fogja a kettős tőzsdei bevezetések (dual listing) és a két ország határain átnyúló tőzsdei kereskedés lehetőségeit. A két tőzsde az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) területén is szorosabb szakmai együttműködést tervez.

A megállapodás kiemelt eleme a legjobb gyakorlatok megosztása és a kölcsönös tapasztalatcsere, amely a piaci fejlesztésekre, a szabályozási gyakorlatokra, a termékfejlesztésre és az informatikai kapacitásbővítésre is kiterjed. A felek továbbá vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a BÉT csatlakozhasson a Tabadul Hub-hoz, amely az ADX által 2022-ben indított úttörő platform. A Tabadul a régió első, kölcsönös piaci hozzáférést nyújtó modelljeként  biztosítja a zökkenőmentes, határokon átívelő kereskedést azáltal, hogy digitális alapon összekapcsolja a tőzsdéket, és lehetővé teszi a brókercégek számára a nemzetközi piacokhoz való távoli hozzáférést.

Az aláírásra az Egyesült Arab Emírségek elnökének, Sheikh Mohamed bin Zayed Al Nahyan magyarországi állami látogatása alkalmával került sor, az eseményen jelen volt H. E. Saud Hamad Al Shamsi, az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete is.

Az aláírás kapcsán Abdulla Salem Alnuaimi, az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX) vezérigazgatója elmondta: „A Budapesti Értéktőzsdével való együttműködés kulcsfontosságú mérföldkő az ADX globális integrációjában, és erős alapot teremt a közös innováció és fejlesztések számára. Célunk, hogy új pénzügyi termékeket, köztük ETF-eket, indexeket és egyéb befektetési eszközöket hozzunk létre, amelyek a helyi és nemzetközi befektetők igényeit megfelelően kiszolgálják. A partnerség továbbá feltárja a két piac közötti keresztlistázási lehetőségeket, miközben a Tabadul Hub tovább erősíti a digitális összeköttetést és a távoli piacra jutást. Ez a stratégiai szövetség megerősíti Abu-Dzabi pozícióját, mint dinamikus és globálisan összekapcsolt pénzügyi központot, amely elkötelezett a fenntartható növekedés és a közös jólét mellett.”

Tóth Tibor, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a partnerség nemcsak a két tőzsde kapcsolatát erősíti, hanem új lehetőségeket is nyit a magyar és az emirátusi befektetők számára. „Bízunk benne, hogy az új kezdeményezések segítségével piacaink még vonzóbbá válhatnak mind a hazai, mind a nemzetközi befektetők szemében. A Tabadul Hub egy egyedi platform és kezdeményezés, amely izgalmas lehetőségeket rejthet a BÉT számára is.”

Ez a stratégiai együttműködés szilárd alapot teremt az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország közötti pénzügyi együttműködéshez, tükrözve az ADX és a BÉT elkötelezettségét a globális gazdasági fejlődés mellett.


Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás: