Az amerikai adóhatóság átadhatja Donald Trump adóbevallását

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a szövetségi adóhatóságnak ki kell adnia Donald Trump adóbevallását a Képviselőház demokraták vezette költségvetési bizottságának.

Az amerikai adóhatóság átadhatja Donald Trump adóbevallását

Az előző elnök ellen még hivatali ideje alatt, 2019-ben kezdeményezett vizsgálatot Richard Neal, a törvényhozás alsóházi bizottságának elnöke, aki azóta próbálta megkapni Donald Trump adóbevallását több évre visszamenőleg.

Az iratok kiadásáról szóló jogi eljárás a Biden-kormány hivatalba lépése után gyorsult fel, amikor az igazságügyi minisztérium megváltoztatta jogi álláspontját, és 2021. júliusában úgy ítélte meg, hogy az adóhatóságnak eleget kell tennie a képviselőházi igénynek. Erről 2021. végén bírói határozat született, ami ellen Donald Trump fellebbezett. Ezt követően egy körzeti bíróság, majd idén nyáron a legmagasabb szintű fellebbezési bíróság is úgy döntött, kiadhatók az adóiratok. A volt elnök jogi szakértői ezután adtak be keresetet a Legfelsőbb Bírósághoz, amely - ezt elutasítva - helyt adott a képviselőházi kérésnek.

Donald Trump és jogászai arra hivatkoztak a jogi eljárás során, hogy a törvényhozás demokrata vezetésű bizottsága közérdekre hivatkozik, de valójában politikai megfontolásokat követ.

Tavaly 8 százalékkal nőtt a TOP 100 vasi vállalkozás árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2021-ben együttesen meghaladta az 1598 milliárd forintot, nyolc százalékkal volt több, mint a megelőző évben - olvasható a TOP 100 Vas megye című kiadványban.
2022. 12. 08. 08:00
Megosztás:

Októberben 79 millió eurót fordított a cseh jegybank a korona árfolyamának erősítésére

A Cseh Nemzeti Bank (CNB) októberben 79 millió eurót fordított a korona árfolyamának erősítésére, illetve szinten tartására. A mostani intervenciós időszakban ez a legalacsonyabb havi összeg - derül ki a jegybank devizatartalékairól kiadott közleményből.
2022. 12. 08. 07:30
Megosztás:

4G-re állt át a BKK Futár forgalomirányító rendszer

Decembertől az eddigi 3G adatkapcsolatról 4G-s kommunikációra állt át a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Futár Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszere - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t.
2022. 12. 08. 07:00
Megosztás:

A németek kétharmada elégedetlen a jelenlegi kormány munkájával

A német választók kétharmada elégedetlen a szövetségi kormány munkájával - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés, amelyet a Scholz-kormány hivatalba lépésének első évfordulójára készítettek.
2022. 12. 08. 06:30
Megosztás:

Egyhangúlag határozott a monetáris tanács a november végi kamatdöntő ülésen

Ellenszavazat nélkül határozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa az alapkamat szinten tartásáról a november 22-i kamatdöntő ülésen - olvasható az MNB honlapján szerdán közölt rövidített jegyzőkönyvben.
2022. 12. 08. 06:00
Megosztás:

Románia mindenképpen szavazást kér az ország schengeni csatlakozása ügyében

Románia szavazást kér az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának csütörtöki ülésén az ország schengeni csatlakozása ügyében, annak ellenére, hogy Ausztria a migrációs válságra hivatkozva jelezte, nem támogatja Bulgária és Románia felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe - jelentette be szerdán a román miniszterelnök.
2022. 12. 08. 05:30
Megosztás:

Bővíti termelési kapacitását a CE Glass 1989 Kft.

Uniós támogatással, több mint 4,78 milliárd forintos beruházással bővíti Szeged határában működő telephelyét és termelési kapacitását a nyílászárókhoz, belsőépítészeti megoldásokhoz, építőipari projektekhez síküveget készítő CE Glass 1989 Kft.
2022. 12. 08. 05:00
Megosztás:

A készpénz napjai meg vannak számlálva

Az utóbbi 2-3 év megterhelő időszak volt a vendéglátóiparban dolgozók számára: koronavírus-járvány miatti korlátozások és bezárások, háború folytán fellépő energiaválság, munkaerőhiány, élelmiszerárak emelkedése.
2022. 12. 08. 04:00
Megosztás:

A már meglévő állományokkal is pályázható a Baromfi állatjóléti támogatás

A már meglévő állományokkal is pályázható a Baromfi állatjóléti támogatás - közölte az agrártárca az MTI-vel szerdán.
2022. 12. 08. 03:30
Megosztás:

A francia kormány üzemanyagár-támogatást nyújt az alacsony jövedelműeknek

Egyszeri, 100 eurós üzemanyagár-támogatást nyújt a francia kormány az alacsony jövedelmű munkavállalóknak - jelentette be szerdán Élisabeth Borne miniszterelnök.
2022. 12. 08. 03:00
Megosztás:

WTO-hoz fordul az EU

Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) két vizsgálóbizottság felállítását kéri a Kínával folyamatban lévő két kereskedelmi vitájának rendezése érdekében, a Litvániára, illetve a csúcstechnológiai szabadalmakra vonatkozó kereskedelmi korlátozások ügyében - tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.
2022. 12. 08. 02:30
Megosztás:

A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra

A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra, az erről szóló rendeletmódosítás szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.
2022. 12. 08. 02:00
Megosztás:

Mérséklődtek az európai földgázárak, csökkent a hazai fogyasztás

Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, amelynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak, a hazai felhasználás októberben az előző évihez képest 41 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) októberi földgázpiaci riportja alapján szerdán az MTI-vel.
2022. 12. 08. 01:30
Megosztás:

Az unió 25 millió eurót biztosít a fehéroroszországi demokratikus törekvések támogatására

Az Európai Bizottság szerdán új, 25 millió eurós programot fogadott el a fehéroroszországi demokratikus törekvések támogatására, a segélyt a civil társadalom képviselőinek, diákoknak és egyetemeknek juttatja el a brüsszeli testület.
2022. 12. 08. 01:00
Megosztás:

Tervezhetőbbé váltak a vontatási energiaárak a vasúti árufuvarozók számára

Tervezhetőbbé váltak a vontatási energiaárak a vasúti árufuvarozók számára - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel, miután tájékoztatta a vele szerződésben álló vasúti árufuvarozókat a 2023 első negyedévére érvényes vontatási villamos energia áráról.
2022. 12. 08. 00:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2022. 12. 08. 00:01
Megosztás:

Eljött a gazdaságátadási szerződések ideje az agráriumban

Nemcsak a mezőgazdaság számára, hanem az egész magyar társadalom és vidék számára kulcskérdés, ki fogja megtermelni az élelmiszert a jövőben - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agráregyetemi hallgatók számára megrendezett Agribusiness Konferencián.
2022. 12. 07. 23:30
Megosztás:

Nőtt a GDP az euróövezetben és az EU-ban

A 19 euróövezeti ország gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest - derül ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának szerdán közölt végleges adataiból. A november közepén ismertetett előzetes adat kisebb, 0,2 százalékos negyedéves szintű növekedésről szólt.
2022. 12. 07. 23:00
Megosztás:

Megjelent magyarul a holland kerékpáros stratégia

Magyarul is megjelent a Holland Kerékpáros Nagykövetség elnevezésű civil hálózat A holland kerékpározás jövőképe címmel összeállított kerékpáros stratégiája, amelyet az aktív Magyarországért felelős államtitkárság minden magyar város polgármesteréhez eljuttat majd.
2022. 12. 07. 22:35
Megosztás:

Egyre nőnek a kiberbiztonsági kihívások

Egyre növekvő kiberbiztonsági kihívásokkal kell szembenézni a cégeknek, a leginkább kitett ennek a pénzügyi szektor - mondta Rácz György Róbert, a BlueVoyant kiberbiztonsági cég Európáért felelős elnöke, magyarországi ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2022. 12. 07. 22:00
Megosztás: